Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Nagy Gábor: Nagy László: Gyászom a Színészkirályért című versének szemiotikai elemzése
A harmadik versszak is csak részben tesz eleget a műfaji követelményeknek. Az elhunyt érdemeinek számbavétele része a gyászbeszédnek - az már kevésbé, amilyen oppozíciós párokban latolgatja ezeket. A blaszfémia azonban csak látszólag vonatkozik a megidézett szellemére: valójában az értékbizonytalanság nem a siratott személyt minősíti, hanem a „hezitál"-ó középszert, amit az idegen, pejoratív kifejezés is hangsúlyoz elidegenítő jellegével9. Irigység, közöny és középszer: az „eb", a „ripacs", a „hetven kilogram színhús" tőlük származó minősítések az elhunytra. így a „ Krisztus "-ra rímelő „színhús'' kirívóan erős blaszfémiája is a középszerre hull vissza. A középszer nem egynemű: egy részük „még hezitál", mások közülük viszont „halálodtól hízva gurulnak, / vért gurguláznak". Az első versszak kísérlet az oppozíció megsemmisítésére, pontosabban ezt bejelentő fenyegetés; erőénekszerű felütés, amellyel különös alapszituáció teremtődik meg: a költői én világ-elrendezői, kultúrhéroszi vonásokat ölt magára. A „lerakom mind a gyalázatosat / küszöbére a gyalázat urának" gesztusában fejeződik ki az a küldetés- és öntudat, amely a világ elrendezését magára vállalja. Miközben a 'h', 'g' és 'gy' hangzók szimbolikája mind az ellenfélre vonatkozik, a heroldokra, azaz a mondat ismétlésekben és indulati elemekben megképződő fonetikai és szemantikai hangsúlya még nem a költői énen (és a második személyű megszólításban már itt megidézett elhunyton) van, hanem a vele (velük) szemben álló erőkön. Heroldok és középszer asszociatív összekapcsolását sugallja a külön egységként összeálló első három szakasz. S a 'herold' jelentésmezejében rejlő 'udvari' egyben megrajzolja azt is, amit nem mond ki a vers: azt, hogy ki is „a gyalázat ura". A „gyalázatos"-ak egyben alázatosak is (egy későbbi versmondat utal erre: „ekkora alázat már gyalázat"), vagyis az udvar, a hatalom körül sündörgők a középszer tagjai. A „gyalázat ura" pedig a világi hatalom. így rajzolható fel tehát a vers kétpólusú világrendje: egyik oldalon az öntanúsító gesztusokat kinyilvánító költői én és a sirató tárgya, a kultikus attribútumokkal megidézett halott, a másik oldalon pedig a hatalom birtokosai és a nekik alávetett, megalázkodó középszer. A vers második szerkezeti egysége a negyedik, ötödik és hatodik strófa. A perspektíva a világra nyílik ki: arra a környezetre, amelyből a halott öntörvényű döntésével kivált, s amely tettének megítélőjévé, elítélőjévé válik. „A vers kezdetén kinyilvánított költői indulat széles körű társadalomkritikává bővül."10 A beszédmód összetett: megtartva a költői én első személyű reflexióit, gyakran átvált a külvilág nézőpontjába és megszólalásmódjába; ám e nézőpontváltások jelöletlen volta sem eredményez értékbizonytalanságot: míg a költői én reflexiói - immár a műfaji elvárásoknak megfelelően - a siratás gesztusaihoz köthetők, a megidézett külvilág ítéleteit az irónia eszközével érvényteleníti a szöveg. A Színészkirály halála, tehát a halál módja, ténye és az ehhez indulati szinten kapcsolódó viszonyulás a civilizáció eszközeiben tárgyiasul, illetve - e tárgyak látomá- sos-metaforikus megjelenítése folytán - animizálódik. A „vakotás, / rozsda-sálas ócska lokomotívok"-tó\ a „tetőtől talpig megmosdatva" reszkető „Diesel"-en át a „vérszegfű-cso- korral" a költői én elébe mászó „Elektro-sokkig" vezető motívumsor a groteszk elemeivel idegenít el a külvilágtól. A Diesel és az Elektro-sokk kapcsán is felbukkanó ártatlanság motívumában megtestesülő önfelmentés azokban a képekben lepleződik le, amelyek a vegetáció, az élet gondtalan tovább-burjánzását festik. Az animizált lokomotívok képe 9 Vö. Görömbei 2005 [1992], 523. 10 Görömbei 2005 [1992], 524-525. 88
