Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Nagy István festményei
olvasó fényűzése első, A rontás ellen című kötetében. De „ugyanarról másképpen". A rontás ellenben a Goethe-mottóval bevezetett esszét esettanulmány - értelmező esszék sora előzi meg, s a kötet legelején két iránymutató - értékadó - mértékteremtő, önéletrajzi vonatko- zásokkal-hivatkozásokkal konkretizált írássorozat: Babitsról és Bibó Istvánról. Boldogtalan, ki magasan fut- Babits Mihály. Légy ellenállás. Babits Mihály útja (Kortárs, 2002, 4. sz.) Közegellenállás. Babits Mihály küzdelmei (1993) Bibó István Elmaradt kollokvium helyett (Holmi, 1996. augusztus) A rontás ellenben kitágul a regénytükör látószöge: meglátjuk, átéljük, miként miként és miért fejlődött, fejlődhetett ki minden ellenszél, rontás, rosszindulat, fondorlatok, hatalmi, politikai manipulációk ellenére és ellenében a magyar prózaírás egyik fénykora, az ehhez nélkülözhetetlen kritikusi, lektori, szerkesztői, kiadói háttérrel együtt. Domokos Mátyás pályaíve mentén bepillanthatunk ebbe is: figyelve és figyelmeztetve mindig a goethei intésre: „A múltnál nincsen kényesebb dolog." Csak a jelen, ha nem kényességének megfelelően nyúlunk a múlthoz. Talán ezt sejthette meg Schöpflin Aladár, amikor A magyar irodalom története a XX. században című könyvében (Grill Károly Könyvkiadó Vállalata kiadása, Budapest, 1937). Múlt és jelen kölcsönös tükröztetésében, a történelmi, társadalmi, politikai, gazdasági, emberi vonatkozások és vonzódások drámaian változó hátterében vázolja fel egy úgyszintén nehéz korszak magyar irodalmának küzdelmeit, töredelmeit, eredményeit. Az olvasó fényűzése második, „A költői képzelet nyomában" című kötetében mindezt, s még mennyi mindent, saját életpályájának-munkájának látószögében, tükröződésében mondja el. Egyfajta „Ember és szerep"; csak éppen azonos a kettő. De tán Németh Lászlónál is az volt, csak nem tudott, vagy nem akart tudni róla? „A költői képzelet nyomában ” című munkájában Domokos Mátyás mindenesetre a jelen és a múlt magyar poézisének ragyogó világát és poétáinak fényűző arcképcsarnokát festette meg. Fülep Lajoséra fordítva a szót, akár azt is mondhatnánk: irodalomfilozófiát teremtett. „Az életre figyelés prózaírói" címet viselő 3. könyv folytatja és betetőzi ezt a munkát. Ha Domokos Mátyás hármaskönyvé ben az elsőt pokolnak, a másodikat mennyországnak tekintjük, akkor ez a harmadik a purgatórium. Összegez, értelmez és kitekintést teremt. S lévén minden értelmezés egyúttal értékelés, írói-kritikusi kötelességvállalást sugall, követel, Babits Mihály-i és Bibó István-i értelemben és tudatossággal, Illyés Gyula-i és Németh László-i elszántsággal és történeti - filológiai sorsérzékkel. Hármaskönyve harmadikában Domokos Mátyás felismeri és felvázolja a folytat(hat)óságot (vigyázat: nem a „folytatást", nem a „folyamatosságot"!) Mikszáth tizenkilencedik század végi elbeszéléseitől „Az életre figyelés prózaírói” -hoz. Mikszáth késői elbeszéléseiben „abból merít amit látott, és nem abból amit olvasott"... „Már Schöpflin Aladár megjegyezte, hogy ezekkel a művekkel Mikszáth kijózanította a romantikát, »mert eltávolította belőle a fantázia minden túlzását; a földhöz kötötte, temperatúráját lehűtötte«. Az írói szándék sorsának iróniája, hogy ezt a »lehűtést« a romantika színpadán végezte el. Hogy a magyar prózairodalmat olyan nem mindennapi figurák, különcök szerepeltetésével vezette ki Jókai köpenye alól, amilyen például a magyar Don Quijotenak tartott nedeci várúr..." Az ő históriáját a Beszterce ostromából választja Domokos Mátyás, demonstrálására és magyarázatára, hogy hogyan és miért lehet a nyugati elbeszélő irodalomban jól bevált metafora, vagy mondjuk 102
