Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - Olasz Sándor: „Homéroszi pajzzsal a halál ellen”(Juhász Ferenc újabb költészetéről)

sírjára. Ám az 1963-ban jókora irodalmi botrányt kavaró vers indító, inspiráló gesztusa eredendően a teljesebb, összetettebb József Attila-kép iránti küzdelem volt. A mostani kettős vers (Kozmosz-gyűjtemény, sejtelemvirágt; gyémántmeteor-csontvázrepülőgép) viszont a centenáriumi alkalomtól is erősítve arról ad összegzést, számvetést, hogy mi lett a költőből József Attila segítségével, hogyan született meg általa. Közben az „ami van, széthull darabokra" élményét hasonlóképpen kozmikus távlatba helyezi: „Kihull a világ önmagából, / mint a meteorzápor." Bányai János veszi észre, hogy a szabad verset lazító, fölbontó kötött, rímes, ütemhangsúlyos formák „a vers tereit sokkal kevéssé terjesztik ki a mindenség felé, sokkal inkább a bensőbe zárják, részint az emlékezés, részint a megélt magányosság tereibe". A rendkívüli szenvedélyű sorok meghitt emlékezéssel vegyülnek („Tudod t halott / mosónő volt az én anyám is"), a miliőrajzos, életrajzi szcenírozás (tél, fagy, hólapátolás) úgy fogalmaz meg ezredfordulós létélményt, hogy mindvégig a tárgyias József Attila költői világán belül marad. Nemcsak ugyanarról - másképpen, hanem fordítva: másról - ugyanúgy. A felsorolás („szögek, sziklák, üveglapok"), látjuk, egyáltalán nem előzmény nélküli. „Vasgyár, cementgyár, csavargyár" - ahogy azt az agyonelemzett versben olvashatjuk. Hogyan felel A mindenség szerelmére közel fél évszázaddal később A szerelmes Mindenség (A lezuhant Griffmadár kötetben, 2000)? A virágok hatalma (1955) nagyszabású verse a világ születését, a semmiből a létbe való átlépést és semmibe visszatérést mondta el. Az új vers a semmi, a halál elleni tiltakozás, a Szerelmes Mindenség imádata.

A nagy Juhász Ferenc-i témák sorra visszatérnek, de más fénytörésben, más hangsúllyal. Halál-költészet ez is, valami titok fölnyitására, megfejtésére tett makacs kísérlet. „Engem csak a halál érdekel" - írja A halál és a költő című versprózában. A költészet alapanyaga ebben a megközelítésben a halandóság. Mi van a Titok-falon túl? Ezért áll „szájperemig" a halálban. Ezért szólítja szüntelenül a holtakat, akik persze élőbbek az eleveneknél. Állandó és folytonos haláltudat ez, melyet akár ars poeticának is mondhat. „Túlvilág-mámortudat", mely hol naturalisztikusan egyszerű közlésekbe foglalja a lemerülni a földbe, eltűnni az ősanyagban folyamatát, hol barokkos szürrealizmussal idéz föl álmot (Halál-jövendő) az égre szálló millió halottról. Ilyen töménységben utoljára talán a barokk Nyéki Vörös Mátyás riogatta az élőket. Ám ott a hitbéli meggyőzés ellenreformációs indulata működött. Itt a felkészültem a halálra, tehát élhetek és élni is akarok - például Kosztolányitól is oly jól ismert - elszántsága. Riogatás helyett valami egészen természetesnek a folyamatos jelzéséről van szó. Milyen szerepe van ebben a haláltudatban, halálhoz mért életben az egzisztencializmusnak, nehezen eldönthető kérdés. Mert Juhász Ferenc is beszél a semmiről, meg arról, hogy az ember úgy befejezett, hogy halott, olykor ugyanúgy, mint Heidegger vagy Sartre. Ám Juhásznál nem hanyagolható el a megismeréshez szükséges szubsztancia léte, érdeklődése nemcsak a létezésre irányul, hanem a természettudományosán is megalapozható tudásra, lényegre. (Nagy kihívás lesz majdan annak vizsgálata, hogyan integrálta Juhász költői világa a növény- és állattan, a fizika, a vegytan, a csillagászat stb. ismereteit.)

Nagy önmegszólító versekben a grammatikai második személy segítségül hívásával jelenik meg az énen belüli vita: pusztulás-tudat és életakarat polémiája. E megszenvedett személyesség most mintha fordított utat tenne meg. Korábban egy belülről kifelé irányuló mozgásnak lehettünk tanúi - például a Gyermekdalok monumentális kompozíciójában. Most befelé halad: „Én befele szállók, én befele repülök, a bennem-titok / örök mélységeibe". (Befele szállók, milyen titokba?) Mintha távolról Kosztolányi szavai sejlenének föl: nem kifelé építkezünk, hanem befelé, a megoldás bennünk van. Az ébredés körme megdöbbentő részletességgel írja le az elföldelt test bomlását, semmivé válását. Az apró részletek azonban azonnal kozmikus távlatba kerülnek. Hiszen akárhol fogja meg a valóságot, az térben és időben mindig összefügg a mindenséggel. A „szemöldök-hernyó" „foszló bárányfelhő: halál84