Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Zelei Miklós: „Annyira szerettem volna, hogy most már csinálhatom is” (Egy este Kiss Ottóval)
Múzeum kiadásában. Készen áll a szerb, a szlovák, a japán fordítás is, de hát ezek az ügyek is lassan haladnak, és az sem biztos, hogy valaha könyv lesz belőlük. Eltelnek évek, vagy akár egy-két évtized is elmúlik, mire esetleg megjelenik valamelyik. Tavaly-tavalyelőtt is jöttek írásaim itt-ott, lapokban, antológiákban, novellák, regényrészietek angolul, németül, versek és gyerekversek szerbül, bolgárul. Viszonylag sokat is foglalkozom mindezzel, kérdezgetnek a fordítók, kiadók e-mailen, és akkor persze válaszolgatni kell. Néha annyi a feladat, hogy a tervezett munkák hetekkel, hónapokkal csúsznak. Elég sok a meghívás is, van úgy, hogy havonta tizenöt-húsz, és persze a bárkásokkal is utazom mindig határon innen és túl, mégiscsak ahhoz a folyóirathoz tartozom.- De úgy látom, te nem rohansz.- Alapvetően nyugodt ember vagyok.- Valami hatalmas, már-már növényi türelem van benned.- Nem kapkodtam el a pályakezdést, ha erre gondolsz. Harminchat voltam, amikor a Szövetek megjelent. Most, negyvenhárom évesen úgy érzem, hogy végre megtaláltam a helyem. Ez kell nekem, talán ezt kellett volna csinálnom már korábban is, de nem volt bátorságom felvállalni. Van azért bennem kényelem, vágy a biztonságérzet után, hogy kell egy lakás, ha kicsi is, meg kell bizonyos anyagi tartalék. Reálisan próbálom szemlélni a dolgokat, nem vagyok egy olyan alkat, hogy most akkor gyerünk, és mindenáron. De azért nagyon-nagyon szeretem ezt csinálni, mindig is szerettem volna, úgy látszik, annyira, hogy most már csinálhatom is.- Mondtad, hogy nem kell rohanni, nem kell sietni, még mindig a battonyai dolgokat bányászod elő?- Igen.-Mi történt veled Battonyán?- Azt szoktam mondani, Weöres után félig-meddig szabadon, hogy velem tizennégy éves koromig minden lényeges megtörtént. Ami azután volt, az csak ráadás, ismétli önmagát, igaz, kicsit mindig másképpen, akár némelyik író könyvei vagy az évszakok. Születés, szerelem, elmúlás, halál.- Tehát 1963 és 1978-80 között minden, ami lényeges, megtörtént veled?- Igen, amíg ott éltem, tizennégy éves koromig. Aztán még két évig jártam haza Békéscsabáról, mert csak 1980-ban jöttünk át Gyulára.- De mi? Mi történt?- Battonyán gyerekkorunkban mi A Pál utcai fiúk vidéki változatát éltük. Később meg, kamaszkorban, persze mást, többet is.- Abban az időben Battonyát még az első fölszabadult faluként tartották számon. Púja Frigyes szűkebb pátriája volt. Vajdaként hazament intézkedni, teremteni egy kis ipart, ami aztán bedőlt, ő volt a korszak parlamenti képviselője is. S.O.S. gyerekfalu volt ott. Ennyit tudtak róla. Saját emlékem Heszler József, aki a középiskolának volt az igazgatója. Vékony, hallgatag ember. Azután dr. Takács László lett a Mikes Kelemen Gimnázium igazgatója, kiváló ember és nagyszerű tanár, a feleségével, Kati nénivel együtt. Takács tanár úr vért izzadva próbált kultúrát teremteni Battonyán, vagy valamit visszaállítani abból, ami a millennium után megindult és 1920-ban kényszerűen leállt... Talán nem foszlottak semmivé törekvéseinek az eredményei, s megmaradt belőlük valami mára is. 20
