Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)
- Nálunk Moszkvában tudtam, hogy hol a lehallgató, a lakásban, az irodában. Tűzjelzőnek volt álcázva. Ha valaki valami hülyeséget mondott, odaszóltunk: Nyikita, erősíts! Másnap jöttek a szerelők telefont javítani. A kocsimban is benne volt. Énvelem egyébként is rengeteg zűrje volt a KGB-nek, mert a külügyminisztérium leadta, hogy nem vagyok párttag, nem tudok oroszul... Gyanús! Először nem is akarták elhinni, hogy nem értem, amit kérdeznek, hogy egy kukkot nem tudok oroszul! Jó időben szóltam el magam, kiolvastam valami orosz szót úgy, mintha latin betűkkel lett volna írva. Akkor röhögtek, és megnyugodtak.- Brezsnyev halála kint ért?- Nem. Éppen itthon voltam, mert Márti kislányom ugyanabban az évben, 1982-ben, júliusban született. Hazajöttem, hogy itt összepakoljunk, és akkor majd megyünk visz- sza Moszkvába, asszonyostól, gyerekestől. Itthon vagyunk, csöng a telefon: Moszkva, Vologya. O tudta, hogy hazajöttem. Ha a KGB nem tudja, akkor ki? „Halló! Szervusz Vologya, parancsolj! Nem parancs, jönni kell majd gyorsan vissza! Miért? Két nap múlva a nagyfőnök temetése lesz." A tévéből is telefonáltak, indulni kell. Már össze is voltunk mi készülve, annyi volt a kérésem, hogy ha lehet, egy MALÉV-járatra kérek jegyet. Nem volt MALÉV. SU-járattal mentünk, Ipper Palival és a budapesti stábbal, ami Moszkvában majdnem helyi járatnak volt elkönyvelve, így nem szánhattunk le Seremetyevón, mert akkor fogadták a részvétlátogató külföldi nagyhatalmasságokat. Ha MALÉV-járat lett volna, akkor leengedték volna Seremetyevón szállni. Jöttek a gyászdelegációk, hatalmas volt a zsúfoltság minden repülőtéren. Nem tudták fogadni gépeket, elirányították őket. Leningrádi leszállás és néhány órás várakozás után nagy nehezen végül csak megérkeztünk Moszkvába. Földvári Géza még rádiós volt, ő volt kinn a reptéren előttünk. Ötször jött ki, mire megérkezhettünk, és hazavitt bennünket, ahol nagyon jól esett a felesége által készített húsleves. Három hónapos kislányunk a leningrádi orosz tea és a hosszú út után az első moszkvai éjszakáját, meg másnapját, pisszenéstelenül aludta végig, és nagyon jó hangulatban ébredt.- Másnap temetés.- Hát ott csináltam azt az ominózus felvételt Ceausescuról, amikor már véget ért a nagyon hosszú gyászszertartás. Már költöztünk volna ki a színhelyről, de még nem lehetett menni, mert a kordon még ott volt. A mauzóleumból akkor jöttek ki azok a nagyságok, akik bementek, hogy ott leróják a kegyeletüket. A hátsó ajtón jöttek kifelé, igen megköny- nyebbülten, hogy túl vannak a protokollon. Ceausescu is megjelent az ajtóban vigyorogva, hogy he-he-he-hi-hi-hi. Én meg ezt a jelenetet rögzítettem.- Adásba is ment?- Hát a Magyar Televízióban nem. De a Magyar Televízió, és a gyártás csak csinált vele valamit, mert a BBC-nek kiment. Utána engem a KGB mentett ki a román Securitate kezéből, amikor megjelentek a lakásomon, hogy azt a kazettát kérik. Először kölcsön, aztán kissé fenyegetőzve már inkább örökbe.- Még aznap megjelent a Securitate?- Nem, ez Brezsnyev temetése után másnap történt. Moszkvában ez már tél. Gyönyörű idő volt, nagy hideg, sugárzó napsütés. Más ott a tél, mint itt! De ki kell vinni a gyereket levegőre. Márti asszonykám elment a kislányunkkal sétálni. Hát ezért lecseszték az asszonyt a gyevuskák. Hogy meri kihozni ezt a gyereket?! Mert nem volt bekötve se a homloka, se a feje, se a szája. Nem múmia volt a gyerek, hanem egy emberpalánta, aki vidáman kacarászott. Alig mentek el, nemsoká jött a Securitate. Először nem tudtam kik, mert oroszul köszöntek be. Mondom, „pazsalujza". Elgagyogtam pár szót, amit tudtam, és érdeklődtem, hogy most mi van, és mégis mit akarnak? Látták, hogy a kamera ott van. Erre mondták, hogy adjam oda a tegnapi felvételt. Az már Budapesten van. Ők azért mégis megnéznék, hogy nem maradt-e itt? Valami ilyesmi. Egyikük magyarul is beszélt, 78
