Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai
Idilli természetkép a 4. számú Gyöngyvirág szövege. Kiegyenlített ritmus, nagy ugrásokban mozgó énekszólam, a kíséretben akkord-mixtúrák rejtik a „zöldellő mély erdőben" illatozó virág „apró kelyheit". A kötet leginkább dalszerű, szimmetrikus formálású darabja az 5. számú Tavasz. Vidámság, szökellő, táncos ritmus, staccato tercmenetek jellemzik a zenét, melynek szövegében „a szitakötő táncot jár" és „röppen a csivitelő kis madár". Kivételesen megmarad egy hangnemben (d-moll), az énekszólam teljesen nélkülözi az alterált hangokat. „Párom, gyere ide hát, nézzük a napfény csodasugarát!" - biztat örömre a befejező sora. A Bánat mintegy ellenpárjaként ez a másik legnépszerűbb Kodály-epigramma. A 6. számú tétel ringató szinkópái, lassú mozgású akkordjai Altató szöveggel társulnak. Komorabb középrésze kontrasztál a darab egészének gyengéd, békés hangulatával: az anya gondolataiban az édesapa alakja sejlik föl, amint a viharban őérettük küzd. A 7. darab szélesen ívelő dallamában, a kíséret folyamatos tizenhatod-mozgásában, sok színező kromatikájában az égen lassan tovaúszó Felhő képe jelenik meg, melynek lassú lebegése „messzi tengerek és órjás hegyormok" csábító varázsát kelti föl, az elvágyódást, oly sok népi és műköltői alkotás alapérzéséét. A Quieto jelzésű utolsó hat ütemben a mozgás leáll, hosszan tartott basszushang fölött „a felhő messze száll”, az utolsó szó kinyíló oktáv- ugrás hosszú hangjaira illeszkedik. A 8. epigramma nyolcadmozgásban forgó motívumai, hosszú szünetei, a kíséret negyedekben és tartott hangokban váltakozó akkordjai egymást ritmikailag ellenpontozva, mintegy „komplementer" hatásúak. „Kacsalábon forgó várba" röpít a szöveg, ahol csillogóvillogó szobákban „ezer táncoskedvű tündér" hív táncba. Mindez mesés Alom csupán, mely a hosszú szünetekkel tagolt befejező ütemekben „szertefoszlik". Végül téli hangulat, orkán fútta „büszke bérc" jelenik meg a 9/8-os ütemekben gördülő 9. számú, Havasi hajnal című dal szövegében. Az előző darabhoz hasonlatosan ebben is váltakozva mozog a beszédszerű énekszólam és az akkordikus kíséret. A kezdetben előjegyzés és módosított hangok nélküli, pentaton dallam bé-s, majd keresztes hangnemekbe moduláló folytatásában a szöveg a meleget adó kályha és a közeledő hajnal képeire vált. A vége felé a ritmusértékek növekedése a lassulás érzetét keltve a szél elcsendesedését sugallja. A hosszan - négy ütemen át - tartott, csak egyetlen, bár súlyos váltóhanggal ékesített záróhang a leszálló csendet idézi. Az Epigrammák darabjai éppúgy hangversenyszámokká váltak, mint a triciniumok. Már az első, szövegtelen megjelenésüket követően vállalkozott rá Sándor Frigyes, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola akkori igazgatója, hogy a kilenc darabot kilenc növendékkel más-más hangszereken megszólaltatva az intézet egyik hangversenyének műsorára tűzze. Azóta is sokféle hangszeres interpretálást lehet hallani. Hogy csak néhány találomra kiragadott példát említsünk: a kilencéves Perényi Miklós első önálló szólóestjén, 1967-ben, játszott el néhányat a sorozatból; a külföldön élő Lencsés Lajos oboaművész a zongorakíséretet kiszenekarra hangszerelve szólaltatja meg a darabokat; a finn Hans Fagius pedig Trajtler Gábor átiratában vette fel őket Kodály orgonaműveit tartalmazó CD-jére. A szöveges változat is él, szólisták és kórusok előadásában időről időre fel-felhangzik, kiegészítve-színesítve a nagy Kodály-műveket megszólaltató hangversenyek gazdag repertoárját. 33
