Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról
sok, hasonló vagy azonos sorsú ember élettörténete ölt alakot. A Húsz óra bravúros megoldásokkal sűríti a kisregénybe egy nagyregény történéseit: az alakok népes galériáját szinte észrevétlenül bontja ki teljes tablóvá12, az egymást kiegészítő, továbbértelmező monológok és párbeszédek 1945-től (némileg korábbról is) 1962-ig (és valamivel tovább) fogják össze a társadalom nagy fordulópontjait, a cselédéletet, a földosztást, 1956-ot, a kollektivizálást, egy fiktív dokumentum közbeiktatásával pedig a két idősíkon (1956/1962) futó mű előreutal a jövőre is. Az előző két regénnyel szemben, ahol a szereplők egyetlen konkrét élethelyzetben kényszerültek (sorsdöntő) választásra, itt a kényszerű választások sorozatával kell szembenézniük. Az író feladata is más: a diktatórikus rendszer egyértelműsége, a vallásháború időbeli távolsága helyett itt a jelennel kellett szembenéznie, ami a vállalkozás bátorsága mellett az éleslátás bizonyosságát is megkövetelte úgy a téma politikumát, mint a megalkotott regényformát illetően. Az elbeszélhetőség kérdése két szinten tárgyiasul: az írónak arra kell válaszolnia, hogy mennyire lehet őszintén beszélni egy elhallgatott forradalom okozta fájdalmakról, traumákról, tragédiákról, meg arra is, hogy elbeszélése hogyan öltsön a tárgya súlyához mért formát. A mozaikként összeálló történetben13 a diktatórikus hatalmat képviselő, a forradalom „szent ügye" miatt a népet ellenségének tekintő Varga Sándor lelőtte az ártatlan Kocsis Benjámint, (igazgató) Jóska erre a falu népe előtt kegyetlenül megverte Vargát, majd elüldözte a faluból. Előtte Balogh Anti Kiskovács Géza uszítására rálőtt Jóskára, aki a forradalom bukását követően nem engedte, hogy bántódása essék egyik támadójának sem, de a maga módján igazságot szolgáltatott, Kiskovács számára lehetetlenné tette a továbbtanulást, Antit pedig egy hónapra a merényletkísérlet után annyira megverte, hogy az belenyomorodott. Ennyi a regény „kriminális" vonala, ami nélkül érthetetlenné válnának a korábbi regényekből visszaköszönő alakok. Balogh Anti például Az áruló parasztjának, Az ötödik pecsét mesterembereinek közvetett rokona, ő ugyanis - velük szemben - megkísérelt javítani a sorsán, lelkesen vett részt a földosztásban, amikor azonban sérelem és veszteség érte, visszavonult, hallgatott és tette a dolgát. Fia, aki apja megnyomorításáért meg akarta ölni Jóskát, de az lévén erősebb és felfegyverzett, inkább kitért az összecsapások elől, nehogy még nagyobb fájdalmat okozzon Antinak, Václáv forradalmiságával kérdőjelezi meg apja erkölcsösségét: „...milyen ember az, aki a falat kenyérért magán hagyja a szégyent, s akképpen sompolyog vissza a vályúhoz, mint a kutya, ha hagyja a disznó?" Varga Sándor bácsi, a gyilkos Varga édesapja, a paraszt, aki 1919-ben tagja volt a direktóriumnak, amiért meg is hurcolták, úgy vélekedik, hogy ha a paraszt a kezébe veszi sorsa irányítását, csak a félni- és féltenivalója szaporodik. „Át kellene küldeni már egyszer a grófért" - mondja -, „hogy jöjjék vissza, s legyen minden, ahogyan volt, mert az kell nekünk! Abba szoktunk mink bele, hadd dögöljünk meg mán abban is, úgy, ahogyan a világra jöttünk... Nem való más minékünk!" Hozzá hasonlóan a meggyilkolt Kocsis Benjámin anyósa is a „szegénység törvényéről" beszél. A járási pártbizottság két elvtársa a közelebbi múltat eszményíti, amikor gonosz iróniával a Kádár-féle proletárliberalizmussal szemben a proletárdiktatúra „hősi korszakát" sírja vissza. Eusebius alakja a falusi orvos figurájában köszön vissza: csupán magával törődik, más dolgába nem üti bele az orrát. Ugyanakkor jó orvos, szeretik a faluban. Némileg hasonló gondolkodású a tanársegéd felesége, ám ő föladta nagyvárosi kényelmét, semmi köze a hedonizmushoz, férjét pedig azért óvná a közösségért vállalt feladatoktól, mert az már kétszer is ült meggyőződése miatt, meg mert szeretné összetartani a családot. 12 Ezt az eljárást alkalmazta a Téli virágzásban. 13 A beszélők ugyanúgy, mint Az áruiéban, saját történeteikkel építik a közös történetet. 61
