Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról
pecsétet!", dilemmája pedig: „érdemes-e hősnek lenni, ha senki nem tud róla!?", a cselekedete meg: egy ártatlan szóváltás miatt bevádolja a kocsmai asztaltársaságot a nyilasoknak, ami három ember ártatlan halálába kerül. Készéi a halál oltárán is hajlamos adózni az általa felsőbb érdeknek tartott eszme megvalósulásának érdekében, szerinte a gyengét, a maga érdekében tenni képtelent el kell pusztítani. Ez a meggyőződése addig magánügye, amíg pazar vízióként éli meg hamis felsőbbrendűségi tudatának kivetülését, amikor azonban e tudat kiteljesítése érdekében társai önkéntes árulójává lesz a nyilasok előtt, maga is a hatalmi gépezet részévé válik és erkölcsi nyomorékká lesz. Az őket bántalmazó különítmény civil ruhás „ideológusa" és „bölcsész" végrehajtója ugyanarra építi továbbfejlesztett filozófiáját, amit az asztaltársaság az élet rendjeként elfogadott: a tömeghez tartozó egyedek lényegtelen elemek, mindaddig, amíg meghúzzák magukat, és teszik, amit a hatalom diktál, parancsol és elvár, nem esik bántódásuk. A hatalom - itt a nyilas — erőszakmódszereivel ezt sulykolja még mélyebbre bennünk. Meg azt, hogy sohasem tudhatják, teljességében megfelelnek-e a hatalom elvárásának, ezért bármely pillanatban megtorlás áldozataivá válhatnak. A retorzió, a verés-megalázás központú nyilas „pedagógia" célja az eleve alacsony szinten tartott polgári önbecsülés teljes megszüntetése, az önérzet megtörése, és egy olyan atmoszféra megteremtése, amelyben a világon mindenki egyaránt fél a hatalomtól, a bűnös is és az ártatlan is, ami a Keszei-féle gondolkodás egyenes, gyakorlati folyománya. Az asztaltársaságnak is ezt kellett volna megtanulnia az egész éjszakán át tartó tortúra során, hogy hajnalban, hazafelé tartva elrettentő példaként keltsenek iszonyatot ismerősökben és ismeretlenekben, ám a civil ruhás nyilas végül olyan helyzetbe hozza őket, amelyben az önbecsülés és a halál a választás két tétje, életüket önbecsülésük föladása árán menthetnék: kétszer pofon kell ütniük egy halálra kínzott foglyot. A zárójelenet előtt a négy fogvatartott sorsuk alakulása fölött töprengve arra az álláspontra helyezkedik, hogy amikor az élet forog kockán, annak védelme érdekében minden megengedett, ezt nem akadályozza semmiféle erkölcs, se etika, a túlélés ösztöne mindent eltöröl maga elől, sőt föl is ismerik, hogy a nyilasok előtti meghunyászkodással megmenthetik életüket. Ennek ellenére hármuk képtelen megütni a halálra gyötört foglyot, vagyis végrehajtani a feladatot, amit a nyilasok átnevelésük és megleckéztetésük záróvizsgájául, egyben szabadulásuk árául szabtak, kivéve Gyurica mestert, aki lelkileg szinte belerokkan tettébe. De a túlélésnek számára volt a legnagyobb tétje: tizenkét gyermek élete. Ebben a végkifejletben a Halálnak halála fogolytörténete visszhangzik: ott a két halálraítélt áldozza föl magát, hogy megmentsen egy életet, itt Gyurica elköveti azt a bűnt, amire társai képtelenek, magára veszi a bűnt, amivel egy még nagyobb bűnt és bajt hárít el. * * * A hatalom és az egyén viszonyának Sánta Ferenc egész életművét meghatározó meg- válaszolási kísérlete mellett Az ötödik pecsét az író egy másik dilemmájára is választ keres. A kocsmai társaság évődő asztali beszélgetésének szinte első témája az irodalom, a könyv létjogosultsága és értéke, ami a háborús ínség idején az asztal körül ülő iparosmesterek körében haszontalanságnak minősül, kivéve a könyvügynököt, aki nemcsak a könyvek által tartja fönn magát, családját és szeretőjét, hanem olvas is. Sánta számára ez alapkérdés, eleget tépelődött rajta, hogy egyáltalán egymás mellé állítható-e a kétkezi munka és a művészi alkotótevékenység, a kérdést pedig úgy oldotta fel, hogy egymással párhuzamosan végezte a kettőt. A korábban kizárólag elbeszéléseket író szerző elsőként megjelent regénye is remeklés, akárcsak novellái. Szinte tökéletes. Az elbeszélés sajátos nyelvezete mindvégig eredeti, amikor kell, egymás mellé tereli hőseit, amikor kell, elkülöníti őket, de velük marad, így 54
