Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Kenéz Ferenc: Vers és környéke (Kibeszélő-s(z)ó)
Vers és környéke 33. Kívül az ajtón (in: Angyalszőr, Littera Nova Kiadó, 2004) Nagy ember lesz belőled, ha rám hallgatsz! - mondta a társadalom. S aztán munkába vette a fejemet. Úgy tett, mint a nagyszalontai Jenci borbély. Munkálkodni kezdett sebbel-lobbal rajtam, iszonyatosan csattogtatta a szépészeti ollót az érzékelők, a látó-, a szagló- és a hallószerveim közelében, elmondta, miként kell bánni a lányokkal, hogyan viselkedjünk tanárainkkal, s miért kell tisztelnünk az öregeket. Teledumálta a fejünket mindazzal, aminek ő már semmi hasznát nem vette. Aztán hirtelen kikapta nyakunkból a fehér kendőt, s kipenderített az utcára. „Készen vagy, kisfiam!" Gyámoltalanul nézünk körül, tapogatjuk a fejünket, s nem akarunk hinni a szemünknek: eltelt ötven év! Tanáraink óvatoskodva állnak a végső ítélőszék előtt, a vagányok régóta egészen másfajta frizurát viselnek, a lányok meg tojnak a költészetre. A túlvilágról szüléink riadt korholása hallszik: „Kisfiam, miért nem mondtad Jenci borbélynak, hogy kicsit szolidabbra vágja a hajad?" Volt, volt bizony valóságosan is Jenci borbély Nagyszalontán, gyermekkoromban a Tenkei utca elején lévő fodrászüzletben végezte számomra olyannyira rémisztő ténykedését. Nem maga a hajvágás volt rémisztő, hanem ahogy ő azt végezte, a szolgai alázatosság és a kioktató fölényesség olyan elegyes modorával, amely egy gyermeket csak elrémisz- teni tud mindenféle modor, illetve hát tulajdonképpen a jómodor viselkedési mintáitól. Márpedig a jó modornál követendőbb - és becsülendőbb - magatartásformát az én környezetemben nem nagyon ismertek el. Még azt is csak a legkonformistább viselkedéssel érhette volna el valaki, hogy mondjuk forradalmárnak tekintsék, no, nem mintha tucatjával szaladgáltak volna akkoriban a nagyszalontai főtéren reformerek vagy forradalmárok, de nem is azt várták el a fiataloktól, pontosabban fogalmazva, azt nem is várták volna el a fiataloktól. Ott és akkoriban elsősorban nem az oroszlánkörmöket, hanem a báránybőrt kérték számon gyermekeiken a szülők. Mondom ezt most, kissé szomorúan, egykori tanáraim, s most már egykori szüleim emléke előtt is, jó ötven év múltán. 137
