Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Kenéz Ferenc: Vers és környéke (Kibeszélő-s(z)ó)
honnan a királyi fény tárgyaink kezünk fejünk körül? Azokban az években még jó erős feketét főztek a Főtér közeli kávézóban, csillogóvillogó kiskanalakkal kavargattuk a cukrot, délelőtt tizenegy óra körül megtelt a kávézó, jöttek a képzőművészeti főiskola művészpalántái, a zeneakadémia hallgatói, a filharmónia tagjai, szerkesztőségek munkatársai, Györkös Mányi Albert is igen gyakran átsétált műterméből, nem volt kényelmes hely, hiszen csak amolyan talponálló kávézó volt, nem a neve, művészei tették művészkávézóvá, ki tudta volna akkor megjövendölni a jövőt, ki tudta volna, nem tudta senki, ki tudta volna, hogy a szomszéd asztalnál kávézgató, kissé recsegős hangú Selmeczi néhány évtized múlva Budapest zenei életének megkerülhetetlen alakítója és irányítója lesz, hogy Ágoston András világjáró előadóművészként él majd Németországban, hogy Márkos Berci elemista fiacskája jó tíz év múlva eljegyzi az én Anikó lányomat, s hogy a családi vacsorán majdhogynem az anyatársé s a kutyájáé lesz a főszerep, s a frigyből sohasem lesz házasság, hogy a csöndben kávézgató szép képzőművész testvérpár, Tamás Klára és Tamás Anna hirtelen örvénylésben tűnik el szemünk elől, utóbbi, a mende-monda szerint, a nyolcvanas években azzal botránkoztatva meg Marosvásárhely polgárait, hogy ha jobb lábára zöld cipőt húzott, akkor a balra kék került, ha bal lábán piros zokni volt, akkor a jobbra sárgát húzott, aztán gyönyörű textilszőnyegeit, falikárpitjait maga alá húzva elrepült Amerikába, hatvanéves koromig sem láttam viszont, aztán ott voltak az irodalmárok, akiket itt most nem nevezek meg, mondjuk az egy humorista-parodista Zágoni Attila kivételével, aki elsőnek távozott el valóságosan is közülünk (gondolom, elébb még gondosan kimosta-kivasalta volna a heti szennyesruhát, megfőzte volna az ebédet, elmosogatott volna, elhozta volna feleségét a rádiótól, már persze, ha évekkel azelőtt nem ment volna tönkre a házaséletük, s ha egyáltalán megtehette volna mindezt, csak úgy hirtelen, a halála előtt), ott kávézgattak a hetvenes évek is a szomszéd asztalnál, kavargatták kiskanalaikkal a feketét, aztán később, ezeket a csillogó kiskanalakat alumíniumra cserélték, s aztán, ahogy szigorodtak az idők, rendre kilyuggatták őket, a lyukas alumíniumkanalakat mi értelme lett volna ellopkodni, aztán lassan, az évek során csapnivaló lett a kávé, nemigen láttunk már ismert arcokat a kávézóban, kereket oldottak a hetvenes évek is, az újságokból eltűntek az írók arcképei, „Nem csinálunk személyi kultuszt!" mondták, amikor már csak egy, csak egyetlenegy ember képét lehetett látni mindenfele, ez már az aranykorszak volt, az aranykorszak, melynek ördögi alkímiája fejünkkel együtt tüntette el s olvasztotta be királyi fényeinket. Vers és környéke 25. Valamilyen földrészek (in: Egyszercsak, Kriterion Könyvkiadó, 1986) A bálna maga sem tudta valószínűleg hogy került ide. Feküdt elnyúlva a földön a házak között és nagyokat szusszantott néha. Akárhogy is nézem: volt valami ocsmány a 125
