Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)

pedig dr. Zboray Miklós ügyvéd. Előbb Salusinszky, majd Zboray fejtette ki álláspontját. A bíróság végzése, amelyet Jászoly elnök hirdetett ki, azt mondta ki, hogy a bíróság „a polgári perben felfiiggeszti a határozatot, míg a bűnvádi eljárás során nem hoznak ítéletet, mely azután prejudikálni fog a polgári pörben". Ezzel azonban Az Est jogi elégtétel-keresése automatikusan zsákutcába jutott, az ügy lényegében megfeneklett.

Maga a tárgyalás - Az Est biztosította nyilvánosság következtében - mégsem tekinthető minden eredmény nélküli jogi formalitásnak. Abból, ami a tárgyaláson elhangzott, a már ismert tények és érvek mellett néhány új tény is megismerhető, s egy alapvető összefüggés is a maga teljes nyíltságában jelenik meg. Ami a tényeket illeti, most derült ki, ami már régen tisztázható lett volna: Kohl Ferencnél, a Stephaneum Nyomda igazgatójánál „az Ébredő Magyarok Egyesülete vezetősége" rendelte meg a pszeudo-Az Estet, a nyomda éjszaka nyomtatta ki a lapot, s reggel, amikor az igazgató bement a nyomdába, látta, hogy a lapon nincs rajta „a cégjelzés", hiányzik a törvény által megkövetelt impresszum - mégsem akadályozta meg a példányok elszállítását. Kiderült az is, hogy a pszeudo-Az Est mögött név szerint Horváth Károly állt, a Stephaneum ügyvédje legalábbis őt nevezte meg illetékesként. Ám jellemző, hogy az, amit Zboraytól Az Est idéz, az jóval soványabb információ, mint az, amit a lap cikke címében állít, hogy ti. Horváth Károly, az Ébredő Magyarok igazgatója az ál »Az Est« szerzője. E diskrepancia ténye nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Horváth, az igazgató valójában csak formális megrendelője volt a pszeudo-Az Estnek, s a címadással Az Est csak „rá akarta verni a balhét". (Ha ez a föltevés igaz, akkor nyilván arról van szó, hogy azt remélték, a szerző megnevezésével a védekezésre kényszerülő Horváth majd, önmagát mentendő, végre megnevezi az értelmi szerzőt.) Akárhogy is volt azonban, annyi bizonyos: az ügy igazi hátterére ekkor sem derült fény.

A tárgyalás során megvilágosodó összefüggés ennél lényegesebb. Salusinszky Gyula ugyanis, előterjesztése közben, a Stephaneum Nyomdát vádolva, elismerte: „Az alattomosságnak az a válogatott módja és a terjesztésnek az a gyorsasága, amely Az Est ellen intézett merényletnél érvényesült, kétségtelenné teszi, hogy az Az Est-re szórt hamis vádak és rágalmak nagy területen mélyreható károkat okoztak Az Est anyagi és erkölcsi hitelében. Azok a vádak amelyekkel Az Est-et az inkriminált nyomtatvány illette, valódiság esetében alkalmasak arra, hogy a hírlapolvasó közönséget Az Est-tői elidegemtsék és ezen az úton Az Est alapját megrendítsék."

Márpedig a pszeudo-Az Est vádjainak egy része, az antiszemita beszédmód ellenére is, aligha megcáfolható. Maga az antiszemita frazeológia pedig olyan körben is hatásos volt, amelyet egy szakszerű médiaelemzés nyilván soha el nem érhetett volna.