Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)
a klasszikus német filozófia recepciója.64 Mindaz, ami a nemzeti emlékezet megtalálásának, végső megformálásának tűnt, az valójában igazodás egy politikai-eszmei elváráshoz. A nyugati nemzetfogalmak temperált skálájához való hangolás egyben hangok elvesztését is jelenti: a nemzeti identitás kialakításához helyi emlékezetek, hagyományok, nyelvek és nyelvváltozatok pusztulásán át vezetett az út. A közösségi identitás legalább annyira épített az emlékezésre, mint a felejtésre - az újkori nyugati nemzetek esetében az emlékezés és felejtés őre a nemzetállam lett. A magyar nemzeti identitás elbeszélésére történő kísérletünk során érdemes röviden felvázolni a nemzeti önértés azon motívumait, amelyek antik mintákra épülnek. Az újkori nemzetállamok kialakulásában, az erre vonatkozó korabeli elbeszélésekben egy kettős elv figyelhető meg: mint nemzet azt igyekeztek bizonyítani, hogy már az ókorban is Róma méltó ellenfelei, leigázhatatlan és független népei voltak, mint állam viszont a birodalomhoz való tartozást akarták igazolni, nem egyszer Róma hatalmára tartottak igényt. Ahogy az újkori nemzet prototípusa Izrael volt, úgy az újkori államé Róma. Egyrészt megemlékezhetünk Teutoburg német nemzeti kultuszáról - ahol Kr. e. 9-ben Varrus légiói megsemmisültek -, a gall ellenállás emlékezetéről, Calgalus vagy Vercingetorix figurájáról, az illír, kelta, dák tudatról, későbbiekben a gergelyi szerkezetű egyházzal való szembenállásról, az invesztitúraharcról, reformációról, gallikanizmusról és a kulturális emlékezetek sok más formájáról, amelyek az egyes nemzetek identitásában egy feltételezett hőskor etikáját és a szuverenitás politikai akaratát jelenítik meg: mindezek a Rómától való elhatárolódás alakzatát öltik magukra. Másrészt felsorolhatjuk az Imperium Romanum megszerzésére irányuló törekvéseket, a középkori uralkodó-életrajzok augustusi mintáit, az Empereur, a Römisches Reich vagy éppen Moszkva hatalmi elképzeléseit, szimbólumait, intézményeit, nyelvezetét, de ugyanígy az újkori demokráciák jogrendjét65 és külsőségeit is: a középkori birodalmaknak, majd az újkori nemzetállamoknak a római- ságra hjvatkozó önigazolását. Ugyanez a kettősség figyelhető meg a magyar nemzeti identitásban is: mint nemzet a maga szellemiségét, eredetét a nyugati világgal szembenálló öntörvényű sztyeppéi múltban kereste; mint nemzetállamra igényt tartó közösség viszont a Nyugathoz, az Urbshoz való tartozását akarta felmutatni. Miképpen a többi nemzet történetírása, úgy a formálódó magyar történeti emlékezet is - hogy saját szuverenitását hangsúlyozza - szívesen azonosította magát olyan népekkel, amelyek a görög-római historiográfiában a perzsák, a klasszikus görögség, Nagy Sándor vagy Róma legyűrhetetlen ellenségeiként jelentek meg. így például Hérodotosz szkítaleírásától Pompeius Troguson, majd Iustinuson, végül az Exordia Scythia íróján át egyenes út vezetett Regino prümi apátig, aki a szkítákról kialakult képet először alkalmazta - negatív éllel - a magyarokkal.66 A szkíta-magyar megfeleltetést a maga letisztult formájában Anonymus fogalmazta meg először; a későbbi krónikák, majd pedig a magyar barokk irodalom alkotásai, nem utolsósorban Zrínyi Szigeti veszedelme (1, 13-15. strófa) már magától értetődően a nemzeti identitás részeként kezelték a szkíta hagyományt, amit beleolvasztottak az isteni útmutatással a pusztában vonuló zsidóság honfoglalás-narrációjába. 64 Dante mondatát kiforgatva mondhatnánk, hogy a magyar nemzetállam: „terra che 'I Danubio riga / poi ehe le ripe tedesche abbandona." (föld, melyet a Duna öntöz, miután elhagyja a német partokat) - Paradicsom 8, 65-66. 65 A helyi jogi emlékeket felhozó germanizmus is szembesült a római jog fölényével: J. Habermas, i. m., 19. 66 Borzsák István utószava Iustinus Világkrónikájához (Bp., 1992, 419^437). 80
