Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Farsang utóján: 2006-ban előre 2007-ről

elolvasták... és hogy szerinte ma is erős cenzúra van, haj aj, a színházaknál feltétlen, mondja kollégám, és hogy a már megpuhult Kádár-kor sok kulturális sajátosságát visszasírná. Ilyenekhez nem szólok, csak mondogatom itthon (az asszony erre: „Ne hasonlítgasd magad te senkihez", jó, nem teszem, az asszony már, üdvömre, rég letett róla, hogy engem hasonlítgasson, főleg hogy bezzegezzen... remélem, kifogásom nem lehet felfogása ellen), mondogatom: hogy engem oly kevéssé olvasnak, oka lehet az ellenszél (irod. történészek néha, némely tudósok, kritikusok, más íróknak, csoportoknak elkötelezett emberek), mely késsel vágható. De ebbe nem szabad belemenni. Ne adjunk alkalmat! Beszéljenek csak a hátam megett. (Néha elárulszik: teszik. De a hallgatás az erősebb.)

Ellenben: Szép Ernővel rokonit a meg nem alkuvó sötéten látásom, holott mindketten naiv fiúcskák vagyunk a derűvel világot látók (titkon praktikéleszek, nem oly titkon azok) sötétségeihez képest. Mi tényleg bíztunk volna, bíznánk. Ezt se mondanám - de Szép Ernő fejére is azért olvassák az egyenetlenségét, mert világlátásban nem nagy juropjuniós pénzeket, szép ezüstkort, becses ötvenes éveket vizionált, már 1914-től fogva, hanem a pusztulás, az embertelenség, az általa „kallódó küldeményeknek" látott emberek megrohadozó sorsa foglalkoztatta.

Nálam a megítélés egyik legnagyobb tévedése, hogy nekem 100 000 piciny dolog volt fontos, nekem mind fontosak voltak az apróságok. Jó. Medvéim, verebeim, házi bajnoki eredményeim folyamatosan bár, kicsinyek, nekem fontosak. Jó. De annyiszor azért mondtam el én valamit, mert: 1.) nem volt nekem olyan fontos, hát elfelejtettem, hogy már elmondtam; 2.) mert valami Egy Gondolat, írói eszme gyötört engemet, azt akartam elhegedülni, és ehhez, mint Karinthynál a kölyöknek, sok széket kellett a cirkuszban feltornyozni, hogy aztán fenn. A szavakat meg - „a let dadg" pl. - jobb helyeimen nem trükknek ilyeneztem, hanem mert én tényleg úgy éreztem, hogy dadogás csak a legtisztább szó is, érthető bár, de félre főleg; és mit KÖZVETÍT?

Helyzetem azonban ma már egészségtelenül lenne reménytelen, ha sokat igyekeznék. Akiknek jó így, jó lesz így is, úgyis; sic; akik meg el vannak foglalva saját dolgaikkal, de nagyon, ah... Még nótám sem hegedülik. El.

Társalogni, telefonozni, találkozgatni, érintkezni a művek dolgain „túl" azért nem szeretek (irtózom tőle), mert 99,00%-ig nem „velem" beszélne stb. az illető. Alapdolgok tucatjaiból nem tud egyet se, már rég az idegen szűrőkön átszűrt egyoldalúságok befolyásolják (egy kicsit mindenkit!!!), ügyel, hogy ne... ah, el ne szálljon a kalapja, J. A. Én legalább (sokak jeles bosszúságára) élek. A Diákkönyvtárban is, és lehet, én leszek imádott szerzőim sorában kisinasként az egyetlen igazi mai halhatatlan, mert sosem fogok meghalni. Nálam ezt még fixre nem tudni. Farsang utója!

Ha ezt mondom, hogy nekem „ez a klasszikumság messze a legnagyobb, mit nekem díjak, ez-az", a válasz kimondva-nem ez: „Öcsi, lehet hogy neked messze a legnagyobb, ami veled így van, de nekünk közel se... ergo közel nem az, ne reménykedj."

Hahaha, mondtam, nem is reménykedem, és nem is keménykedem már literátlag, kaptam érte a fejemre. Plusz: szőlősavanyúság?

50