Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Vári Attila: Kőpad

gyónta meg, hogy kora reggel nem nyújtottunk elsősegélyt egy embernek, aki fuldokolt, és elmesélt mindent.

De akkor már odajött a templomba a városi párttitkár és a rendőrkapitány, mert a végállomásról telefonált a buszsofőr, hogy randalírozunk. És nem a rendőrségre kellett menjünk, hanem a pártbizottság épületébe, amely néhány éve még a katolikus legényegylet központja volt. És ott is Dani vitte a prímet, hogy mi csak azért mentünk be a templomba, mert a vénasszonyok panaszkodtak, hogy a pap hamisítja a szenteltvizet.- És ez visszaélés a proletár jóindulattal, mert amíg el nem érjük, hogy felszámolódjon magától a klerikális reakció, addig iszonyatos mennyiségű szenteltvizet fognak hamisítani, és ezért a kotyvalékért pontosan annyit tesznek majd a ministráns perselyébe az emberek, mintha valódi lenne.- A titkár elvtárs ismeri anyámékat. Ugye a kapitalizmusban, a felszabadulás előtt ők is reformátusok voltak, mint maga. Na ugye, a kálvinisták nem gyónnak, mert én apámék révén kálvinista származású vagyok...

A párttitkár megsejtette, hogy át akarjuk verni, tárgyalt is egy aktivistával valamit, és biztos arra gondoltak, hogy jobb, ha nem keletkezik nagyobb felhajtás a heccünkből, mert akkor rajtuk fog röhögni a város. És elengedtek, de úgy, hogy összeírták a címeinket, és két aktivista kísért, hogy rendben hazamenjünk, hogy fogyjon el végre az utcáról a csapat.

És ezért nem mentünk be hozzátok. Pedig én azt mondtam, hogy még a hajnali szerenád is jobb lenne, mint a semmi. De a párttitkár nem engedélyezte, azt mondta, hogy elkobozza a cigányokat, pedig azok olyan babonásak, hogy a templomba sem jöttek velünk. így aztán ki sem fizettük őket.

Én tudtam, hogy te szinte minden pénzedet arra költötted, hogy meg tudd vendégelni az osztályt. Mert valamelyik elárulta, hogy a végzős lányok közül csak hozzád fogunk elmenni.

De ezért a szerenádos gyónásért nem lett belőle semmi.

Azt gondoltam, hogy megsértődtél, mert telefonáltam a szomszédból, de nem vette föl senki a kagylót, pedig még a patefonomat is átvittem, feltettem azt a lemezt, amit te vettél a tizennyolcadik születésnapomra. De hiába csengettem, mert anyád sem vette fel. Pedig máskor ő szokta felvenni, és akkor én lecsapom, mert nem tudok vele beszélni.

Az öregember letette maga mellé a fréziacsokrot, arra a napra gondolt, amelyet hatvan év után is úgy tudott átélni, mintha mindez csak tegnap történt volna.

Még most is bűnösnek érezte magát.

Mintha nem telt volna el hat évtized, magányosan, teli önváddal. Hiszen ha akkor elmegy a találkára, Éva nem egyedül napozik a gát alatt, és akkor az sem történhetett volna meg, hogy belefullad, hogy beakad a háború alatt felrobbantott gát maradványaiba.

A temető helyét nézte. Már legalább húsz éve nem temettek ide, s aki akarta, városi költségen elvihette a halottait, de Éva szülei, akkor, amikor a rendeletet hozták, még éltek, és azt mondták, nem bolygatják.

15