Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Ittzés Mihály: Százötven esztendő és hatvannégy év krónikája – szóban, képben (Bónis Ferenc könyvei a Budapesti Filharmóniai Társaságról és Bartók Béláról)
Ittzés Mihály Százötven esztendő és hatvannégy év krónikája - szóban, képben Bónis Ferenc könyvei a Budapesti Filharmóniai Társaságról és Bartók Béláról A tisztelt Olvasót egy messziről induló útra hívom, mely azonban végül elvezet az írásom címében jelzett témákhoz. Közelebbről: Bónis Ferenc hetvenöt évéből ötvenhét év termésének vázlatos áttekintése késlelteti a fő témák taglalását. Bízom benne, hogy végül egyetértéssel fogadja a tisztelt Olvasó ezt a vargabetűt, megértve a cikkíró szándékát. Kodály Zoltán többször megállapította, sőt felpanaszolta, hogy a magyar (köz)művelt- ségben a zene nem kapta meg az őt megillető helyet, messze az irodalmi köztudat mögött jár. A fél évszázadnál is régebben kelt és századokra visszatekintő megállapítás sajnos még ma is igaz. Hű tükre ennek az egyenlőtlen fejlődésnek a hazai zenetudományi szakember- képzés története, összevetve a filológusképzéssel. Igaz, a zenetudomány, a zenetörténeti kutatás általában is a fiatalabb szakágak közé tartozik. Voltak ugyan zenetörténettel foglalkozó muzsikusok a reformkortól tevékenykedő Mátray (Róthkrepf) Gábortól, a dualizmus korában működött Bartalus Istvántól az 1875-ben megalapított Zeneakadémia zenetörténet-tanáraiig. Aki azonban komolyan zenetudományra akarta adni a fejét, annak még sokáig külföldön, elsősorban Németországban kellett képeznie magát. így tett Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Gárdonyi Zoltán a századelőn született nemzedékből. Esetleg más diszciplína egyetemi képzésében kellett tudományos iskolázottságot szereznie, mint az előző generációból Kodály Zoltánnak az irodalom és nyelvészet terén; vagy magánszorgalomból, önképzéssel és a gyakorlatban teremthette meg kutatómunkája hátterét, amint Bartók tette a népzenetudományban. A hagyományos zenetudományi képzés helye a nyugati országokban mindmáig az egyetemeken van. Amikor - közel száz évvel a német egyetemi fakultások alapítása után- az 1950-es évek elején már nem volt halasztható a magyar zenetörténészek, zenetudósok intézményes képzésének megindítása, nálunk a Zeneművészeti Főiskola tanszékei között kapott helyet ez a tudományág. Igen ésszerű indoka ennek, hogy mennél közelebb legyen a legmagasabb szintű elméleti-tudományos képzés a gyakorlati zeneművészeti oktatáshoz. Az első évfolyamok rögtön olyan jeles szakembereket adtak a zenei-kulturális életnek, akik méltóképpen tudták folytatni és új területekre is kiterjeszteni az alapító atyák munkáját. Ebbe a - szerencsére számos tagja révén még ma is termékeny kutatómunkát végző- generációba tartozik Bónis Ferenc, aki május 17-én ünnepelhette 75. születésnapját. Bónis Ferenc az a fajta elhivatott és elszánt ember, aki életének ilyen jeles esztendejében sem ül 99
