Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Miskolczi Miklós: Trianoni ikrek (Három pötty a déli országhatáron: Tompa, Kelebia, Csikéria)
Innentől kezdve a Duna-Tisza közén ez a Szeged-Baja közé húzott vonal lett Szerbia Magyarországgal szemben támasztott végleges határigénye. Pedig akkoriban csak demarkációs (vitás területeket elválasztó) vonalnak nevezték. A térképre felrajzolt egyenes ma is jól mutatja, hogy a majdan megszülető három település „vonal alá", vagyis a szerbek által megszállt területre esett. Sivár pusztaság volt ez a város északi birtokain, egy Szabadka-Tompapuszta nevű tanyaközponttal, ahol a dombon már templom állott. Az ötven-ötven százalékban magyarok és bunyevácok által lakott Szabadka mint vasúti csomópont kellett a Szegedet is megszállva tartó, Romániában állomásozó és Oroszországban még hadakozó franciáknak. A szerbek állítólag csak a Ferenc-csatornáig remélték északra tolni a Szerb-Horvát-Szlovén (SHS) Királyság új államhatárát, de mert Franchet d'Esperey tábornoknak stratégiailag szüksége volt a szabadkai vasúti csomópontra, maguk sem késlekedtek nagyobbat álmodni. Hirtelen Szabadka, Zombor, Zenta, Baja is kellett nekik. Még Pécs is. A belgrádi megállapodás ellenére a szerb csapatok úgymond a rend fenntartása mellett magukhoz ragadták a polgári közigazgatás irányítását is. Elüldözték a magyar közhivatalnokokat. November 25-én, az újvidéki nagy népgyűlésen pedig ünnepélyesen deklarálták a megszállt déli megyék, közöttük Bácska csatlakozását Szerbiához. Más szóval: végleges országhatárnak tekintették a valójában csak ideiglenes demarkációs vonalat. Annektálták azokat a területeket, ahová az érvényes szerződés szerint bevonulniuk sem szabadott volna. A megszállás érdekes helyi részlete, hogy Mészáros Béla tompapusztai plébános kézírásos visszaemlékezése szerint: „a háború után, 1918. november 18-án, a szerb katonák bementek Szabadkára. Gyáván, lopva vonultak be. Ekkor a szerb határ a báró Podmaniczky-féle uradalom úgynevezett Cifrakapujánál volt. 1919. június 9-én a szerbek Tompát is megszállták. A határ a kisszállási uradalomnál volt. 1919. december 9-én pénzbélyegzés. A szerbek gonoszul, embertelenül bántak a lakossággal. Sokakat agyonlőttek." (História Domus. Érseki Levéltár Kalocsa). Más dokumentumok által még nem sikerült bizonyítani a megszállás ezen két ütemét. Ha így volt (lett volna), azt egy bel- és egy külpolitikai eseménnyel véljük magyarázni. Az idő szerint (1919. március 21. - augusztus 1. között) a magyar kommün, a Tanácsköztársaság uralkodott az országban. A magyar Vörös Hadsereg szlovák és román hadakkal vívott csatákat. A Szerb Királyság nyíltan nem csatlakozott az intervencióhoz. A Tanácsköztársaság május 31-én elrendelte az ún. általános védkötelezettséget, amit első lépésben Budapesten és a Duna-Tisza közén kívántak volna végrehajtani. A sorozásban érintett 18-45 éves korú férfiak azonban nem akartak katonák lenni. A tiltakozás június 18-ára már valóságos parasztfelkelésbe torkollott. Nem lehetetlen, hogy az intervenciótól magukat távol tartó szerbek ezt a duplán is exlex állapotot használták ki arra, hogy Tompapuszta térségében mintegy 6-8 kilométerrel még északabbra tolják a demarkációs vonalat, és bekebelezzék az akkori tanyaközpontot is. Másfelől nagyjából erre az időre esik, hogy Pasic szerb miniszterelnök újabb kísérletet tesz Párizsban a megszállt és majdan megtartható területek növelésére. E célból egy helyi lakosokból álló delegációt is meneszt a Négyek Tanácsához. A demarkációs vonal önkényes északra tolása a siker reményében történhetett. A diktátum születése A számunkra oly keserves békekonferencia területi bizottsága először 1919. január 19-én hallgatta meg Szerbia (és Románia) küldöttségét. A magyarokat nem. A szerbek felbátorodva (elszemtelenedve?) itt már a demarkációs vonaltól délre fekvő teljes területet kérték (Baranyában Villányt, Siklóst, Harkányt is). Az amerikai és brit delegátus ezt túlzás76
