Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Füzi László: „A lét örök meséi” (Gion Nándor kései elbeszéléseiről)
szem, hogy mit csináltam az első három napon. Amikor kijózanodtam, géppisztoly volt a kezemben, és mindenki dicsért bátorságomért. Azt mondták, hogy az elmúlt három nap alatt én kaszáltam le a legtöbb horvát gárdistát. Aztán folytattam a lövöldözést. Lőttem: mindenre, ami mozgott. És nem csak a gárdistákra." Téved azonban az, aki ezek alapján azt hiszi, hogy a történetek szereplőinek gondolkodását az egykor volt jugoszláviai, vagy a történetekkel azonos idejű vajdasági politikai-nemzetiségi problémák határoznák meg. Ilyen igényt talán csak a magunk értelmiségi beállítódása támaszthatna, Gion azonban sokkal nagyobb író volt annál, hogy eleget tett volna az értelmiségi elvárásoknak. Nem az elvárások foglalkoztatták, hanem az élet maga, ahogyan Irmai Józsefet is az élet, a maga élete és munkája foglalkoztatta. A jugoszláviasság természetesen jelen van ezekben a történetekben, de csak háttérként van jelen, úgy, ahogy az életüket élő emberek életében is csak háttérként volt jelen, hiszen számos fontos jelenséggel találkoztak naponta. Gion hősei itt is mást és többet tudnak, mint amit a teoretikus alapon gondolkodó értelmiségiek gondolnak. Novelláinak szereplői képesek jéghegyekkel álmodni, tudják, hogy miért reszket az ember keze, tudják azt is, hogy ha gonosz lélek lakik egy öregasszonyban, akkor az képes a hangszerekbe is gonosz lelket küldeni, sőt a fiatal lányok csak lepedős ágyon tudnak mosolyogni, ahhoz pedig, hogy egész éjszaka mosolyogjanak, nagyon sok pénz kell. Az elbeszélések szereplői azt is tudják, hogy nem jó az, ha az ember különbözik a többitől, Briuzsinszki, a lengyel ezért vágja le kisbabával a lábán lévő hatodik ujjat, elfeledkezik azonban arról, hogy a közösségből éppen ezzel a változással kerül ki. Gion hősei emellett tisztában vannak azzal is, hogy az időt legjobban munkával lehet eltölteni, s megtanulták, hogy a mimózákat nem szabad késsel bántani, ellenben ha kézzel letörnek egy ágat, akkor a bokor gyorsabban nő, sőt azzal is tisztában vannak, hogy a medúzák nem hoznak szerencsét, ezért aztán érdemes olyan helyre költözni, ahol soha nem jelennek meg a medúzák. Nemcsak a maguk világával vannak tisztában, hanem azzal is, ami ezen a világon kívül esik. Hugyik Mihály például, a Mint a felszabadítók című elbeszélés egyik szereplője azért vonul a folyópartra, mert tudja, hogy egy asztalosműhelyről nem lehet verseket írni. „A folyó viszont gyönyörű. És a folyópart is! Csak meg kell írni." Hugyik Mihály a művészet örök feladatát is tisztán látja: „A művészeknek az a dolguk, hogy felgyújtsák a világot." S ha felgyújtani nem is sikerül nekik, sem a művészeknek, sem Hugyik Mihálynak, a történelmi valóság lényegével annak abszurditásával együtt is tisztában vannak. A szóban forgó elbeszélés Nesebiknéja azért kényszerül új diófa bútort csináltatni a lányának, mert a felszabadító hadsereg katonái széthasogatták a bútoraikat. „Betörtek a házunkba, rabolni akartak, és amikor látták, hogy nincs semmi érdemleges elrabolnivaló, dühükben széthasogatták a bútorokat." Láthatjuk, a lét öröknek gondolt meséit írta ekkor is, mint korábban a Virágos Katonában, csak talán a korhoz és az időhöz közelebb állóbban, mint utolsó regényeiben - bár annak a kisebb népcsoportnak az Alföldön való bolyongását, melyet az Ez a nap a miénk című regényben elénk állít, nem lehet elfelejteni... A töredékesség megőrződött Gion Nándor utolsó, már halála után megjelent kötetében is, a Mit jelent a tök alsó? című kötetben. Ezt a kötetet már a közvetlen vallomásosság jellemzi, mintha a világtól való búcsújában Gion Nándor a maga személyes világát is meg akarta volna örökítem. Gion világa korábban is vallomásos volt, épp ezekben a naplórész- letekben jegyzi meg, hogy arról, akiről beszél, ennyi és ennyi könyvet írt korábban, nagyapjáról, Rojtos Gallai Istvánról például négyet. Ám Gion ezekben a kései elbeszélésekben, vallomásokban, naplórészletekben már önmagáról beszél, a Vajdaságból Pestre került íróról, s arról, hogy milyennek tudta magát. A kötet írásai ciklusokba rendeződnek, ezek a ciklusok, lévén, hogy nem maga az író rendezte sajtó alá a kötetet, mesterséges képződmények, ám az írásokban mégiscsak megvoltak azok a sajátosságok, amelyek révén a kötetet összeállító Valcsicsák Dóra az 73
