Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)

Rónay az értékítélet eklektikus megkerülésével mondja ugyanazt: homályban tapogatózó, szomorúságban fulladozó, misztikus-irracionális lélek sóhajt a Leselkedő magányban."56 A kötet elemzése után egyfelől bizonyítva látja, hogy semmilyen eszme, de még érzelemvilág sem bontakozik ki ezekben a versekben, másfelől Dsida költészete egyfajta befelé forduló halálvárásban, túlvilág felé való vágyakozásban merül ki az első kötetében.57 Hamarosan viszont azt a megállapítást teszi, hogy csak azért, mert egy költőnek más a világról alkotott képe, mások a cél megvalósításához használt eszközök, még nem lehet elvetni, mint ahogyan Dsidát sem: „Mit mondhat számunkra egy más világnézeti alapokon álló, de ellentmondásmentes világnézetű költő az ellentmondásos világról és önmagáról? Megszoktuk, hogy úgy tekintsük a költői művet, mint iránytűt, amelyik jelzi, merre van a cél, merre kell mennem. Ha így tekintjük, - elvethetünk minden költőt, aki századunkban nem vallotta a munkásosztály világnézetét, és minden múltbeli költőt, aki nem vallotta a mindenkori leghaladóbb világnézetet. De tekinthetjük úgy is a költői művet, mint iránytűt, amelynek nem követem ugyan az átjelzéseit, céljelzéseit, de leolvashatom róla (ha tudok bánni vele), hol vagyok, és hol van hozzám viszonyítva az út, hol vannak mások, és hol van hozzájuk viszonyítva az út. Iránytűm nemcsak célt mutat, de végigvezet egy tájon is. Ha így tekintjük a költő művét, magunkévá tehetjük minden költőből azt, amit világnézete megengedett neki meglátni, a világ és önmaga ellentmondásaiból és harmóniájából. Márpedig így kell tekintenünk a költői művet." A fentebbi idézet talán a legizgalmasabb kijelentése Földes írásának, hiszen arra utal itt, hogy nemcsak a kommunista ideológia termelte értékek számítanak, s mindebből az aktuális diskurzusból való kilépés lehetősége is körvonalazódik. Hiszen ha megengedett, hogy másfajta esztétikai kategóriákat és értékeket is figyelembe vegyünk, sőt, értékeljünk, akkor ebben a pillanatban relatívvá válik a saját diskurzusunk is, hiszen az egy kívülálló számára szintén csupán megfontolandó, figyelembe vehető értékhalmaz.

Lényegesen több megőrizendőt talál Földes a Nagycsütörtök című kötetben, ahol egyes versek elemzésébe külön belemegy. Elsősorban azt kritizálja Dsida első két kötete kapcsán, hogy a költő figyelme folyamatosan az ég felé fordul, s ha nem is minden esetben történik ez vallásos meggyőződésből, mégis erőteljesen rányomja bélyegét a mondanivalójára; a hétköznapok valósága felé forduló szocreál költészetideál felől természetesnek mondhatók Földes kritikai észrevételei, melyek azonban bizonyos erényeket is kiemelnek. A Nagycsütörtök című vers kapcsán megjegyzi, hogy ha világnézetileg téves úton jár is a költő, észrevételei, érzelmeinek borúlátása mégis magával ragadó és értékelendő.58 Dsida költészetének lényegét depolitizáltságában látja, s véleménye szerint a társadalmi problémák iránti érzéketlensége alapjában véve előnyére válik, mivel így nem tudta kihasználni

56 Földes László: Dsida Jenő költészete (II), in Utunk, 1957/39., 4.

57 „Gondolati elemeket, tehát szűkebb értelemben vett »eszmét« eddig megvizsgált verseiben nem találtunk. Amit eddig láttunk, az nemcsak hogy nem gondolati költészet, de még a reflexív költői hajlandóságnak sincsenek meg benne a csírái. Am a lírai eszme nem csak gondolat. Az éppen annyira érzelem, hangulat is. Nos, az eddig vizsgált versek a további szűkítést indokolttá teszik. Érzelmi világát feltáró lírai vallomással eddig szintén nem találkoztunk." I. m., 5.

58 „A költő nem látja azokat, akik nem alusznak átokverte, súlyos és tehetetlen álomba bódultán, nem látja azokat, akik éberen vigyázzák Péter, János, Jakab és Máté álmát és az apostoli tehetetlenségben alvó nép sorsát. Verse fatalista és borúlátó. De ez a fatalizmus a nyomor és a megtörtek tehetetlensége látásából fakad, és elegendő ahhoz, hogy szívbe markoló sötét víziót fessen arról a valóságról, amelyet az emberiség sorsáért harcoló épp úgy átkoz, mint a fatalista. Igazmondásának köre ismét tágabb, mint világnézetéből fakadó tévedésének köre. Az emberiséghez hű érzelmei ismét megrendítőbbek, mint érzelmeinek hamis árnyalatai." Földes László: Dsida Jenő költészete (111.), in Utunk, 1957/40., 8.

88