Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)

meg a korabeli kánon alakulását, egyértelmű a tény, hogy az 1950-es évek szépirodalmi kánonjának alakulása erőteljesen ideologikus. A korabeli kortárs romániai magyar irodalom terméséből csupán az kerülhetett a kánonba, ami megfelelt a csoport támasztotta ideológiai elvárásoknak. Tehát, amint már említettük, az irodalom szerepe a hatalom szerint az volt, hogy a kommunizmus előnyeit, a múlt hátrányait szemléltesse, és a kritikai megnyilatkozások lehetősége a minimálisra csökkent. Az ideológiai elvárások tehát cenzúraként működtek, s ahogy Aleida és Jan Assmann is fogalmaz: „Minden kánon beszűkíti a megelőző tradíciót. Ez történik akkor például, amikor - képletesen szólva - egy többszörösen tagolt és tágas térségen, melynek horizontja a távolban ködökbe vész, elkerítenek egy bizonyos területet. Erre a behatárolt Szent Körzetre összpontosul aztán minden figyelem."7 A romániai magyar irodalom tekintetében ez a „Szent Körzet" nem volt más, mint azon szerzők köre, akiket kiemeltek a hagyományból, mivel köny- nyen meg tudták őket feleltetni az ideológia támasztotta elvárásoknak. Erre kifejezetten jó példa az Utunk hasábjain visszatérően jelentkező Haladó hagyományaink című rovat, melyben egyfelől olyan szerzők kaptak helyet, akik semmilyen szempontból sem veszélyeztették a fennálló elvárások horizontját, másfelől valamiképpen éppen az előbbi elvárásoknak tettek eleget: pl. Gárdonyi Géza, Bajza József, Szigligeti Ede, Kölcsey Ferenc, Balassi Bálint. A felsorolt nevekből egyértelműen kiderül, hogy a rovat a meglehetősen messzi hagyományhoz nyúlt vissza, s hogy a felsorolásból kimaradtak és hiányoznak a két világháború között élt szerzők. Csupán 1956-ban, mikor már megtörtént a sztálini (irodalom)politikával való szembenézés, került a rovatba Benedek Elek és Tompa László. A fentebbi szerzőket bemutató írások kommentárként értelmezhetők, melyek az írókat, költőket a megfelelő helyre helyezték az igencsak leszűkített tradícióban.8 Ez a fentről irányított irodalomértelmezés egyszerre kísérelte meg megőrizni a kánon ideologikus jellegét, másrészt pedig bizonyos értelemben újra és újra feltörte a kánont, s újabb szerzőkkel egészítette ki.9

Ebbe az irodalompolitikai és irodalomtörténeti kontextusba érkezett meg 1956 őszén Panek Zoltán cikke, melyben Dsida Jenő költészetének rekanonizációját javasolta. A cikk kiváltotta vita egyfelől szemlélteti a diskurzus és a kánon zártságát és tiltakozását az újítás ellen, másfelől pedig a különféle retorikai eljárások, melyekkel a szerzők körüljárták Dsida életművét, jól mutatják, milyen lehetőségek voltak a diskurzus alakítására. Az Utunk hasábjain lezajlott vita bemutatásán keresztül szeretnék rávilágítani arra, hogy a korabeli diskurzus megváltoztatása és uralása komoly irodalompolitikai játszmát jelentett, s itt kell megemlíteni azt is, hogy ez a vita csupán a diskurzus belső megváltoztatását kísérelte meg. Az irodalmi diskurzus uralására példaként inkább a nem sokkal később kirobbant Földes László-ügy szolgálhat, melyben nemcsak irodalmárok feszültek egymásnak, hanem a két legerősebb irodalmi lap, az Igaz Szó és az Utunk is, mely „harc" voltaképp az irodalompolitikai diskurzus feletti hatalom megszerzésére irányult.10

7 Aleida Assmann, Jan Assman: Kánon és cenzúra, in Irodalmi kánon és kanonizáció, szerk. Rohonyi Zoltán, Budapest, Osiris, 2001, 92.

8 Uo., 95.

9 Vö. „A politikai uralommal kötött szövetség által, ha úgy tetszik, az »alulról adott kánon« »felülről adott kánon«-ná változik át. Ennek megfelelően alakul a cenzúra jellege, mely ettől fogva nem annyira a tan tisztaságának (az egyházatyák fő törekvése), hanem a hitvallás konformitásának és kötelező voltának (az immár a császár által összehívott zsinatok fő törekvése) kíván érvényt szerezni." Uo., 104.

10 Ld. Stefano Bottom: A hatalom értelmisége - az értelmiség hatalma, in Autonóm magyarok? Székelyföld változása az „ötvenes" években, szerk. Bárdi Nándor, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005, 572- 610.

77