Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Dsida Jenő századik születésnapjára (Láng Gusztávval beszélget Fűzfa Balázs)
életemből Dsida nélkül. Életművének viszonylag rendszeres kutatója az 1960-as években lettem ismét, kandidátusi értekezésemen dolgozva. (Viszonylag rendszeres, mert közben számos alkalmi munkám is akadt.) 1970-ben döntöttem úgy - nem utolsósorban első, és akkor utolsónak is érzett nyugat-európai utam felszabadító élményeinek hatására -, hogy kutatómunkámat, mely egy kicsit a meg-nem-írás alibije is lett, lezárom. Három hónap alatt megírtam az értekezést. Közvetve természetesen hatással volt rám később is. Talán azt is mondhatnám, hogy a Dsida-kérdés vezetett át (és vezetett rá) az erdélyi irodalom általánosabb problémáira. Dsida Jenő költői világképének alakulásában és művészi megformálásában a transzszilva- nizmus épp oly fontos szerepet játszott, mint katolicizmusa. A kettő között szoros szemléletbeli kapcsolat is van. A költő „hívő keresztény" volt, mint Tükör előtt című versében megvallja, hite azonban a „reformkatolicizmus" megnevezést is elbírja. Ez nemcsak az e névvel illethető kortárs európai irányzat hatásának befogadását jelenti, hanem személyes „reformtörekvések" megjelenését is költészetében, aminek kétségtelen bizonyítéka a Tíz parancsolat és a Miért borultak le az angyalok Viola előtt. Mindkét „világképhordozó nagykompozíció" értelmezhető úgy is, mint a hitbeli értékek és az egyetemes emberi értékek egyeztetésére tett kísérlet. Ugyanígy vonul végig Dsida költészetén a transzszilvanizmus egyéni értelmezésére irányuló törekvés, a Nagycsütörtök messianisztikus erdélyiség- vállalásától a Psalmus Hungaricus indulatos vitáján át a Csokonai sírjánál és a Tükör előtt belső vitákat és meghasonlásokat kibékítő életprogramjáig. A transzszilvanizmus Dsida számára - akárcsak katolicizmusa - a részértékek (vagy „helyi értékek") és az egyetemes értékek szembenállását is jelentette. Igaz, Makkai Sándor a Magunk revíziójában leszögezte, hogy a kisebbség kultúrájának közvetlenül (mintegy a nemzetinek a megkerülésével) az egyetemes értékekhez kell kapcsolódnia, ez azonban program volt, ha úgy tetszik, elméleti vágyálom, mikéntjének megfogalmazása nélkül. Ezt a „miként"-et a költőnek kellett megtalálnia, líráját - erdélyiségének töretlen őrzésével - az európai költészet áramlataiba kapcsolnia. Messze vezetne ennek taglalása, a lényeg azonban az, hogy Dsida Jenő költészete példa arra is, hogy az erdélyi költőnek miképpen sikerül(het) ellenállni a provincializmus csábításának, mely kétségtelenül ott rejlik a transzszilvanizmus „hátrányai" között. Elsősorban az erdélyiség-eszme azon gyakorlatias értelmezésében, mely szerint a kisebbségi költőnek mindenekelőtt és -fölött a kisebbségi sors vállalása és kifejezése a feladata. De hogy a kérdés második részére is válaszoljak, kísérletezve készülök erre a „szereplésre". Azt már tudom, hogy a templomi prédikáció műfaját fogom követni, azaz választok egy Dsida-szöveget (textusként), és annak szabad és időszerű értelmezése lesz maga a beszéd. Egyelőre azonban több ilyen textusom is van; próbálgatom őket gondolatban, hogy milyen beszéd kerekedik értelmezésükből. Mikor választok végleg? Lehet, hogy csak közvetlenül az ünnepség előtt.- Kérlek, végül engedj meg egy megkerülhetetlen kérdést: mikor lesz készen, mikor lát napvilágot a Dsida-nagymonográfia - természetesen Láng Gusztáv tollából?- Soha. Megszegném vele önmagámnak tett ígéretemet. Fiatal, majd „érettebb" tanár koromra esett a nagymonográfiák divatja. Kabdebó Lóránt Szabó Lőrincről, Király István Adyról, Pándi Pál Petőfiről, Szabolcsi Miklós József Attiláról tervezett és írt többkötetes monográfiát; ezek lassan, kötetenként jelentek meg. Az első talán Czine Mihály könyve volt - Móricz Zsigmond útja a forradalmakig - melynek folytatása aztán elmaradt, illetve csak egy kismonográfia foglalta össze a szerző további kutatásait. (De befejezetlen Király István négykötetes Ady-könyve is, mert nem foglalkozik a költő pályakezdésével, sem az 1912-14 közé eső fontos pályaszakasszal.) Közvetlen környezetemben egykori professzorom, Jancsó Elemér dolgozott hasonló méretű Kazinczy-monográfiáján; sohasem készült el. A szándék mindenik esetében kétségtelenül tiszteletre méltó volt; az életmű kanonikus 73
