Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Ejersbo, Jacob - Bogdán Ágnes: Északi erő
nyílt szemmel bámulja, ahogy belekotrok a bugyimba. Megvan! Kirántom a véres betétet, és megcélzóm vele a kutya fejét, de az még a levegőben lecsap rá, és fogaival őrölni kezdi. Nielsen két lépésre tőlem térdre esik, egy méretes macskakő csapódik az aszfaltba, aztán egyik lábát felsőtestéhez szorítva ő maga is nehézkesen lehuppan. Fejem fölött egy üveg repül a falnak. A szétspriccelő üvegcserepekben látom, hogy a zsaru belerúg a kutyába, amelyiknek a pofájából kimeredezik a betét. Azzal nyugtatom magam, hogy ez farkaskutya, és ezeket a kutyákat nem arra képezték ki, hogy kábszert keressenek, s közben balra pislogok, Christiania bejárata felé, ahol köveket és üvegeket dobáló fiatalok tűnnek fel. A rohamrendőrök könnygázpisztollyal és pajzzsal felszerelkezve szaladnak elébük, kezükben felemelt gumibot. Nielsen visszabiceg a kocsihoz.- Nem csináltam semmit - üvöltöm, és átkarolom a testem. Hallom a könnygázpisztolyok tompa puffanását, és a szemem sarkából látom, hogy Christiania bejáratánál füst kavarog. A kutya rángatni kezdi a pórázt, harcba indulna.- Maradsz - kaffant a zsaru, miközben megmarkolja a gumibotot és a kutya nyomába ered. Remegő lábbal rohanok a Prinsessegade felé. A Bádsmandsstraeden balra fordulok, sikoltozva szorítom magamhoz a hasist, mellem feldörzsölték a tömbök sarkai, bőröm fájdalmasan feszül a ragasztószalag alatt. Meg kell állnom, mert majdnem lecsúszik rólam a nadrág, ami még mindig nyitva van. Lehajtom a fejem, folyik az orrom. Szirénázás, csikorgó kerekek, egy fehér kisbusz közeledik, tele rohamrendőrrel. Babrálok a cipzárral, ujjaim jéggé fagytak. A busz eldübörög mellettem - mintha az egyik sisakos rendőr azt mondta volna, hogy szuka. Szuka az anyád, az öregapád, te vagy a szuka, dühöngök. Előkotrok egy cigit, és bukdácsolok tovább. Lázasan rágyújtok, letüdőzöm a füstöt. Jól jönne most egy joint. A takony eláztatja a cigit. Elhajítom. Taxival megyek a főpályaudvarra. Be a klotyóba. Olyan erősen szorítottam a hasist, hogy két tömb eltört. Egy kicsit véres a bugyim, de van még egy betét a belső zsebemben. Erről eszembe jut, amikor Marokkóban voltam a szüleimmel. Mindannyian hastífuszt kaptunk, és hazaúton a repülőn anya betétjét kellett hordanunk; egyikünk sem tudta visszatartani a székletét. Szivárgott belőlünk. Ettől aztán visítva röhögni kezdek. Végül felevickélek egy Aalborgba induló vonatra. Annyira kimerültem, hogy pillanatok alatt álomba merülök. A hősnő- Én kis hősnőm - mondja Asger, és szorosan átölel. Homlokon csókol, és puszit lehel hajamra és nedves szemeimre, mert megint bőgni kezdtem, most éppen a megkönnyebbüléstől. Püfölni kezdem a mellkasát, mert... Csak úgy! Asger két rotweilere, Tripp és Trapp lábunk között ugrál, tuti, hogy nem láttak még ilyen bömbölést, totál kikészítenek - lelkileg.- Nyugi - mondja, nekem meg kedvem lenne jól beolvasni neki, hogy szégyellje magát, meg hogy odaküldött a zsarukhoz, de persze nem tudhatta, ömlenek a könnyeim, micsoda patáliát csapok, hiszen éppen én mondtam, hogy menni akarok, mert ismerem a dílert Christianiában, és mert hozzá akartam járulni a háztartáshoz. Bizonyítani akartam, hogy én nem vagyok afféle cicababa, és különben is Asger fizeti a lakbért, és megengedte, hogy hozzáköltözzek, és nem kellett hazakullognom az anyámhoz. És persze ő szerzi be a lóvé nagy részét. Elszorul a torkom. 37
