Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Buda Ferenc: Manysi népmesék (Moszhum hótalpcsapása; Találós kérdések; Az árva leányka; A harkály s a vékonyra köszörült tű; Kedves kicsi Mosne)
zokog. Összeszedi lánya maradványait, felrakja a szánkóra, s zokogva, sírva vonszolja hazafelé. Közeledik a házához. Megneszeli a felesége s várakoztában folyton ki-kifutkos a házból. Hallja ám egyszer: jön a férje s énekel. Elébeszalad, s azt veszi észre: tántorog a férje, hol erre, hol arra tántorodik. Azt gondolja ekkor az asszony:- Aha! Férjem szánjára annyi húst felmálháztak, hogy húzni alig bírja, azért tántorog ide-oda! Közelebb érvén a férjéhez, látja ám: dehogy is dalol az! Sír! Leánya bundáját, csizmáját végigfektette a szánkón, s úgy húzza-vonszolja azokat hazafelé. Az asszony ekkor eszméletét veszti. Hazatérvén búnak eresztették a fejüket: bizony, alapos leckét kaptak! Hol ide ülnek, hol oda ülnek, helyüket nem találják, nem tudnak mihez kezdeni. Hosszan éltek-é, röviden éltek-é, elgyengültek, megvénültek, tenni-venni sem bírtak. Azt mondja egyszer az asszony:- Mitévők legyünk, menj el megint a lányodhoz, a mi erőnk már oda, hátha még egyszer segít rajtunk. El is indult az ember, s megérkezett a lányához. Kérdi tőle a lánya:- Mivégre jöttél hozzám, talán valamit elvettem tőled? Apja így válaszolt:- Nekünk már semmink, de semmink nincsen. Erőnk elfogyott, erdei vadakra vadászni nem tudunk, halakat halászni nem bírunk, egyedül te szánhatsz meg minket, senki más. Lánya fölkelt, hallgatagon főzni kezdte a szarvas háta húsát, szegye húsát, jó sok húst rakott a kondérba. Levest főzött, az apját jóllakásig megetette-itatta. Amidőn az már készülődött hazafelé, odakészítette a mostohának szánt szárított menyhalbeleket, szárított menyhalfarkakat s így szólt:- Neki én ezeken kívül semmit nem küldhetek. Korábban én is csak ezt ehettem, most hát hadd egyen belőle a mostohám is, hadd ismerje meg az ízüket. Ugyan mit szólhatott volna erre az ember? Elvette, amit adtak, s elindult hazafelé. Amilyen szenvedést okoztak ők korábban a lánynak, most az térült vissza rájuk. Régtől fogva mondják: árvát ne gyötörj, előbb-utóbb ugyanaz a gyötrelem ér el téged is. A leány pedig misz-mahum nemzetségbeli férjével együtt maradt javakban gazdagon, s még ma is élnek, éldegélnek. A harkály s a vékonyra köszörült tű A harkály s a vékonyra köszörült tű magukban élnek egy sűrű erdő mélyén, így éldegélvén egyszer azt mondja egyikük:- Gyerünk vadászni! Felrakodtak egy kis szánra, s elkezdték húzni. A köszörült tű húzza a szánt, a harkály meg oldalvást repül. Ekként haladván az erdőben, a köszörült tű megpillant egy gyönyörű fenyőfát: 36
