Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard - Szenyán Erzsébet: A Mások (Bécsi előadások I–III.)
emberek. A Másokhoz fűződő viszonyunkban, kapcsolatrendszerünkben egy fokkal följebb léptünk. A helyszíni kutatásoknak, jóllehet nagyon fontos és pozitív szerepet játszottak az emberiség családjával kapcsolatos ismereteink bővülésében, volt két gyenge pontjuk, amelyek miatt időnként zsákutcába jutottak. Először is - minden antropológus rendszerint egy, általában kis létszámú törzset vizsgált és próbált leírni, pedig ez idő tájt (a XIX. és a XX. század fordulóján) csupán Afrikában több ezer ilyen törzs élt. Ráadásul csakhamar kiderült, hogy e közösségek többségének saját, különálló struktúrája, hagyományrendszere, mi több, saját nyelve van, és hogy az egyik törzsben szerzett tapasztalatok alapján nem lehet leírni egy másik törzset, vagyis az egyedi, külön-külön végzett megfigyelések nem összegződnek koherens, egész képpé. Hiába léteztek különálló kockák, nem lehetett belőlük jól kivehető mozaikot összerakni. Másodsorban - a kutatók a hagyományos kultúrákat úgy próbálták feltárni, megismerni, mintha azok tiszta formában, olyan ősi állapotban léteznének, ahogyan évszázadok óta: magányosan, elszigetelődve. Statikus, mozdulatlan, egyszer s mindenkorra adott struktúrákként írták le őket, pedig a valóságban, különösen a mi modern korunkban, állandó változásoknak, folyamatos, néha gyökeres átalakulásoknak voltak kitéve, és mire például Evans-Pitchard eljutott oda, hogy leírja a zande törzset, az már egészen másként festett, vagy talán teljesen szét is szóródott, elszakadt egykori kultúrájától, megvált isteneitől. Bekövetkezik ugyanis a gyorsított és fokozott migrációk időszaka, amikor millió és millió ember költözik városba, elnéptelenedik a hagyomány támasza: a falu, mert lakóit éhínség, polgárháború, aszály és sokféle járvány tizedeli. Az viszont, akit a harmadik világ nagyvárosaiban látunk és ismerünk meg, az már egy másik Másmilyen - nehezen meghatározható, hibrid kultúra terméke, különféle, egymással szembenálló világok sarja, elmosódott körvonalú, ingatag tulajdonságú, heterogén lény. Manapság leggyakrabban ilyen Másokkal találkozunk arrafelé. Most ejtsünk szót arról az áttörésről, amelyet Emmanuel Lévinas filozófiája eredményezett. Ezt a filozófiát én egyfajta reakciónak tartom a XX. század első felének eseményeire, főleg a nyugati civilizáció változásaira és válságára, különös tekintettel az emberi kapcsolatok, az Én és a Mások kapcsolatának krízisére, elsorvadására. A Mások, a másmilyen emberhez fűződő viszonyunk kérdése - ez Lévinas reflexióinak egyik fő témája. Az ilyen megközelítés jelentősége és szükségessége felmérhetetlen. Az I. világháború kitörésekor Lévinas 8 éves, a második világháború kitörésekor 33 éves. Felnőtté érése tehát egybeesik azzal az időszakkal, amikor Európában kialakul a tömegtársadalom és létrejön két totalitárius rendszer - a kommunizmus és a fasizmus. A tömegtársadalom emberét a névtelenség, a közösségi kötelékek hiánya, a Mások iránti közöny jellemzi, saját kulturális gyökereinek elvesztése miatt pedig a védtelenné válás, a rosszra való hajlam annak minden tragikus következményével; ezek legembertelenebb jelképe lesz a holokauszt. Ezzel a Mások iránti közönnyel, amely rendkívüli körülmények között Auschwitzhoz vezető atmoszférát teremt, Lévinas a maga filozófiáját állítja 11
