Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Rifiberg, Klaus - Miszoglád Gábor - Soós Anita: Krónika: Kifelé a semmiből (próza); Új házasok; Szabadkikötő (versek); Krónikus ártatlanság (elbeszélés)
igennel, sem nemmel nem tudtam válaszolni, csak morogtam valamit a bajuszom alatt, mire legidősebb bátyám megjegyezte, micsoda undok alak vagyok. Aztán az első adandó alkalommal besurrantam a szobámba, és elővettem a könyveimet, anélkül, hogy ténylegesen tanultam volna. Végül betántorogtam az ágyba, és mély álomba zuhantam. Fehér ablakpárkányokról álmodtam, melyben virágtalan zöldnövények álltak, nyirkosak, mint egy trópusi dzsungelben. Hétköznap ritkán láttam Hellét. Tore mindennap elbiciklizett érte az iskolába és hazakísérte, mert a lány hét közben sehova sem mehetett. Az ajtó becsukódott mögötte, ő pedig köddé vált a hatalmas házban. De néha hármasban találkoztunk a városban, ilyenkor igazoltan tartózkodott távol otthonról délután, mert el kellett intéznie valamit. Sétáltunk egyet a Strogeten. Aztán Tore hagyta álmainkat beteljesülni. Büszkén vonult Hellét karonfogva, miközben az udvari bolond ide-oda ugrándozott mellettük, belelépett a vízelvezető csatornába, hol az egyik, hol a másik oldalról kerülte meg a szembejövőket, miközben megpróbált lépést tartani a párral, mely az indián orrát követve átvágta magát a tömegen. Helle alakja beleillett az utca forgatagába. Szépségével kitűnt a többi lány közül, és járásában volt valami magától értetődő természetesség, melynek hatására valami elpattant bennem. Ritkán viselt fejfedőt, és amikor pár lépéssel megelőztek a tömegben, világos haja úgy fénylett, mintha az Úr napsugara egyedül az ő fejére hullott volna. Először a Városházától a Kongens Nytorvig mentünk végig a Strogeten, majd megfordultunk, és a szemközti járdán visszafelé is megtettük ugyanezt az utat. Biciklimet a Városháza előtti téren állítottam le, ide visszaérve elbúcsúztunk egymástól. De időbe telt, mire végül tényleg elváltunk. Többször is a pedálra tettem a lábam, hogy induljak, de akkor mindig eszünkbe jutott valami, valakit még ki kellett tárgyalnunk, vagy éppen megláttunk egy könyvet az egyik kirakatban, melyet még gyorsan meg kellett néznünk, és így tovább, amíg csak Hellének fel nem kellett szállnia a villamosra, vagyis az utolsó, amit láttunk belőle egy szőke fej és egy zöld ruha volt, amint eltűnt a hatoson. Egy darabig még zavartan meredtünk magunk elé. Aztán Tore visszatért a valóságba, oldalba bökött, mire én felpattantam a biciklimre és mappámmal a kormányon hazatekertem. Időnként táncolni jártunk. A környező iskolákban mindig rendeztek tornatermi bálokat, melyeken rossz zenekarok játszottak, a srácok pedig ott tébláboltak szép és kevésbé bájos hölgyeikkel. Engem állandóan összehoztak egy mindenen vihogó fruskával. Fényévekre voltunk Hellétől és Torétól, akik csak egymással táncoltak, mindenkitől elszigetelten, buborékba zárva a forró katlanban. Két táncot kaptam Hellével. Úgy tartottam, mintha a következő pillanatban el akarna tűnni a terem közepén, és akkor mi lett volna velünk? Az volt az érzésem, hogy kezem eltűnik tündérhátában, de akkor hirtelen megéreztem az illatát. Kezet váltottam kezében, nehogy megérezze, milyen melegem van. Tore az én kísérőmmel beszélgetett, de időnként szórakozottan felnézett, és pillantása végigsiklott a táncolókon, mígnem megnyugodva megállapodott rajtunk, mire arca felderült. Helle és én belekeveredtünk egy furcsa közösségi táncba, melyben az embernek mindenféle donnával kell táncolnia, Helle el is sodródott mellőlem. Tore felbukkant a táncparketten és beállt a férfiak sorába. A zenekar a Stan és Pan zenéjét játszotta, mi pedig úgy keringtünk, mint egy bivalycsorda. A zene elhallgatott, és bár Tore legalább négy hölgynyire állt Hellétől, egy szempillantás alatt ott termett, és szinte észrevétlenül félretolta a reménykedő ifjút, aki éppen meghajolt a lány előtt. Ő észre sem vette alkalmi lovagját, biztonságban érezte magát Tore mellett, mint az a madárka, mely leszáll a jól ismert ágra és kényelmesen igazgatja tolláit. Én egy lila ruhás aggszűz mellett izzadtam, és 32
