Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Konczer Kinga: „a képeskönyve volt az élet” (Polcz Alaine: Egész lényeddel)
szeretet nélkül meg kell bolondulni), kit, mit, magunkat, a másikat, magunkat a másikban, vagy a másikat magunkban visszatükröződve? Hildi még össze akarja rakni az egészet. Leltároz - s leltároz Polcz Alaine is, de ő a múzeumoknak rendezi a hagyatékot. S kérdezi is, mit tesz az, akinek ott marad a sok holmi? - Hildi még hiszi, hogy megérthet. Az Atléta elbeszélője ír, hogy kerek, egész legyen a kép, ír, ahogy az atléta futott, amíg el nem érte a célt - elérte a célt? S Hildi? (nem született legenda...) Az Egész lényeddel mesélője úgy ír, hogy tudja, mindig vannak újabb részletek, képek, lehetetlen lezárni a történetet, a történteket. Megérteni vágyik, de tudja, megérteni legfeljebb azt lehet, hogy a megértés lehetetlen. Hogy a sors, a másik, a szerelem, a hit, az Isten - megfoghatatlan (csak a tudat fontos, hogy van valami, hogy nincsenek határok). Hogy önmagunkból nem tudunk kilépni, a világot mi teremtjük magunknak. Mi teremtjük az Istent („Tudom, Isten nélkülem nincsen / Egyet sem szusszan, / S ha én meghaltam, / Velem örökre kilobban." - idézi Nemes Nagy Ágnes Angelus Silesius-fordítását), a szerelmet (mert szeretni akarunk, s beleszeretünk a szerelembe vagy a szerelem ideáljába) és a Másikat („Alig várod, hogy engem is te szülj meg" - mondja Mészöly feleségének). Az írónő mindvégig kettős érzést kelt az olvasóban: küzd (az írás mint megszabadulás, az elbeszélés mint befejezhető, lezárt, kerek egész), de tudja, hogy a küzdelem semmire sem visz. A lényeg a küzdés maga - mely létfeltétel. Az írás és az élet eggyé válik e lapokon - ez az, amit nagyon kevés könyv képes nyújtani az olvasónak. Az élet a szemünk előtt kezdődik újra - és zárul le(?). Az írás és Mészöly Miklós szövegeinek újraolvasása által a második élet veszi kezdetét, melyet az olvasó végigél: nézegetjük a képeket, mintha egy fotóalbumot lapozgatnánk, és az elbeszélő történeteket mesélne hozzájuk. S az utolsó fotó? Egy behavazott bölényé. (Vagy kettőé.) Az élet-írás megáll, s kezdődik „a csendes feladás". S ez a tudatos, mégis szívvel-lélekkel mesélő asszony sorra veszi férje azon szövegeit, melyekben jelen van. Mészöly legkedvesebb meséje, A hét torony kedvence egész szerelmük, a szerelem értelmezésének kulcsává válik, a királynak és asszonyának története végighúzódik a könyv egészén. Ki kinek mit ad? Mindenki azt adja, ami számára kedves. Embernek, Istennek egyaránt. Polcz Alaine is csak azt tudta adni Miklósnak, ami jó volt. Ami neki jó volt. Gondozta, életben tartotta, mert neki jó volt. Szolgálat volt az élete, szerelmének szolgálata, ugyanakkor önmagát sosem tudta feladni. Mészöly volt az, aki függetlennek látszott, mégsem tudott soha elszakadni feleségétől. Tükör volt számára, valaki, akinek felmutathatta önmagát - mert minden férfi tükörre vágyik, látni önmagát a Nőben. A szerelem öncélú, sohasem látjuk meg a másikat; csak pillanatok adódnak, amikor feloldódhatunk egymásban. Ahogy magamat sem ismerhetem meg soha, a másikat sem. Teljesen nem. Egész lényeddel - mindent teljesen kell átélni. Átélni, élni is nagyon nehéz. S az írónőnek sikerül. Az életet nem írásba fojtani még nehezebb. S Polcz Alaine- nek ez is sikerül. Mészöly Miklós filmszerűségre törekedett írásaiban. Pontosságra, tárgyiasságra - hisz a totális kamera előtt minden tárggyá válik, a mozdulatok, az emberek éppúgy, mint az írás. Polcz Alaine az életről ír, az életet írja, hangja mélyen megérint. Ehhez a hanghoz képes tökéletesen hozzáilleszteni azt a filmszerűséget, zavarbaejtő pontosságot és részletességet, mellyel utolsó közös napjaikat leírja; férjét az írás módjával is megidézi, s teszi ezt úgy, hogy a szöveg az övé marad. A tökéletes szöveg képekből áll - mindketten tudták/tudják ezt. Konczer Kinga 106
