Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Rifiberg, Klaus - Miszoglád Gábor - Soós Anita: Krónika: Kifelé a semmiből (próza); Új házasok; Szabadkikötő (versek); Krónikus ártatlanság (elbeszélés)
Krónikus ártatlanság Helle megjelenése az én életemre is sokkolóan hatott. A nőiségre mindig is mint valami idegenre tekintettünk, kivéve, ha anyánkról volt szó. A lányokat csitri, némber vagy hölgy feliratú skatulyákba soroltuk, amikor pedig lányokként emlegettük őket, vagy gondoltunk rájuk, mindig érinthetetlenek és elérhetetlenek voltak számunkra. És akkor hirtelen teljes valójában berobbant életünkbe Helle. Megjelenését akkora füstfelhő kísérte, hogy meresztgetnünk kellett szemünket, hogy alakját tisztán és világosan lássuk. Szerintem a szexualitás csak jóval a vele való találkozás után ébredt fel Toréban. Először a kapcsolat külső körülményeit kellett elrendeznie, a nemiség, melyet a lány felbukkanása szinte megbénított, csak később lépett működésbe. Már Helle kontúrjainak felismerése is nehezemre esett, hiszen kénytelen voltam gondolkodás és a szokásos mérlegelés nélkül elfogadni őt. Fokozatosan lépett elő a ködből. A fény, mely a tornatermi estén beragyogta alakját, több-kevesebb erővel továbbra is ott lebegett fölötte. Fénytündér volt, mert nőiessége a bőrén át is sugarakat bocsátott ki, elvakítva a rászegeződő szempárt. Teljesen lenyűgözött. Ha éreztem is nemi vonzalmat iránta, ez csak ritkán tudatosult bennem, csupán azokban a pillanatokban, amikor rám nézett ugyan, de nem látott, miközben én úgy éreztem, hogy szeme mellkasomat pásztázza; lehetetlen volt nem észrevenni a gyomromban jelentkező érzést. Ám mindez csak a pillanat törtrészéig tartott; amikor a szellemi fáradtság erősebbnek bizonyult a tudatnál, és egy másodpercre elfeledtette velem Torét és azt, hogy Helle az ő kedvese. Egyébként éppen az a tény tudatosult bennem leginkább, hogy Helle Tőréé. Attól a naptól kezdve, hogy barátom az idétlen tornateremben találkozott vele, tudtam, hogy végre bekövetkezett az a titokzatos valami, és azóta folyamatosan azért küzdöttem, hogy megismerjem és megnyerjem magamnak a lányt, ami elengedhetetlenül szükséges volt saját létjogosultságom biztosításához. Csodálatos teremtmény volt, ahogy a csinos fruskák szinte mindig csodálatosak és kivételesek. Nem vihogott vagy idétlenkedett, ami kortársaiban annyira riasztott. Szerintem ez a szakasz kimaradt az életéből. Mintha már egy korábbi létezés során átesett volna rajta. Mosolya még ragyogóbbá varázsolta az őt körbelengő fényt, de ennél még szembeöt- lőbb volt valami rémületféle, igen, egyenesen rémület, mely időnként megvillant a szemében. Volt benne valami meseszerű, mintha egy gonosz boszorkány azt jósolta volna neki, hogy amikor betölti egy bizonyos életévét, varangyos békává fogja változtatni, és ezekben a pillanatokban váratlanul feltűnt, hogy beteljesítse a jóslatot. Helle ilyenkor idegenné és titokzatossá vált, másrészről viszont valamiféle rokonságot véltem felfedezni közöttünk. Bizonyára Tore is átélte a rémületet, arca elváltozott, aztán mintha zavaros vízből bukkanna fel, megtisztulva, büszkén kilépett a partra; indiánarcát a nap felé fordította, miközben beragyogták az új létezés tiszta sugarai. Én inkább fémre hasonlítottam, akibe az élmények savként marták be magukat és kitörölhetetlen képeket rajzoltak; közönséges groteszk tapasztalataim a lehető legélesebben vésődtek a háttérbe. Valószínűleg ez történhetett Hellével is. Finom lénye elegánsabbá tette beszédemet. A maga sajátos módján formált minket, így jelenlétében észrevétlenül megváltoztunk, megnyugodtunk, és a mondatok nem hatalmas mesterkélten verdeső madárként hagyták el szánkat, mely nem talált leszállásra alkalmas ágat. Mintha kötelezettségeink lettek volna vele szemben, de olyan jogokkal is felruházott, amelyek sokéves magányos hímlétünk után kolosszálisnak tűntek. Leginkább Tore élvezhette ezt, de az én hatósugaram is kitágult, sőt még az ellenkező nem közelsége okozta görcs is csökkent. 29
