Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Rifiberg, Klaus - Miszoglád Gábor - Soós Anita: Krónika: Kifelé a semmiből (próza); Új házasok; Szabadkikötő (versek); Krónikus ártatlanság (elbeszélés)
Éppolyan bükkök S világos éjek Éppoly boldogság! Egy év múlva: Rigó füttyönget Tavasz-fuvallat Kél már, barátnőm! 9 év múlva: Éppolyan bükkök S világos éjek , Éppoly boldogság! Kétségtelenül nő az áramlás ereje, ha az 'Envoi' mellé sorolva Jensen 'Cecil'-jére vetjük pillantásunkat, melynek főszereplője ugyanazt a nevet viseli, mint Blicher hősnője a 'Gyapjúkereskedő'-ben, de ezzel (a jüt helyszíntől eltekintve) véget is ér a hasonlóság. A 'Cecil' hamisítatlan himmerlandi történet olyan szerelemről, mely nem vezethet máshová, csak a pokolba, mert túlságosan is merev, túl indulatos, túlságosan képtelen a kompromisszumokra és túlságosan függ a bevett társadalmi szokásoktól. Cecil büszke, gyönyörű és megközelíthetetlen. Kérője, Anton büszke és pipogya, és amikor nem képes azonnal megkaparintani Cecilt, elkezdi nyakaim az italt, mint tíz lefolyó egyszerre, és vadul száguldozni a lovakon. Nyomasztóan és jól végződik, mert Cecilt végül elfogja valamiféle poétikus dac, és mielőtt még bárki is szólhatna Johannes Jorgensennek, Cecil és Anton már házasok, és a férfi egy éven belül elissza a birtokot, majd még tovább csúszik lefelé, de amikor már csak mászni tud, és Cecil felkészült, hogy kihajítsa, találunk itt egyfajta szeretetet - oly idejétmúltan kedélyes ábrázolásban, amilyennek századunkban csak egy Johs. V. Jensen tudott nekiveselkedni. Hogy mit akart mondani, hogy fellépjen Jens August Schade ellenében, senki nem tudhatja, de én úgy vélem, a 'Madame d'Ora' szerzője (összeszorított szájjal) elismerően bólintott volna a 'Jensine' alábbi szövegrészére, ahol a hősnő a színpadon olyasmit művel, amit nem lenne szabad, s ezzel megerősíti a szerelem jogát arra, hogy határokat szegő, életveszélyes és szórakoztató legyen: „A nézők megrémültek a váratlan eseménytől, ámde Jensine csak szavalt: »Most pedig széles számycsapásokkal felröppenünk az égbe« - de hirtelen tárgyat váltott, mintha nem bírná elviselni a szöveget, mely túlságosan rémisztő ahhoz, hogy ráruházza érzelmeit - »- megpödörte bajszát, mint valami atletikus macska« nem erről beszél Aiszkhülosz, mielőtt a Fúriák áthajóznak a Sztükszön az alvilágba? A nézők meglehetősen összezavarodtak. »De hát Zeusz segít majd nekünk - vezeti lépteinket -, és ha hiszünk benne, az égben fogunk ringatózni«. Kövér könnyek gördültek a szeméből - valóban átérezte, amit mondott. Mint ahogy Halifax Carlsen hallotta a madárdalt túl a mozdony dübörgésén, noha, mondta, ez teljes képtelenség. A férfit forróság öntötte el - érezte a tavaszt magában is, a nőben is... Jensine rövid szünetet tartott utolsó válasza után, de könnyek csillogtak a szemében: »Most pedig ég veled, élj boldogul, hajdani szerelmem. Hazautazom az én kis Kertemindémbe. Látod, nem mehetek veled.« Könnyek csillogtak a nézők szemében. »Kertemindében is van Isten«. (Amúgy ez a történet.) Jensine leeresztette a karját". Alapjában ennyi az egész: ha a szeretetről vagy annak hiányáról beszélünk, nem élhetünk a kéziratban álló, kétségbeesett szavakkal! Muszáj valami egyebet találni, esetleg 25
