Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Valastyán Tamás: Egy posztmodern Aesopus (Séták KAF MeseFöldjén)

líravilágát. Ha kifejezetten a gyermeklíra vonatkozásában kutatjuk a hagyományok, elődök versszervező jelenlétét Kovács András Ferencnél, akkor e területen is gazdagon rétegzett intertextuális és kulturális világra bukkanunk. Most két költő hatását szeretném külön is hangsúlyozni: Weöres Sándorét és Lászlóffy Aladárét.

Második séta: a tündér és a sóhaj

Kovács András Ferenc költészete kapcsán többen emlegetik Weöres Sándor kozmikus relevanciájú líráját mint az egyik legfőbb inspirációs forrást: ugyanaz a tündéri báj, angyali tünékenység, varázslatos végtelenség, egyre születő poétikai távlat jellemzi mindkét költészetet. KAF Weörestől a metaforikus távlatok olykori megszelídítését, máskori végteleníté- sét tanulhatta el - természetesen nem a másolás direkt műveletei révén, hanem az eredeti újraalkotás indirekt szabadságában. Azt a helyenként angyali attitűdöt feltételező, máskor meg éppen egy durva demiurgoszi beavatkozást igénylő módszert, ahogyan a dolgoknak és a helyzeteknek a létezésből ellesett apró, finom elrendeződéseit vagy épp elmozdulásait, szétcsúszásait követni érdemes.

Amiképpen egy, a Mesternek adózó ironikus tisztelgésben olvashatjuk:

„Számomra szimplák, frissek lenn a dolgok:

Egymásba huttyan tartalom s a forma!

Nem tudhatjátok: lelkem merre leng át,

Mily végtelenbe tart?"

(Weöresiáda. Váteszi szózat utókoromhoz!)3

A költőnek a dolgok s a léthelyzetek mozgását követő tekintete - és az ezáltal percipiált ismereteket mintegy feldolgozó, elraktározó, egyszersmind mozgásba lendítő kedélye, „lelke" - egyként eleven alant („szimplák, frissek lenn a dolgok") és a végtelenbe átlengve („lelkem merre leng át"). Az „alantra", mondjuk, lehetne példa a mindkét költő által megénekelt medvetermészet, a lusta, lomha, illetve a teremtményekben főképp falatoznivalót érzékelő állati viszonyulás a közvetlen környezethez. Weöresnél a Medve-nótában főképp ez utóbbi jellemző domborodik ki, míg Kovácsnál a Mackónóta a tavaszvárásra berendezkedő lustaságot jeleníti meg:

„Kinn voltam a rengeteg erdőn, Medvét láttam kúszni a lejtőn, Tíz körömmel másztam a fára, Megszökött a medve vacsorája." (Weöres S.: Medve-nóta)4

„Jó mackóhoz illőn lomhán csak a tavaszt lesem én, mert az morcos mackóleiket melengető esemény!"

(KAF: Mackónóta)5

3 KAF: És Christophorus énekelt. Id. kiad., 97.

4 Weöres Sándor: Bóbita. Móra, Bp., 1975., 8.

5 KAF: Kótya-lapótya. Ion Creangá Könyvkiadó, Bukarest, 1990., 4.

33