Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Sándor Iván: Paulóval a görög tengerparton (3.)

Több ilyen kőlapka van Berlinben. Más német városokban is. Rálépsz, megtaposod, dolgozhat az emlékezet, dolgoznia kell.

Elég nagy falra erősített kőtábla, hatalmas kereszttel a középkori parlament műemlék múzeumában: Emlékezés és bocsánatkérés Coventryért. Az aláírók: Erzsébet anyakirálynő és Richard von Weizsäcker német elnök - 1990.

Coventryt 1940-ben tették a föld színével egyenlővé a német bombázók. Öt évvel később Drezdát ugyanígy az angol bombázók. Az első a csapás volt. A második a visszacsapás. Ahogy a háborúkban...

Az utóbbit mifelénk az emlékezettan mintha jobban őrizné.

A német elnök és az angol anyakirálynő az ilyen megtévesztő emlékezettanokkal fordult szembe.

Márait is megérintette - miként az első idézetből látható - az Idővel szembeni közömbösség. De - amiként a második idézet bizonyítja - túllépett a maga közönyén azzal a felismerésével, miszerint a huszadik század egyszerre volt az infemó és a csodálatosan emberfeletti százada.

Ő még a közönyön túlemelkedni próbáló humanista kultúrából üzent. Még Camus is, talán Beckett is. A huszonegyedik században jelentős, a (rá)látás megváltozását kívánó elmozdulások történnek. Ez határozza meg Pauló érzéseit is, a Professzorom gondolatait is. Ez a látásváltozás irányítja a figyelmüket Iszménére. Ez irányítja a figyelmünket Nádas és Bazsányi dialógusának továbbgondolásával a „lehetséges" és a „valóságos", az egykori és a mai kapcsolódásaira. Aminek része Krémer Laci, Agnes Hirschi, Galántay Ervin üzenete, az anyakirálynő, a német elnök, Sonja (más-másféle) emlékezete.

Nem kizárható, hogy a Periklész-kor alkonyán sem Oidipusz vagy Antigoné, hanem Iszméné modellizálhatta a korszaktudatot. A felelethiányok nyomán támadt üres helyet arra a máig napirenden tartandó ontológiai-históriai kérdésre: mit vált ki belőlünk, mi a viszonyunk ahhoz, ami velünk történik.

26