Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Rifiberg, Klaus - Miszoglád Gábor - Soós Anita: Krónika: Kifelé a semmiből (próza); Új házasok; Szabadkikötő (versek); Krónikus ártatlanság (elbeszélés)

A rózsák harmatosán állnak itt Az árnyékból derűs urnák kilesnek Sugárnyalábjai hűs holdezüstnek Virág-bíborral színük keverik.

Az árnyas fák alatt illataik Adják mérgét Erósz nyílvesszejének Lángolva élvezik nyugtát a kéjnek S igézve álmodják álmaik.

De lám, hűvös tetők alatt szelíden A rózsa lángol s mind szépségesebb A lombok közt e boldog lakban itt.

Aludj, te drága rózsabimbó, szépen!

S ki boldogabb az éjben nem lehet Ha adnám álmod búcsúcsókjait.

Persze a virágzó morfiumfákat itt egyéb árnyasságok helyettesítik, de senki nem vétheti el az álom, a vágy, a gyötrődés, az idegenség közös hangulatát a több mint száz év elválasztotta két szövegben.

Mindkettő csöpög a „jövő fájdalmától", és észrevehető, hogy mindkettejüknél éppen ez „a vers szülőanyja". Ami meg a szerelmet illeti, hát Erósz nyila még mindig mérgezett! Miként várható volt, a pécé undorral kiköpi a 'harmatos', 'illat', 'holdezüst', 'bíbor', 'árnyas' és 'igéz' szavakat a helyesírás-ellenőrzésnél.

Még el sem jutottunk a szerelemig, máris eltűnt. Még el sem jut a szerelem akárkiig, már ő sincs ott:

Amikor alszunk

Két madár a szívünk

Kint a sötétben meg a városban.

A házak közt megtalálják az utat,

És övék minden idő, az egész menny. Messzire érnek pár másodperc alatt - Kitárják szárnyaik és átfogják a várost Hangtalan, távoli villámként csavarognak Ahogy a tollak legjobban érzik az oxigént: Erdők, a tenger, emberi agyak Eloldott álmokkal megkötözve.

Ezért álmodunk A mosolyod tudja, szemhéjadon az erek Alvásod hangjai, sshh, sshh,

Szíved madár künn a sötétben,

Hang idebenn a sötétben.

Oly fehér a bőröd és én megint érezhetem Ezt a boldog szorongást a haláltól.

23