Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 3. szám - Szilágyi Judit: „Csak egy kis dokumentáció”(?) (Szakács István: Történtek dolgok)
„Csak egy kis dokumentáció" ( ?) Szakács István: Történtek dolgok 2005 könyvhetére jelent meg az Alexandra és a Jelenkor közös szerkesztésében kiadott Szignatúra-könyvek sorozatában Szakács István Történtek dolgok című prózakötete, mely pár hete elnyerte a legjobb első könyvesek Bródy Sándor-díját. Ez a regénnyé összeálló novellafüzér hosszú évek munkájának termése, egyben egy különös szerzői attitűd terméke. Az első szövegvázlatok már jó tíz éve megszülettek, a regényben is szereplő részek hosszabb ideje készen vannak, Szakács István nevével mégis csak most(anában) találkozhattunk, hiszen korábban szinte semmit nem publikált. A két kivétel sem „kivétel", ugyanis a 2003 végén, a Holmiban megjelent két tökéletes novella már a regény elkészült fejezetei voltak. Mondják: a prózaíráshoz érni kell, ami Szakács István esetében azt jelentette, hogy évekig szigorú önfegyelemmel dolgozott, s még szigorúbb önkritikával tekintette írásait, s csak azzal lépett elő, ami megütötte a számára is elfogadható minőségi szintet. A regénybeli Olivér gyötrődését olvasva nem lehet nem engedni az áthallásnak, s a hős kétségekkel terhelt, magányos írásküzdelmét mintegy szerzői önvallomásként is olvassuk: „Kénytelen voltam belátni, hogy egyszerűen hiányoznak a képességeim az efféle munkához, mert akárhogyan is, az írás mégiscsak egy szakma, sajnos a jó szándék még édeskevés, és mondhatom, igen fájdalmasasan éltem meg a szembesülést saját, irreális vágyaimmal, végső soron saját magammal. Ez a belátás persze nem egyszerre történt, hosszú évek teltek el, és egyre rosszabb, egyre kínosabb lett az egész éjszakai irogatás, őszintén szólva, igenis, elöntött a szégyen, amint kinyitottam a füzetet." De Szakács évtizedes írásküzdelemének eredménye kiérlelt nyelvezetű, logikus és feszes szerkezetű, élvezetes, friss magyar próza lett. (Csak a címválasztással nehéz megbékélnem: nem az a baj, hogy nem ad kulcsot a szöveghez, hanem hogy az utána-alatta következők relativizálását, sőt: bagatellizálását talán túlságosan direkt módon végzi el.) A kis szürkéskék könyv borítója (Klobusovszki Péter munkája), a kukoricatarló torzított fényképével nemcsak a regény reménytelen, elmagányosodó, kiüresedett világához igazodik, de előlegezi a regényszöveg épülésének ritmusát is. A regény cselekménye a rendszerváltás évei körül sűrűsödik, de a középpontban álló két értelmiségi, hajdan baráti család és egy kisebb faluközösség történetében bekövetkező változások okait és következményeit vizsgálva az 1960-as évektől napjainkig, de legalábbis a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza és előre az időben ez a legkevésbé sem linearizálható elbeszéléssorozat. A legtöbb fejezet helyszíne egy kelet-magyarországi kis település (a környékbeli Debrecen, Hajdúszoboszló, Gyomaendrőd meg is neve- ződik), de a falu csak egy (irodalmi!) utalásból azonosítható, Veres Péter - egyben szerzőnk - szülőhelye: Balmazújváros. Néhány jelenet Budapesten játszódik, ahol a helyek megnevezései egyben betöltik az idő, a kor jelzésének funkcióját is (Lenin körút, Dobi István út, Cora, West End). A regény egyik erénye, hogy a korszak politikumának rendkívül plasztikus megjelenítését adja. A későszocializmus szimbolikus jelenségei (a balatoni nyaralás, a mindenható megyei és a kisstílű falusi párttitkár, gépfegyverrel lőtt őzből pörköltfőzés stb.) mellett a rendszerváltás ellentmondásainak többszempontú dokumentálása is megtörténik. A szereplők között van a változásokat egyáltalán nem értő vidéki tanárnő, az új hullámokat meglovagoló, vezérszónokká lett falusi tiszteletes, vagy a körülményekhez gyorsan alkalmazkodó mérnök-menedzserré avanzsált párttitkár. Szakács István regényének legfontosabb jellemzője és egyben egyik legnagyobb eredménye, az a fegyelmezett szerkesztés, amely a (kétszer hat, plusz egy, vagyis) tizenhárom fejezetet egységes egésszé szervezi. Az első hat fejezet mindegyikében más-más szereplő kezd beszélni, akik 103
