Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Hultberg, Peer - Szappanos Gábor - Petrikovics Edit: Szó szerint; Rekviem; XI
Peer Huitberg Szó szerint Különös volt a viszonya Dániához. Ráadásul, saját állítása szerint, ahogy ő látta, teljesen paradox is. Hogy ez a viszony nem létező, nem egészen igaz, ellenkezőleg, lángolóan szenvedélyes volt, de most már ritkán érezte magát dánnak, legalábbis nem a szó köznapi értelmében, nagybetűs Dánnak, sörösüveggel a kézben; de kulturális értelemben sem. Ki tudom számolni, hogy hatvankilenc évéből 2004-ben negyvenkettőt tölthetett Dánia határain kívül - életének csaknem kétharmadát, ha tisztán numerikusán nézzük. Viszont a gyerekkorát és fiatalkorát töltötte Dániában, nem diplomatacsemete volt, sőt, hosszabb időre csak húszéves korában hagyta el az országot. Örökre megmaradt benne a vágyakozás Dánia után - makacs, emésztő vágyakozás -, meg egyszerűen csak szomorú volt, hogy soha többé nem térhet vissza, de a visszafelé vezető út mindörökre zárva volt, és elég józanul gondolkodott, hogy ezt belássa: honvágyának Dániája fél évszázada örvénylő por alatt hever eltemetve, a valóságban nincs többé, csak őbenne létezik. És mégis ennek az országnak a nyelvét választotta művészi kifejezőeszközéül. Komoly választás volt. Amikor tehát annak idején, 1968-ban úgy döntött, hogy elhagyja Angliát, és nem túl hosszú időre, úgy öt évre visszaköltözik Dániába, tudatosan cselekedett. Akkor már abban a helyzetben volt, hogy angolul is dolgozhatott volna; a doktori disszertációja megírása során megtanulta a makulátlan angol tudományos prózanyelvet, mégis úgy érezte - mit is érzett tulajdonképpen? -, hogy nem tesz mást, mint hogy enged a vágyának, ami óhatatlanul csalódáshoz vezetett. És csapdába esett, tisztán nyelvi értelemben. Bár később sok évet töltött német nyelvű országokban, művészileg képtelen volt németül kifejezni magát, és aligha lesz képes rá valaha. Igen, igaz, bezárva érzi magát, a fordítás sáncai mögött, majdnem úgy, mint a komponista, aki mindig is kiszolgáltatott a műveit tolmácsoló zenészeknek. Ám a zene mindennek ellenére sokkal inkább nemzetközi közvetítő eszköz, mint a dán nyelv: ha egy fordító elront egy művet, az sokáig úgy marad, talán örökre; ha egy operát elrontanak a bemutatón, még mindig elővehetik; a regénnyel nem ez a helyzet. Művészi eszköze, a dán nyelv révén arra ítélte magát, hogy örökre Dánia foglya legyen - akármilyen formában létezzék is számára ez az ország. Tehát emigráns voltál? Hányszor föltetted magadnak ezt a kérdést, hogy újra meg újra kitérően válaszolj rá. Talán mert az „emigráns" szónak olyan bántó mellékzöngéje van számodra - a sok emigráns, akikkel találkoztál, akik abban a nevetséges illúzióban éltek, hogy hazájuk fontos ország, s hogy természetesen ők még fontosabbak ebben a fontos országban: mindent összevetve az emigráns kormányok hány miniszterével is találkoztál? Vagy a „belső emigráció" mellékértelme miatt csengett olyan ijesztően a füledben az „emigráns" szó? Tudod, mit jelent a belső emigráció, saját szemeddel láttad, a kelet-európai kultúrával való keserű tapasztalataid világosan megmutatták: a belső emigráció képes gyilkolni, szellemileg, intellektuálisan, lelkileg egyaránt, legalább annyira, mint a nyilvánvaló külső; az íróasztalfiókok, amiknek írnak, a legtöbbször üresek, amikor végül kinyitják őket. 10
