Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Kolozsi Orsolya: „Cuore, amici” (Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?)

idő" belepi a nyomokat, elfedi, elfeledteti a valódi történéseket, így az összes történet, „mint minden történet, értelmezhetetlen és visszahoz- hatatlan, elmúlt, elszállt, elmerült, és nekünk többé semmi közünk hozzá." Ennek megfelelően nem alakulhat ki a hagyományos értelemben vett, valahonnan valahová tartó narratíva, hiszen az mindenképpen valamiféle teleologikusságot, egyértelmű jelentésességet, haladási irányt implikálna. Jól meghatározott irány helyett inkább az állandó visszatérés, az örök körforgás (és itt megint felidézhető a karperec önmagába záródó képe) és ismétlődés az, ami az életet (és a szöveget) strukturálja. Az egymás mellett felbukkanó, hol összekapcsolódó, hol széttartó történetek, az erős motivikus háló, a múlthoz, a történelemhez való viszony mind párhuzamba állítható Mészöly Miklós prózájának sajátságaival, az elbeszélés lehetőségeiről alkotott elképzeléseivel. Az író vezetékneve is szerepel a regényben, és sok jól ismert Mészöly-mondat úszik, ismétlődik a szövegben.

Mindezek mellett a nyelv, az elbeszélői hang, a leírások stílusa is egyértelműen Mészöly szövegeit idézik. Körösi könyve sem fél az úgynevezett nagy kérdésektől, az emberi élet legalapvetőbb problémafelvetéseitől, nem tart attól, hogy bölcselkedésével nevetségessé válhat, és szerencsére nem is válik azzá. Egyik legnagyobb erénye a regénynek éppen ebben a bátorságban rejlik. Nem a cím alapján esetleg feltételezhető szexualitás lesz az, ami ezt a könyvet szókimondóvá, bátorrá teszi, hiszen a testi szerelem magyar irodalomban jelen levő, némiképp még mindig finomkodó vagy hallgatásba burkolózó paradigmáján nem igazán helyezkedik kívül - és éppen ezért tűnik elhibázottnak és félrevezetőnek a cím, mely pedig mintha épp ezt ígérné

hanem az érzelmek, a halál és az élet szinte transzcendensnek tűnő kérdéseinek feszegetése. Nem fél a pátosztól, a szentenciaszerű, aforizma- szérűén sűrített megállapításoktól, nem próbál úgy tenni, mintha semmit sem tudna, hiszen sok mindent tud. Kifejezésmódja mindezek ellenére sosem válik patetikussá (sokkal inkább a rezignáltság, egyfajta beletörődő nyugalom jellemzi), bár egyértelműen az irodalmi hagyomány klasz- szikusan szép, az élő beszédnél jóval stilizáltabb, költői nyelvet használó vonalához sorolható. Esterházy Péter Mészöly Miklós tündöklése című esszéjében írja: „...véletlenszerű részletben bizonyosan MM a legnagyobb magyar író, mindent és mindenkit belevéve a Halotti beszédtől mondjuk Benedek Szabolcsig. Nagy erőt sugároznak ezek a darabok, fényt, és azonnal, tisztán mutatnak is valamit az irodalomból. Nem azt, miért, minek az irodalom (...) hanem hogy milyen,

milyen is az irodalmi nyelv. (...) minden porci- kájában arra figyelmeztet, hogy minden mondat mögé oda kell állni mindenestül: ez különbözteti meg az irodalmi szöveget minden mástól. Mindig, mindenestül." Nagyjából ugyanez áll Körősi Zoltán új regényére is, hiszen nem csupán történetei érdekesek, hanem akárhol felütve a könyvet, rendkívül szép mondatokra bukkanhatunk, melyek nem tartanak a patetikusságtól és a manapság kifejezetten nem divatos témák feszegetésétől. A Milyen egy női mell? nem naiv abban az értelemben, hogy válaszokat talál ott, ahol nem lehet, hogy fix pontokat jelöl ki ott, ahol nem lehetséges, de nem fél föltenni a kínos kérdéseket még akkor sem, ha azokra sok esetben nem adható felelet, hanem csak az erre való képtelenség rezignált beismerése marad.

A könyv egyik legfontosabb témája a szerelem, s nem elsősorban a testi szerelem, hanem a férfi és nő között lehetséges viszonyok minősége, jellemzői, variációi. Van a történetszálak között egész életen át tartó viszonzatlan szerelem, beteljesült, boldog házasság, folyamatos távollétre épülő kapcsolat éppúgy, mint ahogy az idősebb nő fiatalabb férfi iránt érzett szerelmére, a megcsalatásra, a szenvedélyes szerelemre, vagy a szeretőstátusban lét megaláztatásaira és apró örömeire is akad példa. A szerelmet tehát nem egyszerűsíti le, nem idealizálja a szöveg, nem feltételezi, hogy csupán egy, ideális megnyilvánulási módja létezhet, hanem bemutatja majd minden dimenzióját, pozitív és negatív hozadékaival együtt. A különböző történeteket tehát a szerelem motívuma is összeköti, minden kis história egy külön történet, s ennek megfelelően, ezek köré épülnek a regény fejezetei (összesen húsz), melyek címe alatt zárójelben minden esetben egy vagy több név olvasható, mely meghatározza, ki(k)nek a történetébe kapcsolódhat be az olvasó. Feltűnő, hogy e zárójeles nevek között szinte kizárólag csak női nevek szerepelnek. A regény története, illetve történetei ugyanis szinte kizárólag női sorsokon keresztül, a nők szemszögéből kerülnek bemutatásra. Olyan világ ez, melyben a férfiak szinte soha nincsenek jelen - háborúkban és fogolytáborokban esnek el, betegségekben halnak meg, börtönbe kerülnek, elhagyják otthonukat ám épp hiányuknál fogva jelentősek. Nem pusztán nincsenek, hanem hiányoznak, betöltetlen űrként eltűnésük után is tovább léteznek. Az események fókuszában mégis a nők állnak. Az ő életükön, mindennapjaikon, érzéseiken és gondolataikon keresztül ismerjük meg Magyarország történetét a XIX. század közepétől egészen napjainkig. Hasonlóképpen, mint Rakovszky Zsuzsa legutóbbi regényében: egyedülálló nők szemszögéből, s nem felül105