Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Berlász Melinda: „Csak lélekben és gondolatban” (Veress Sándor Kodály-köszöntői az emigrációból)
a magyar múltba. Nem véletlen, hogy fő művének, a Psalmus Hungaricusnak szövegéül Kecskeméti Vég Mihály 16. századi református prédikátor zsoltárát választotta. És ezt a zenét igazán csakis az értheti meg, aki ismeri ennek a kornak a mély zengésű, tömör, gyönyörű képekben és példázatokban gazdag magyar nyelvét. De gyökerének legmélyebb szálaival abba a mintegy háromezer éves magyar népzenei múltba nyúlik vissza, amelyről írásos hagyomány nem, csak az erdélyi és dunántúli népdalok ősrétege beszélt szinte megfoghatatlan elevenséggel és tisztasággal még húsz-harminc évvel ezelőtt is. Ez az ősi magyar ötfokú zenei stílus a legmélyebb alapja Kodály zenéjének. Dallamainak, melyek még akkor is, ha hangszeren szólalnak meg, az énekelhetőség elvéből fakadva par excellence vokális jellegűek, konstrukciós bázisa ez az ősi pentatónia és Kodály egész zenei stílusát ennek törvényei, fordulatai, funkcionális viszonyai határozzák meg. Kodály nem forradalmár, hanem összefogó, rendszerező, megtartó, hagyományőrző típus. A 16. századból, amely Európa művelődés- és zenetörténetében csakúgy, mint politikai eseményeiben igen ellentétes áramlatok és nagy összecsapások mozgalmas százada volt, Palestrinában, a nagy kiegyenlítőben, a hagyományok szerves továbbépítőjében, a nagy betetőzőben találja meg példaképét. A múltnak ez a szorgos gondosságú feltárása jellemzi népzenegyűjtői, népzenetudományi és a magyar történelmi és nyelvi hagyományok terén végzett kutatómunkáját is. „A hangadás", „A magyar kiejtés romlásáról", „Vessünk gátat kiejtésünk romlásának", „Néprajz és zenetörténet", „Mentség, Tótfalusi Kis Miklós könyvének ismertetése" című tanulmányai - hogy csak néhányat említsünk - tanúskodnak ez irányú munkásságáról egyéb népzenetudományi művei mellett. Irodalmi munkássága impozáns méretű. Első, 1905-ben, az Ethnographiában megjelent „Mátyusfóldi gyűjtés" című cikkétől 1942-ig bezáróan 76 tanulmányt és cikket közölt, köztük olyan könyvnek is beillő műveket, mint „A magyar népzene" című alapvető munkája. Végül nem volna teljes megemlékezésünk, ha nem szólnánk, legalább csak néhány szót, a nevelő, sőt nemzetnevelő Kodályról. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán végzett 35 évi pedagógiai tevékenységével egészen új típusú magyar zenészgárdát nevelt fel, amely irányító kezei alatt a legtisztább európai és legmélyebb magyar hagyományokat szívta magába s vitte ki az életbe, akárhová is vetette a sors. Szerte a világon ma jóformán minden magyar muzsikus közvetlenül, vagy legalábbis valamilyen formában közvetve az ő iskolájának neveltje. (Ha másképp nem, akkor legalább úgy, hogy a Zeneművészeti Főiskolán az utóbbi évtizedben senki, semmilyen tanszakon, végbizonyítványt nem kapott anélkül, hogy legalább háromszáz magyar népdalt ne tudott volna kívülről!) Ha extra Hungáriám est vita, és ha egy nemzetet hagyományai tartanak meg, akkor még talán hihetjük, hogy a mag, amelyet az ilyen kodályi nevelések elhintettek, záloga lehet a magyar jövőnek. A jelen sok mindent tönkretehet, leronthat. De nincs az a külső erőszak, amely a lelkekbe plántált igazi hitet a nemzeti hagyományok megtartó erejében megölheti, amíg ezek a lelkek a szellem erejével hatnak. És ezt tudja a mai Kodály. És tudják, épp oly jól, a hatalom mai birtokosai is, anélkül, hogy ellene valamit tehetnének. Que mutatio rerum! (Megjelent: Látóhatár, 1953. január) 2. A 75. születésnap tiszteletére - 1957. december (szerk.) KÖSZÖNTŐ KODÁLY ZOLTÁNNAK Az otthoni és a két emigrációban külföldre származott magyarság, egymástól ugyan távol, de lélekben együtt, meghatottan gondol az Andrássy útnak arra az Oktogonra néző földszintes saroklakására, amelyben a mai magyarság egyik legnagyobb szelleme, Kodály 93
