Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Kéri Laura - Ittzés Mihály: Kodály pedagógiájának és művészetének szolgálatában (Két beszélgetés Erdei Péter Liszt-díjas karnaggyal, a Kodály Intézet igazgatójával)
- A tanári kar tagjainak kiválasztása elsősorban az én feladatom volt. Ebben két alapvető szempontot vettem figyelembe: a szakmai munkát és a nyelvtudást. Szerencsére többeknek volt már nemzetközi tapasztalata: amerikai évek, különböző országokban tartott nyári tanfolyamok - Ausztrália, Japán, Kanada - révén. A különböző munkakörök - könyvtár, tanulmányi hivatal, kisegítő személyzet, majd a gazdasági hivatal - kialakítása és a munkatársak kiválasztása folyamatosan történt. A megalakulás után egy évig a gazdasági feladatokat még a Zeneakadémia látta el. Milyen érdekes, hogy a sors most visszavezetett bennünket azzal, hogy 2005 januárjában létrejött az Intézet és a Zeneakadémia közötti integráció. Az integráció egyik nagy eredménye, hogy 2007 őszén először hirdette meg az Intézet az egyetemi szintű Kodály Zenepedagógiai Szakértő Mesterszakot. Több mint 30 év munka után! Az oktatók kiválasztásában természetesen Kodály Zoltánná segített. Időnként, bár nem túlzott mértékben, a minisztérium is beleszólt abba, hogy ki kerüljön ide: elfogadja-e a jelöltjeinket, illetve egy-két esetben javaslatot is tett bizonyos személyek alkalmazására.- ’Visszagondolva, mit tart az indulás környékén legnagyobb nehézségnek?- Mindenekelőtt a tanfolyamaink megismertetését. Másrészről az életkörülményekben a nyugati színvonal biztosítását, harmadrészről pedig azt, hogy egyensúly alakuljon a hazai és nemzetközi munka között. Az adott keretek között ezek voltak a legnagyobb nehézségek- Alig harmincévesen lett egy teljesen egyedi intézmény vezetője. Hogyan merte elvállalni?- Úgy éreztem, képes vagyok megbirkózni a feladattal. Lehet, hogy egy kicsit hályogkovács módjára, mint Amerika esetében is. Az élet egy feladatot tett elém, amelyet kihívásnak tekintettem, és úgy éreztem, hogy mivel magyar ügyet szolgálok, nem vallhatok kudarcot. Azért jöttem haza Amerikából, és azért nem maradtam kint, kitűnő ajánlatok dacára, mert mindig úgy éreztem, hogy itthon kell dolgoznom. Úgy gondoltam, el tudom látni a feladatot: megvolt az emberismeretem, megvolt a nyelvtudásom hozzá, és úgy éreztem, hogy ami hiányzik, azt meg fogom tanulni.- Tudom, hogy nincs „ha", mégis a mostani eszével, mit csinálna másképp? Most nem az elmúlt harminc év történéseire gondolok, hanem elsősorban a kezdetekre.- Bizonyára sok mindent másképp csinálnék. Lehetséges, hogy megpróbálnám még nyitottabban végezni a munkámat. De miután nem volt tapasztalatom, és sok ellenérdekeltség mellett indult el az intézmény, ezért ezek között a buktatók között nekem egyetlen egy utam volt, mégpedig az: dolgozni. Dolgozni a legjobb tudásom szerint, és lehetőség szerint mindent biztosítani a kollégáknak és a hallgatóknak. Ha ugyanazon feltételek között még egyszer kellene indulnom, lehet, hogy ugyanazokat a hibákat követném el. Mai eszemmel valószínű, hogy nyitottabban és sokkal több kísérletezéssel csinálnám végig már az első évet is. De úgy érzem, hogy akkor elmentem a lehetőségek végső határáig. Az évek során az is bebizonyosodott, hogy a mai munkánk alapja, szakmai tartalma és értéke ott gyökerezik a kezdeti évek bátorságában, s ez még ma is igen kiváló színvonalat jelent, melyet folyamatosan kell a modem körülményekhez, a mai oktatási lehetőségekhez alakítani, fejleszteni. II. Erdei Péter közel négy évtizedes pályafutása során műkedvelő és hivatásos kórusok vagy diákénekkarok vezetőjeként itthon és külföldön Kodály Zoltán kórusműveinek avatott tolmácsolójaként mutatkozott be számos hangversenyen, rádió- és hanglemezfelvételen. 83
