Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Kéri Laura - Ittzés Mihály: Kodály pedagógiájának és művészetének szolgálatában (Két beszélgetés Erdei Péter Liszt-díjas karnaggyal, a Kodály Intézet igazgatójával)
certemre. De nemcsak, hogy eljött, hanem - ha szabad így mondanom - magával hozta Kodály Zoltánnét is. De, hogy miért, ezt csak jóval később tudtam meg. Valamikor '68 április táján említette meg először Denise Bacon azt a lehetőséget, hogy mi lenne, ha ő meghívna engem tanítani oda, az ő iskolájába az Amerikai Egyesült Államokba.- Hogyan fogadta a meghívást?- Először nagyon megijedtem. Egyrészt nem tudtam elég jól angolul. Másrészt tudtam, hogy egy teljesen ismeretlen kultúrába, egy teljesen ismeretlen zenekultúrába megyek. Azonkívül nagyon kevés pedagógiai, s csak némi kamagyi tapasztalattal rendelkeztem. Visszanézve úgy gondolom, nagy merészség volt elvállalni. Ez olyan volt, mint azt mondani, behunyom a szemem és beugrók a sötétbe, és majd meglátom, mire leszek képes. Egyet tudtam, ha érezni fogom, hogy nem megy, akkor visszavonulok, mert - valahogy a neveltetésemnél fogva - soha nem volt a kenyerem a sarlatánság.-A meghívólevélben milyen feladatokat fogalmaztak meg?- A meghívólevélben első helyen iskolai zenei anyaggyűjtés szerepelt, majd januártól tanítás egy ének-zenei típusú iskolában, első osztályban, valamint rengeteg tanácsadás, konzultáció. Azt gondoltam, bizonyos zenei folyamatoknak az átadásában már nem vagyok teljesen gyakorlatlan. Úgy éreztem, hogy erre képes vagyok, ahogyan zenei anyag- gyűjtésre is. A tanítással kapcsolatban pedig azt gondoltam, hogy az őszi négy hónap elég lesz a nyelvtanulás felgyorsítására, így ha januárban bemegyek a tanterembe, már nem lesz gond. Denise Bacon szeptemberben elindított egy zeneiskolai szolfézsosztályt. Ez lett a „pilot class", a „kísérleti osztály", akik 1970 tavaszán Kecskemétre is eljöttek. Ez egy válogatott csoport volt, akiknek hetenként kétszer volt órájuk, kedden és csütörtökön délután. Denise tanította őket, én pedig ott ültem, és jegyzeteltem. Majd az órák végeztével késő estig, sokszor késő éjjelig beszélgettünk arról, mi volt helyes, mit lehetett volna esetleg másképpen csinálni, milyen javaslataim vannak a következő órára. Vitatkoztunk, beszélgettünk nagyon sok mindenről. A meghívólevélben volt még egy mondat, amely egy másik feladatra vonatkozott: ez pedig a kórusvezetés volt. A kórus, amelynek a vezetését rám bízták, a Dana Hall iskolában működött, a diákokból alakult ökumenikus énekkar volt.- Ez volt az a kórus, amely 1970-ben Kecskeméten énekelt?- Igen, a kecskeméti Katona József Színházban az I. Nemzetközi Kodály Szeminárium megnyitóján Andor Ilona kórusával együtt léptünk fel, majd pedig Esztergomban is énekeltünk. Amikor a kórus vezetését átvettem, csak tizenketten voltak, és az volt a feladatom, hogy minden vasárnap az istentiszteleten egy-két egyházi éneket énekeljünk orgonakísérettel. A magyarországi úton már ötvenen vettek részt, és sok Kodály-művet énekeltünk, pl. Villő, Ave Maria, Angyalok és pásztorok.- Visszatérve a feladataihoz, miért szerepelt első helyen az anyaggyűjtés?- A munka megkezdésekor tudtam, hogy népdalgyűjtés szempontjából Amerika már nem volt szűz terület, de kimondottan iskolai célú válogatás még nem nagyon készült. Nyilvánvaló volt, hogy a tanítás elindításához először megfelelő anyagra van szükség. Neves brit etnomuzikológusok, népzenészek az ország különböző részein az európai gyökerű anyag jelentős részét már összegyűjtötték. Az egyik leghíresebb Cecil Sharp gyűjteménye, amely az Appalach hegység vidékéről származó anyagot tartalmaz. Az általa összegyűjtött anyag angol és skót népdalokból, balladákból és a bányászattal foglalkozó munkadalokból áll. Megemlíthetjük még a Lomax testvérek vagy Charles Bronson gyűjteményét is. Úgy határoztam, első feladatom az lesz, hogy ezeket a népzenei gyűjteményeket átnézzem, hiszen komoly szakmai színvonalat képviselnek. A munkát a Bostoni Városi Nyilvános Könyvtárban kezdtem, és napokat, heteket töltöttem el azzal, hogy ezeket a 79
