Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Tóthpál József: Kodály Zoltán és a magyarság sorskérdései
fénytöréseiben meghódítsa a színpadot, s hogy eszméltessen, mert mint Kodály 1926-ban Háry János hőstettei című írásában olvashatjuk: „Minden magyar álmodozó. A századok óta szomorú valóság elől kezdettől fogva az illúziók világába menekül. Háry hazudozása azonban sokkal inkább álmodozás. Vagyis költészet..." - majd hozzáteszi: „Nem állítom, hogy így van ez jól. Épp ellenkezőleg: ebben gyökerezik sok nemzeti bűnünk, a múlt magyar politikájának sok végzetes hibája. A műalkotásnak azonban nem az a feladata, hogy oktasson, ítélkezzék vagy meggyőzzön, csak az, hogy ábrázoljon." Háry János hazafias hitvallása - Kodályé; a mesehős mátkájának, Orzsének szerelmi dalai - a magyarság népdalokba szőtt szerelmi lírájának felmagasztalását hordozzák, utánozhatatlanul... Az Intermezzo muzsikájának szövetében a verbunkos tánczene heves indulata a szerelmi népdal melódiájával egyesül... A következő nagy mű a Székely fonó, amely egy hatalmas és csodálatos népdalrapszódia, a népi szenvedély: az öröm és a bánat balladás emanációja, melyben a magyarság sorsának drámája mint valami természeti törvény jelenik meg a maga élethalálharcában- tüneményesen - egy transzcendentális színpadon. Kodály a Székely fonóban tulajdonképpen meghatározhatatlan műfajú zeneművet alkotott, melynek „szövegkönyvét nem egy ember írta, hanem a nép. Helyét: a fonót a nép életkedve választotta. Idejét: a téli alkonyatot a munka, mely elveszi a nappalt és a nyarat. A történetet is maga a népdal írta, melyben minden megtörténik, ami a néppel megtörténhetik..." - írja Németh László 1932-ban, a bemutatót követően. A Székelyekről szólván - tágabb értelemben - pedig a következőképpen fogalmaz: „A székelyek világát hegyek veszik körül, melyeket itt-ott tör át egy hágó vagy folyó... Zene és szó, mint a székely folyók, egy zárt katlanból tör elő... Az emberbarátok azt mondják, el kell tolni a Hargitát, mert akadályozza a népek testvéri ölelkezését." Kodály ebben a műben - már túllép az álmodozó magyar, az álomlátó Háry János meséin, valóságos küzdelem zajlik - a lélekben is - a megmaradásért, az Elmegyek, elmegyek expozíciójától az Én Istenem, add megérnem fináléjáig, mert érzi és tudja, hogy csak a nemzetté vált közösség mentheti meg a magyarságot itt a Kárpát-medencében. Alkotói pályája egészét tekintve a kórusművek kiemelkedő jelentőségűek Kodály életművében. Egyrészt azért, mert a kórusének szinte valamennyi műfajában és műnemében- a vokális polifónia lehetőségeit kitágítva és kihasználva a Palestrinától és korától számítható európai és magyar kórusművészetben szinte egyedülállóan maradandó autonóm kóruskultúrát hozott létre, másrészt azért, mert nemzeti létünk történetének, a magyarság lélektörténetének éthoszát az emberi élet teljességében emeli művészetébe. De profundis: a magyar lélek mélységeiből hozza fel azokat az értékeket, amelyek építőköveivé váltak és válhattak a huszadik század magyar és európai kórusművészetének. Kodály maga is sajátos társadalmi szerepet tulajdonít a kóruséneklésnek. Idevonatko- zóan a harmincas évekből két megállapítását idézzük. Az egyik: „Ha egyrészt igaz is, hogy fejlett karéneklés csak nagy mértékben szolidáris társadalomban lehetséges, másrészt kétségtelen, hogy a karéneklés fejleszti a társadalmi szolidaritást." A másik: „Azokban az országokban, ahol a karének virágzik, több a tevékeny szeretet." Németh László Kodály szándékainak megítélésében továbbmegy, és azt állítja: „A népzene feltárt mélységeiben ő a bűvös ragasztóanyagot kereste, a kórusszerző alkotásaival az egész magyar ifjúságot akarta egy milliós kórusként talpra állítani, a népet újra egybeénekelni." Kodály Zoltán kórusműveit - melyeknek számát Breuer János a Biciniumokat és a Triciniumokat nem számlálva - százharmincöt körül jelöli meg - többféleképpen csoportosíthatjuk, és sokféle szempontból elemezhetjük. A magam részéről én itt kizárólag a tartalom, a mondanivaló oldaláról közelítek. Gyermekkaraival kapcsolatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy azok - a Villőtői a Pünkösdölőn, az Angyalok és pásztorokon, a Lengyel Lászlón át a Vízkeresztig — a gyermekiélek teljes univerzumát - a maga sokszínűségében, 8
