Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Bence Erika: A mai Jókai-értés (Az Erdély aranykora és a Dzsigerdilen)

bemutató regényének címe, az Erdély aranykora. Milyen aranykor lehet egy önmagát felemésztő, széthulló egység története? De ha jobban odafigyelek, nemcsak ironikus ez a megnevezés. Mert az egység még ezen az ismételt mélyponton is felmutatható. Erdély még Erdély, még ha Apafi is a fejedelme. És ott van egy történelmi zseni, Teleki Mihály, mint itt Fráter György, aki képes egyfajta nemzeti egységben gondolkozni, és elképzelni a nem létező nemzetet."16

A narratív hasonlóságok és a motivikus összefüggések (pl. a legfőbb szellemi-morális értéknek a kincs/arany fogalmával való jelölése) mellett az Erdély aranykora és a Dzsigerdilen között jelentésbeli diskurzus is megfigyelhető. Az esztétikailag utánképzett történelmi korszak történései, emberi viszonyai, erővonalai belső ziláltságának megjelenítésével az ironikus távlatot teszi meg mindkettő a történelemről, a „régi ügyek"17-ről való beszéd egyetlen lehetséges kiindulópontjának. Az értékvesztett világban a keresés, a dzsigerdilen az egyetlen érték. E komparatív viszonyrendszerben a dzsigerdilen lehetséges értelme: történelmi idő, hősi kor, nagy szerelem; a róla való beszéd perspektívájából: a heroikus kor (Fráter György), a nemzetegység (Erdély aranykora), a dzsigerdilen/értékazonosság (Dzsigerdilen) elmúlása, vége. Fráter György számára „a diadalmas magyar királyság nehezen múló fikciójá"18-ban, Teleki Mihály szempontjából az Erdély-érdekkel is szembeforduló „nemzetegység", míg Rák Móric szemszögéből az Anna-szerelem képében ölt formát, illetve testet a legfőbb érték. Mindhárom eszmény bukásra ítéltetett, de nem jár másként Bánfi Dénes sem, az Erdély aranykorában megrajzolt másik lehetséges (út)keresés képviselője: végzetét a Teleki-illúzióval ellentétes érdek, Erdély függetlensége megőrzésének eszméje okozza, s az a végtelen magány, mely a nagy formátumú, eszmék nevében cselekvő, a heroikus magatartás megtestesítőjeként fellépő hőst veszi körül az eszménytelen, többértelmű, cselszövéssel teli világban.

A szerelemkeresés az Erdély aranykoranak és a Dzsigerdilennek is lényegi motívuma. Olyan képlet, amely a hagyományként értelmezett regénytradíció kiemelt narratívája. Jókai vizsgált műve mellett pl. Kemény Zord időjében is „sorsmotívum" (pl. Izabella királyné, Dora életében). Bánfi végzetében is jelen van a szenvedély: a házasság szentségét áldozza fel Azraéle, a perzsa odaliszk kétséges szerelméért. A lány miután elárulja a férfit, megindokolja tettét. Magyarázata sajátos, az egész erdélyi társadalomra érvényes jelentést tartalmaz, a hatalomfüggő érték fogalmát: „Uram! Ön rosszul lát a szívekbe. Szerelmet adunk magunkért, de magunkat nem adjuk a szerelemért. Ön eljátszá hatalmát, s midőn mindenkitől elhagyatott, egyedül engem hitt hívének, ki Önben csak e hatalmat szerettem. Én azé vagyok, aki ezt öröklé." (HAY 1996. 339.) A perzsa nő hideg, hatalomfüggő szerelmének motívuma teljes egészében átkerült a Dzsigerdilen világába. Emellett a halált hozó szerelem több variációjára is ráismerünk. Végzetes szenvedély (a nosztrai boszorkányasszony iránti vonzalom) teszi tönkre a renegát Szilvesztert, Anna keresésébe pusztulnak bele az elbeszélő alteregói, Köprüli beglerbég, Kanizsa török parancsnoka („Mohamed csillaglovon jött érte, nyergébe rántotta s a túlvilág csillámló tájaira vitte, oda, ahová azok kerülnek, akiket a szerelem vitt a halálra" [161.]), s veszíti el (a megtalált nő hidegsége miatt) élete értelmét az elbeszélő maga is. A dzsigerdilen (a kincs/érték) elvesztése birodalmakat roppant össze, s a keresés vége felé metafizikai szintűvé (pl. hold és a csillagok) emelkedik reménytelensége.

16 Kabdebó 1996. 56.

17 Vö. 5.

18 Uo. 55.

91