Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Szuromi Pál: Macskasirató (Földi Péter festészetéről)

ben is bőségesen jelen van ez a drámai, humanisztikus emberféltés. Ám nem is kellenek ilyen távoli analógiák. Már az is tanulságos: Földi pusztán csak egy háromtalpfás, triádos részletet láttat a vasúti környezetből. S mindezt álló képzetű, vertikális pozícióban állítja elénk. A lépkedő, vérző testű macskát mégis oldalról észleljük.

Hogy mi indokolhatja e különös, virtuális térkonstrukciót? Nos, az alkotó előszeretettel alkalmazza a mozgó perspektívát, amelyben az egyiptomi frontalitás elve is helyet kap. Most azonban nem árt észrevennünk, hogy e feszes, monumentális térmodulációval egy beszédes jelhalmaz keletkezik. Hisz a talpfák és a síntest metszeteiből valójában egy rejtett hangzatú, fordított helyzetű kultikus motívumsor keletkezik. Vagyis: egy profán, de mégiscsak a keresztformákra épülő triumvirátus.

Joggal kérdezhetnénk: igazából mi a különbség a normális és a fejjel lefelé álló formai példázatok között. Aki valamennyire ismeri Földi mitikus piktúráját, az tudja, hogy nála a zuhanó, fordított képletű állat- és emberidézések korántsem mennek unikumszámba. S rendszerint egyféle baljóslatú, végzetes léthelyzet közvetítői. A keresztmotívumoknál is hasonló az ábra. Itt azért tudnunk kell, hogy a szokványos korpuszpozitúra ugyanúgy magába ötvözi a feltámadás, a mindenható élet reménysugarát, mint a szenvedés és a halál fájdalmas momentumait. Mindenesetre a fordított térhelyzet rendszerint az elhamvadó élet bizonyosságát hangsúlyozza. A megmásíthatatlan végzetet. Miként ez Vajda Lajosnál is többször megfigyelhető (pl. Párduc és liliom, Perui Madonna).

Eldöntendő azonban: ez a meditativ, igényes alkotó miért pont egy sebzett macskához kötötte e fájdalmas látomását? Erre bizony nemigen tudok meggyőzően válaszolni. Legfeljebb arra gondolhatok: Földi jellegzetes állatai közül mégiscsak a cicák a legháziasabb, legpopulárisabb lények. Akkor is, ha genetikailag pont a legfélelmetesebb ragadozók állnak mögöttük. Bár alighanem az sem mellékes, hogy a macskák természetét legfőképp a lányok, asszonyok mentalitásával lehet párhuzamba állítani. Márpedig e nomád, kozmikus léptékű festészetben a nőknek, a második nem képviselőinek kimondottan előkelő pozíciójuk van. Hisz kedves érzékiségükkel, szorgos munkálkodásukkal együtt úgyszólván a szentséges élet, egyben a mindenható anyaföld megtestesítői. Ha elfogadjuk ezt az antropomorf, egyetemes szerepkört, akkor jelenleg is visszakapcsolhatunk önmagunk aktuális, ellentmondásos léthelyzetéhez. Mármint a természeti értékek felelőtlen, önpusztító gyakorlatához. És nincs tovább.

Illetve miket is beszélek! Földi Péter ugyanis szemlátomást nem nyugszik bele a féktelen haszonlesés, a technicizált agresszivitás iszonyú térnyerésébe. Az előbbi remekléssel szinkronban megfesti például a Céltábla helyett című paradox munkáját. Ahol a bájos kacsafigurák nézelődésre, barátkozásra és játékra használják a képletes, törékeny célkonstrukciót. Igaz, a Hajléktalan sommás, drámai felmutatásával ismét csak kortárs világunk kegyetlen arculata rémlik fel előttünk. És már személyes, emberi modellálásban. Végül a művész egyik legfrissebb alkotásán is egy drámai keretű, világoló fényű emberi alakzattal szembesülhetünk (A kútásó az égre néz). Aki ugyan majdhogynem a koromfekete alvilágban leledzik, mégis a magasságos régiók vizsgálatával van elfoglalva. Akárcsak Mednyánszky Agrólszakadt)a.

S csakugyan: Földi Péter művészete is hasonló erkölcsi, világszemléleti üzenetet kínál valamennyiünknek, mint nagyszerű elődjéé. Hisz bármiként alakuljon is a világ folyása, azért szűkös, személyre szabott és praktikus érdekeinken előbb-utóbb mégiscsak túl kellene lépnünk. Amire e századfordulós nagymesternek akad is egy egyszerű, magvas javallata, mely szerint: „Hidat kell építeni a véges és végtelen között".

60