Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Pienták Attila: Három verseskönyv (Egy rock & roll születése)
Mezey László Miklós Az emlékállító Sáfándi József Költészetéről I. A verseket elemző, kommentáló szerző kissé zavarban van. Ha ugyanis létezik kortárs líránkban olyan életmű, olyan versszerzői munkásság, amely nehezen tűri a magyarázó analízist, az aprólékos értelmezést, az Sárándi Józsefé. Ha van önmagáért beszélő, önmagában helytálló költészet, az éppen az övé. Hogy a szerző mégis belefog az írásba, annak csak egy oka lehet: fölhívni a figyelmet a költő új, Birtokviszony címet viselő, válogatott verseket tartalmazó kötetére. És ha még mélyebbre tekintünk, a szólásra, méltatásra késztető motívumok között ott van a tisztelet és a tisztelgés szándéka is egy nagyon-nagyon mélyről indult és nagyon magasra jutó költő előtt. A második világháború utolsó napjaiban született Sárándi József távolról, a nagykunsági cselédtanyák világából indult a Parnasszus felé. Ez a „szegénylegény" már igen fiatalon a fejébe vette, hogy ő, a törvénytelen gyerek, a nincstelen, a kisemmizett fog adni valami értékeset, valami nagyon eredetit a népének, az őt útra bocsátó közösségnek, s tágabban, nemzetének. Mit adott? Művészileg megformált, verssé fogalmazott, emberileg abszolút hiteles igazságokat, megingathatatlan ítéleteket és fölkavaró kérdéseket. Költőnk a '60-as, '70-es évek fordulóján, huszonéves egyetemistaként fölismerte a korabeli magyar élet nagy és alapvető dilemmáit, sorskényszereit és lehetőségeit, rejtett és nyíltabb erővonalait, a Kádár-korszak anomáliáit és emberi kisszerűségét. És bár hozzá hasonlóan e dilemmákat, törvényszerűségeket, erővonalakat és anomáliákat számosán fölismerték, Sárándiban volt elegendő mersz és költői intuíció, hogy meg is fogalmazza, kimondja, világgá kiáltsa ezeket! Előbb az Egyetemi Lapok, utóbb az irodalmi folyóiratok - nem utolsó helyen az Új Forrás - hasábjain fogalmazta meg a maga zaklatott és fölzaklató érzéseit és gondolatait. Ama érzéseit és gondolatait, amelyek részint alapvető emberi fölismeréseket, erkölcsi és mentális igazságokat, részint helyhez és korhoz kötött kérdéseket és ítéleteket fogalmaztak meg a versre fogékony olvasók számára. Sárándi József erkölcsnek, szellemi tisztaságnak, a megalkuvás tagadásának, a megszállott igazságkeresésnek és igazmondásnak, a már-már önsorsrontó őszinteségnek, a kíméletlenségig menő meggyőzésnek elkötelezett költészete a küldetéses, csaknem váteszi szerepű fiatal költő arcképét mutatja. Az olyanféle, semmire, senkire tekintettel nem levő igazságkimondóéra emlékeztet, amilyen Ady volt, vagy még inkább a népi írók táborából Sinka István, netán Sértő Kálmán. Ebből a küldetéses, hetyke költői kiállásból, ebből a rendíthetetlen erkölcsiségből, ebből a kristálykeménységű meggyőződésből és igazmondásból egyenesen következett versvilágának kikezdhetetlen keménysége. Költészetének alapvető vonása (Fábry Zoltánnal szólva), „leglényege" a kegyetlen szókimondás lett. 102
