Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Fekete J. József: Bájosan együgyű kőszobrok (Helyi színek és túlszínezések négy Gion-regényben)
Ez volna hát, néhány idézettel alátámasztva, a szatmári vonulat, Gellért Sándor-i vetületben. Kölcseyről szó volt. Érdemes legalább utalásszerűén két másik, a közelmúlt erdélyi - és nem csupán erdélyi - magyar irodalmából kiemelkedő szatmári költőt is megemlítenünk ebben a mai Gellért-olvasatban. Az egyik Páskándi Géza, akit szatmári tanári évei alatt (föltehetőleg rövid ideig) tanított Gellért Sándor. Páskándi Gellért-képé- ről, az idősebb költőtárs becsüléséről (egyelőre) csak emlékeink, illetve szóbeli közlések tanúskodnak. Szilágyi Domokos hasonlóképpen számon tartotta a mikolai poétát, erről kitűnő paródiája mond a legtöbbet (Gellért Sándor: Ildikó, 1969.); egy szakasz a Szilágyiversből: Ide jöttek a magyarok Ázsiából, de nem gyalog, azelőtt a hun király jött látni mikolai erdőt. (Ide vonatkozó zárójel: Pintér Lajos a Forrás 1988. 6. számában mint önálló Sz. D.-verset, illetve mint versparafrázist méltatja az idézett paródia egyik szövegváltozatát; meggyőződésem, hogy téves ez a besorolás, Szilágyi „Humor Pamasszus"-ának egyik igen sikerült darabjáról van szó. Ami nyilván korántsem Gellért Sándor lejáratása.) Különben ebben a Gellért-paródiában természetesen külön szakaszt kap Gellért Sándor második világháborús nagy kalandja, a „megkeserült" Don-kanyar. Gellért életművének bizonyára meghatározó, megkülönböztetett figyelmet érdemlő része A magyarok háborúja, ez a mondhatni páratlan újkori magyar katonavers (eposz). A „kalandot" természetesen nem ő választotta, de mint sorköteles, behívott és az orosz harctérre dobott „rongyos baka" és a pályán már elindult költő a frontvonalbeli élményeit nyilvánvalóan versbe foglalta, előbb az Attila sírja lövészárokban, elfoglalt ukrán falvakban vagy a harkovi kórházban született darabjaiban, majd a több mint egy évtized termését magában foglaló, fejezetekre oszló lírai-epikus műben, A magyarok háborújában. A falu, a paraszti élet hétköznapjai mellett így a háború lett életre szóló élménye, és ami igazán jelentőssé teszi Gellért Sándor úgymond katonadalait, hogy a két alapélmény összekapcsolódik, harmadikként bekapcsolva a katonaember szerelmét. Felkísértenek persze a már magába szívott történelmi-művelődéstörténeti (úgy is mondhatnánk: magyarságtudományi) elemek, a régi dicsőség összevetése a jelennel, az alkotás parancsa azonban az ő számára az igazmondás. Apám, anyám kurtanyakú, s tréfából se hetvenkedett. Megírni az igazságot a leghősibb cselekedet. (Hajts, kocsis! - Dobovej, 1942) Talán furcsa asszociáció, mégis amikor ilyeneket olvasunk a versek alatt, hogy „1942, Kurszktól keletre, egy erdőszélen" vagy „1942. írtam Univ. alatt, a gyevicai bunkerben részegségemből ocsúdva" - Radnóti Miklós bori notesze jut eszünkbe. Gellért Sándor persze nem elégiát ír, de nem is harci riadót zeng; az ő históriás énekei, regölései eseményeket és neveket örökítenek meg, elesett bajtársak neveit és a front közelében megismert asszonyokét. Ami különös, és rá, a halálközelbe küldött „magyar legény"-re jellemző: a tragédia időnkénti feloldása visszaszoríthatatlan életkedvvel vagy éppen humorral. Egy példa, Magyar legény éjszakában cím alatt (három szakasz a nyolcból): 84
