Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Fried István: Jókaival az abszurd határán (Történetek egy ócska kastélyban)
dott tünemény"-ről van szó, akinek nevét is lehet tudni: Viola, amelynek más népnyelvi formája: ibolya, árvácska11, ekképpen nemcsak saját történetére utal vissza, hanem a történet nyelviségébe belopja az érzelmi beszédet is. Ez a fokozatos közelítés az eddig kizárt nyelvhez, illetőleg a nyelv érzelmi tartományához, relativizálja a felvilágosodott vállalkozó korszerűnek hitt magatartását, értésére hozza beszédének-tudatának szűkösségét, sőt: fenyegetettségét, sérülékenységét is. Míg a maguk extremitásába zárkózó alakok nyelvi-tudati védettségüket szegezhetik a tudatos-„ésszerű" viselkedést-beszédet igénylő világgal szemben, a vállalkozó felvilágosodottsága legföljebb a tapasztalati valóságra hivatkozva, „tényeket" fölmutatva-megnevezve, a romantikus irodalomban, a mesében, a „ritterrománok"-ban12 kételkedve építheti meg a maga világát, vonja be a szereplőket a maga világába. De már azáltal, hogy minden más szereplőt úgy mozdít ki nyelvjátékából, hogy látszólag elfogadja annak szabályait, előkészíti útját a kilépésre, fölkészíti a nem vagy alig érthető, a „kísérteties" befogadására. Viola éjszakai látogatásainak sokáig értel- mezhetetlenségébe nem nyugodván bele, az empíriára bízza a titok megfejtését, csakhogy az ócska kastély zegzugaiban (labirintusában?) nem képes éjszaka kiigazodni, s a legnagyobb eredménynek az tetszik, hogy visszatalál szobájába. Ez az epizód már a linearitás esetleges tökéletlenségére figyelmeztethetné, hiszen a körkörösség (a kiindulópontra való eredménytelen visszatérés) ellenében nem érvényesül fölfedezői mivolta. A romantizáló előfeltevéseket, a regényességet határozottan elutasító, kinevettető felvilágosodottság, azaz korszerűség szembekerül olyan tüneményekkel, amelyeknek nem ismeri magyarázatát, amellyel szemben tehetetlennek bizonyul. E tehetetlenség-érzet következtében rádöbben a megnevezések bizonytalanságára; a följebb idézett sorozat érzékeltetheti, miként kerül mind közelebb egy olyan nyelvi tartományhoz, amelynek létezését korábban legföljebb az irodalmi funkcionálásban vélte megengedhetőnek, noha korszerűtlennek, és amely immár sokféleségével, a sziréntől a tüneményig, a maga gazdagságára, sokrétűségére inti. Ez az egyelőre a tudatban, a gondolatáramban, a belső beszédben artikulálódó újfajta nyelviség akkor lesz nyilvánossá, amikor a történet azzal fenyeget, hogy a rémregényesbe fordul, a rablótámadás révén kriminalisztikai mozzanatok lépnek a cselekménybe. A meneküléshez is szükséges a romantikus/romantizáló, az átlagromantikus irodalomban „elhasznált" eszközök működésbe lépése, a történet fordulata, a titkos szerkezetek meglepetésszerű helyzetet eredményeznek13, „s midőn én meglepetve tekinték a kandalló felé, íme az tüzestől, mindenestől együtt eltűnt a szobából, s ahol azelőtt volt, ott egy halovány, fehér alak állt előttem, reszketeg éji méccsel kezében, mit másik kezével eltakart - az én álmaim megtestesült képe". Ami kiváltképpen feltűnő, az álom befogadása a tapasztalati valóságba, az álom megtestesülése a valóságfogalom átrendezése, valamilyen köztes állapot be/elfogadása, s csak mellékesen, semmiképpen nem egyeztethető össze egy felvilágosodott-korszerű (akár idézőjelbe is tehető) gondolkodástípussal. A szöveg folytatásában hősünk elsajátítani látszik azt a beszédet, nyelvi alakzatsort, amelytől korábban tartózkodott, és nem pusztán szókincsében tapasztalható változás, hanem részese lesz annak a romantikus regénybe illő fordulatnak, amelyben a „való" világ helyét az irodalmi, a színpadi, a csodás foglalja el: „Egy villámperc a bámulatra, a másodikban tündérem odaszökött hozzám, megragadta kezemet, odarántott magához a kandalló helyére, s abban a percben, mint a színpadi süllyedő, alácsúszott velünk a csodás talapzat." A továbbiakban hősünk ingadozik a magyarázat (magyarázkodás?) kényszeressége és a „csodás" elfogadása között. A következő, hosszabb bekezdés józan leírással szolgál a „titok megfejtésével" kapcsolatban, a pontos bemutatás a józan vállalkozó közleménye. Az azután következő bekezdés kiasztikus megszerkesztettségével (jellemző módon a tündérálom-tündér ismétlődik) szembeállítható a józan helyzetfölméréssel, és az ismét 55
