Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Nyilas Attila: A Túra; Katonavonat (versek)

Azt hittem, szabadulok. Nem így történt. Valaki a terhemre közbeavatkozott: a tárgyalást elnapolták „a vád kiegészítése" végett, engem pedig más zárkába helyeztek, hogy ne beszélhessek össze az egyébként tanúként már kihallgatott Magócsy Gézával. Abban a nagy cellában, ahova áthelyeztek, talán húszán is voltunk, számomra ismeretlen emberek. Érthető, hogy bizalmatlanul fogadtak: miért tettek oda?

A március 31-i tárgyaláson nem került sor a vád kiegészítésére. Az április 1- jeire egy mogorva őr kísért, megbilincselve. A bilincset az ügyész utasítására sem akarta levenni a kezemről, pedig már csak az ítélet felolvasására került sor: 8 és fél hónapi előzetes letartóztatás után 8 hónap izgatásért. Elengedtek, a börtön kapujában nemcsak a feleségem várt, hanem négy kollégám is: Szemerey Andor, Szőts Rudolf, Tóth László, Mester Barna.

A megyei főügyész eltérő minősítés miatt súlyosbításért, mi az ügyvédemmel fölmentésért fellebbeztünk. A Legfelsőbb Bíróság szeptember 8-án tárgyalta a fellebbezéseket: a minősítést (izgatás) és a 8 hónapot helybenhagyta, de a letöltött büntetést - szokatlan módon - három évi próbaidőre fölfüggesztette.

Megkönnyebbülés? Mi lesz ezután? Visszakerülök-e az állásomba? A megyei művelődési osztály letartóztatásom napján fegyelmit indított ellenem, 1957. szeptember 16-án állásomból elbocsátott. A Bányaiban július közepéig járó fizetésemet előbb kifizették a feleségemnek, majd visszafizettették vele. Munkakönyvembe sem a Bányaiba való áthelyezésemet, sem szeptemberi elbocsátásomat nem írták be, hanem azt, hogy 1958. május 11-én bocsátottak el a Katonából. Kértem elmaradt fizetésemnek legalább az 50 százalékát. Választ sem kaptam. Kértem, hogy az egyeztető bizottság a jogerős ítélet után tárgyalja az elbocsátás ellen beadott fellebbezésemet. Erre 1958. november 14-én kerül sor. Elbocsátásomat hatálytalanították, alacsonyabb, általános iskolai tanári munkakörbe soroltak az 1958-59-i tanév végéig. A művelődési osztály nem fellebbezett, egyszerűen nem vette tudomásul ezt a döntést. Fölkerestem Molnár Frigyest, a megyei pártbizottság új első titkárát, korábbi pedagógust, s megkérdeztem tőle, elhelyezkedjem-e fizikai munkásként. Azt felelte: Ne! (A felesége tagja volt az egyeztető bizottságnak.)

Bátrabban segítettek a fővárosiak. Nagy Miklós, Eötvös-kollégiumi szobatársam, irodalomtörténész, egyetemi oktató sokat tett értem. Ortutaynál kevés sikerrel járt, Bóka Lászlót és Szauder Józsefet azonban rávette, hogy irodalomtörténeti munkámat méltató írást adjanak a bíróság előtti felhasználásra. Az Akadémiai Kiadó még a jogerős ítélet előtt szerződést kötött velem, Nagy Miklós javaslatára, Jókai-regények kritikai kiadására, az Akadémiai Könyvtár, Bóka javaslatára, az Ady-bibliográfia készítésében való részvételre. Eötvös-kollégista évfolyam- társam, Simó Jenő, akkor az Európa Kiadó igazgatója német regényeket lektoráltatott velem. Vargha Kálmán, egyetemi évfolyamtársam, az Irodalomtörténet szerkesztője, miután fogva tartásom idején megjelentette kritikámat az Égető Eszterről, hosszabb tanulmányt közölt tőlem a történetíró Katona Józsefről. Volt kecskeméti tanártársam, Dankó Imre, akkor a gyulai múzeum igazgatója, Pálffy Albertról íratott és jelentetett meg tőlem egy füzetet.

Mivel a kritikai kiadásokhoz meg a bibliográfiához Széchényi könyvtári kutatásra volt szükség, s mivel Kecskeméten nem kaptam állást, 1958 őszén néhány

45