Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Orosz László: Az én 1956-om
Orosz László Az én 1956-om A forradalom kecskeméti eseményeiből aligha vonhattam volna ki magamat, nem kerülhettem el a megtorlást sem. Ismertek, számon tartottak, számítottak rám akkor is, amikor állást kellett foglalni, akkor is, amikor a forradalom leverése után példát kívántak statuálni. Az alatt a nyolc esztendő alatt, amely 1948 ősze, tanári pályám kezdete, Kecskemétre kerülésem óta eltelt, elhalmoztak elismerésekkel, kitüntető megbízásokkal. Fél éve sem voltam még Kecskeméten, amikor a Katona József Társaság tagjává s egyszersmind ügyvezető alelnökévé választottak. 1949 nyarán megbíztak az általános iskolai szaktanítói tanfolyamon a magyar irodalom előadásával, őszén — alig több mint egy esztendei tanárság után - szakfelügyelővé neveztek ki. A gimnáziumból a magasabb fizetéssel járó szakérettségi tanfolyamra helyeztek át. Tanítottam a pártfunkcionáriusok gimnáziumi levelező tagozatán is. Rám bízták az Ismeretterjesztő Társulat (TTIT) megyei alakuló gyűlésének a vezetését, a megyei tagozat alelnökévé és az irodalmi szakosztály elnökévé választottak. Számos előadást tartottam, írásaim jelentek meg a helyi lapban, a Kiskunság című helyi folyóiratban és az Irodalomtörténeti Társaság folyóiratában, az Irodalomtörténetben. A Bács Megyei Füzetek 1. számaként jelent meg 1954-ben Katona Józsefről írott füzetem, ennek az átdolgozott változatát adták ki 1955-ben útmutatóként a TTIT előadói számára. 1956-ban a Magvető Kiadó megbízásából, sajtó alá rendeztem Kazinczy Pályám emlékezete című művét. 1955-ben „Kiváló tanár" kitüntetést kaptam. Beválasztottak a Hazafias Népfront megyei bizottságának a vezetőségébe. Eközben azonban azt is tapasztalhattam, hogy nem tartanak a rendszer megbízható hívének. Amikor aspirantúrára jelentkeztem, azzal utasítottak vissza: „Nem volt Eötvös-kollégista úrifiúk számára szervezték ezt." Baróti Dezső, a szegedi egyetem bölcsészeti karának dékánja 1954-ben azzal az ígérettel neveztetett ki kari titkárnak, hogy hamarosan áthelyeztet az irodalmi tanszékre: nem kerülhetett rá sor, a pártbizottság megakadályozta. Hiába pályáztam a pécsi pedagógiai főiskolára is. Súlyosabban érintett ezeknél, hogy 1950-ben mit sem tehettem, amikor egy igen kedves tanítványomat a minisztérium kizárta a tanulók közül. Azt talán már említenem sem érdemes, hogy 1950-ben kétszer tettek ki az albérleti szobámból: egyszer egy funkcionárius, majd egy szovjet tiszt költözött a helyemre. 37
