Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Győri László: A Hamburg–New York-i hajójárat
figyelem alá vonta a rendellenes jelenséget, s meggyőződött róla, hogy a dolog ugyan fizikailag lehetetlen, a törvény, a fény egyenes vonalban való terjedésének törvénye azonban ama napokon a déli harangszó tájékán elájult, elvesztette az eszméletét, nem mintha akkora forróság uralkodott volna, hogy az idézte volna elő a vérapályt, a rossz vérellátást, nem, a szokásos, az évszaknak megfelelő volt a hőmérséklet, bármiféle kilengés, ingadozás nélkül, az eszméletvesztés azonban újra meg újra bekövetkezett, aztán minden további nélkül megszűnt. Mondanom sem kell - írja -, hogy legnagyobb örömömre, hiszen jól tudtam, a türelmetlenség, a semmittevés, a képzelet rossz tréfája, olcsó bohócmunka, ideje leszámolni vele, ideje nem érni rá egyetlen pillanatra sem. A hajó megmozdult, én is a helyemen álltam, kényes, nehéz művelet egy akkora ládával, mint a Connecticut, megmoccanni, olyan szűk helyen, mint a kikötőnek ez a Zokninak csúfolt része, yardról yardra arrébb csúszni egyenesen, néhány fokkal balra, majd a következőkben néhány fokkal még mindig balra, azután teljes erőből, úgy, hogy recsegnek bele a bordák, tattal bemászni a Harisnyába, ugyanis azt a másik átok verte dokkot meg Harisnyának hívták. Csurgott rólunk a függőleges veríték, mire a helyünkre zökkentünk, de örültünk a verítéknek, végre történt valami. Ne haragudjon, egy fecsegő vénember nyújtja Önnek minél hosszabbra azt, ami a valóságban is hosszú volt. Fiatal voltam, harmincéves, otthon feleségem, gyerekem, fiam, s a hamburgi kikötőben, ebben a német tébolydában rohadtunk hetek óta. A matrózokkal naponta fölmosatták a padlót, a szakácsoktól mindig újabb meg újabb kreációkat követeltek, egy héten sem ismétlődhetett meg ugyanaz a menü, amit az előzőn szolgáltattak fel, agyvelejüket a végsőkig kifacsarták, amíg a hajó evett vagy emésztett, szakácskönyveket olvastak elzsibbadt pupillával szüntelenül, s ételneveket harsogtak föl-alá járkálva a tűzhelyek között: mézes halpite, lekváros tőkehal, borba fullasztott heringpástétom, magyaros éhomrakás, francia belevaló, ökörtérdsaláta, májas buzda, borjúszelet kínai falon, s amikor már berekedtek, föllázadtak: ham and eggs, ketchup, eggs and ham, tee, milk, Mcdonald's, susogták végső erejükkel. A hajóácsok rozsdát kalapáltak, a szent hajónaplóba kabarétréfákat kapart a másodkapitány, mert rádöbbent, hogy eddig magába fojtotta a humort. Annyi kimenőnk volt, amennyi sem azelőtt, sem azután soha. Aki még nem szedte föl a maga tripperét, igyekezett minél gyorsabban fölpakolni, egy lánytól egy éjszaka nem biztos, hogy sikerül, jobb egyenesen kettővel kezdeni, az egyiknek csak adott egy kis trippert az Úristen, úgyhogy párosával szedte mindenki a lépcsőt, s görnyedve járult a doktor elé, abban a biztos tudatban, hogy még Hamburgban bekövetkezik a gyógyulás, de az is lehet, hogy újabb keringőre muszáj felkérni a trippert, s még azt is lesz idő elsimítani, írja a másodtiszt. Március tizenötödikének hajnalán egy zászlónyél koppantottá meg kajütöm ablakát. A nyél után, mint egy bábszínpadon, egy lobogó vászon is fölemelkedett: három szín tolult föl egymás után, azt azonban már nem tudtam megállapítani, hogy a három elkülönült-e egymástól, három sáv emelkedett-e föl, vagy pedig egymásba voltak itatódva, amint azt sem, hogy a három hogyan követte egymást, egyáltalán függőlegesen-e vagy vízszintesen: a zöld, a vörös meg a fehér. 19
