Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Deim Pál művei
Darvasi Ferenc Fölötte apának-anyának Urs Widmer könyvei 2000-ben jelent meg a svájci Urs Widmer Anyám szeretője (Der Geliebte der Mutter) című regénye, melyet néhány évvel később, 2004-ben követett annak párkötete, az Apám könyve (Das Buch des Vaters) a zürichi Diogenes Verlag gondozásában. A magyarul egyszerre, 2005- ben, a M-érték Kiadónál piacra dobott két mű joggal nevezhető ikerregénynek - elsősorban is azért, mert ugyanaz az elbeszélője, méghozzá egy fiú, aki a szülei élettörténetét meséli el. A narrátor egyes históriái - természetesen a fabula különböző mozzanataira helyezve a hangsúlyt, eltérő részletességgel, más és más nézőpontból előadva - ráadásul mind a két kötetben előbukkannak. A könyvek elbeszélésmódja ezeken a szempontokon túl is hasonlatos egymáshoz. A gyakorlatilag az egész 20. századon átívelő történet(ek)et néhány oldalas, esetenként csupán pár soros mikrosztorik láncolatában beszéli el a szerző. Ezek általában egészen egyszerű, hétköznapi, tárgyilagos nyelven szólalnak meg, mégis, az elbeszélő - látszólagos - távolságtartása ellenére, magukban hordoznak egy érzelmesebb, személyes, érzékeny tónust is (mindenképpen dicséretet érdemel a fordító, Almássy Ágnes azért, hogy ez a kettős stílus meg tud szólalni magyarul). Egy ponton sem válik azonban pate- tíkussá, ömlengőssé a textus, ha más nem, a halk szavú, finom humor és az irónia bizton megmenti ettől a veszélytől. Mindkét könyvre jellemző a lineáris történetvezetés hiánya, az elbeszélő a mesélés folyamán ide-oda ugrál az időben. A szüzsé egyes elemei nem illeszkednek hézagmentesen egymáshoz, szó sem lehet itt tehát nagy narratíváról. A szerző gyakran él a motívumismétlés eszközével, és egyfajta retrospektív, analitikus nézőpontból tekint hőseire. A fiúgyermek eseményekre utólagosan ráközelítő perspektívájáról már rögtön az Anyám szeretője első mondata („Ma meghalt anyám szeretője.") árulkodik. Mivel a címszereplő haláláról már itt tudomást szerzünk, legalábbis sejthető, hogy a könyv a múlt történésem fog elidőzni. Widmer címadása, véleményem szerint, nagyon pontos itt. Arra, hogy a kötet tulajdonképpeni főszereplője az anya lesz, csupán az alcím (Ahogyan a fiú látja anyja tragikus életét) utal, a főcím ellenben egészen mást sugall: adekvátan fejezi ki azt a sorok közül kiolvasható gondolatot, hogy Clara, az anya Edwintől való függésében létezett csupán. Életének alakulását mindenestül a Fiatal Zenekar karmesteréhez, Edwin Schimmelhez fűződő viszonya határozta meg, sohasem tudott ettől a férfitól érzelmileg függetlenedni. így az anya megismeréséhez Edwin, a szerető megismerésén át (is) vezet az út. (A kötetek önéletrajzisága másodlagos, de talán nem érdektelen adalék. Az események központi helyszíne Bázel, Widmer szülővárosa. Bár a svájci-francia-német határ közelében fekvő város neve egyszer sincs leírva a kötetben, nem nehéz ráismerni az utalásokból. Ráadásul az elbeszélő a textus fikciója szerint 1938-ban született, akárcsak a szerző. És egy kis utánanézéssel az is kiderül, hogy az Apám könyvében Widmer „valóban" apja életét írta meg: a franciából fordító Walter Widmer Kariként szerepel a könyvben, de Edwin Schimmel alakjában sem nehéz ráismerni a híres karmesterre, Paul Sacherre. Hogy aztán ezeknek a figuráknak a megkomponálásában mennyi a fiktív és mennyi a valóságos elem, azt egyedül a szerző tudhatja - egy kritikában persze nem is feltétlenül olyan fontos ennek a tisztázása. Az pedig egy külön probléma, ennek az elemzésébe most bele sem fognék, hiszen könyvtárnyi szakirodalom foglalkozik vele, mennyiben és milyen módon lehetséges egyáltalán ténylegesen létező személyeket reálisan, valósághűen megjeleníteni egy prózaszövegben. Egy biztos: egy textus önmagában még nem lesz színvonalasabb avagy gyengébb attól, hogy szövetében erősen referenciális elemek is vannak, de mindenesetre meg kell engednünk, ha nem pusztán a belterjes irodalmi olvasatokat preferáljuk, ha ténylegesen nyitottak vagyunk, és nem csupán „papíron", elméletben papolunk arról, 125
