Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Jenei Gyula: Válogatott huszonegy (Körmendi Lajos: Az álom fonákja)
A tavi fürdőzés ihleti a Viszony, a Víz, a Zene című darabokat; a víz az egész élővilágot elringatja, a zene hullámai pedig észrevétlenül úsznak be az ember fülébe. A grafikák egységesítő ereje tehát sokkal inkább ráadás ebben a gyermeki szemmel áttekintett univerzumban, ahol bármi összefügghet bármivel. A kötet története egy év alatt játszódik, a négy évszak pereg le ősztől nyárig. Ha ez nem is mindig szembetűnő a verseket olvasva, a rajzokkal egyértelművé válik az idő múlása. Nagy érdeme ez a kötetnek, ahogy nagy érdeme volt a Csillagszedő Mártónak is, hogy az első olvasatra egyáltalán nem összekapcsolódó versekből teljes egész születik. Még ezután is megtehetjük persze, hogy véletlenszerűen ütjük fel a kötetet, s találomra olvasgatjuk a darabokat, de felfoghatjuk egy számtalan lazán kapcsolódó epizódból álló történetként is. Kicsi, de okos zsebkönyv ez, pont olyan, mint Te vagy Én: saját szabályai szerint kísérel meg rendet teremteni a kusza világban, egyszer komolyan szól róla, másszor inkább mókázik. Mint Mi, a világról elmélkedő egészen fiatal vagy rendkívül tapasztalt olvasók, akik okosak, de néha egészen kicsik. Hálló István nem mindennapi története (Egy huszonegyedik század eleji kamaszkönyvről) Színes, vékony könyv a praclinkban, nagy betűkkel, kevés, rövid mondattal. A szöveg harmadannyi helyet foglal, mint a képek. Akkor gyerek kezébe való! - örülnénk meg szegény elhanyagolt keresztfiacskánk közelgő szülinapjára gondolva, de ne örüljünk, és ne tudjuk le ilyen egyszerűen azt a szülinapot. Legalábbis tízéves kor alatt ne. Tizenhárom év alatti keresztfiunknak se ezt a könyvet vegyük meg, vegyünk neki inkább valami démonikus stratégiai játékot. Azonban ha a keresztgyermek már jócskán keresztkamasz, nagy bizalommal forduljunk a könyvhöz mint potenciális ajándékhoz. Sőt, olvassuk el magunk is, hogy megtudjuk, mi a dörgés a vasárnappal kapcsolatban! A grafikák számítógéppel készültek. Nem ajánlott őket gyorsan nézni, mint ahogy Hálló Istvá a focimeccset, hiszen sok apró, hétköznapi életünkre utaló részletet találunk, aminek garantáltan megörülünk. Például pulóvermárkát, vagy a fotel karfájáról lelógó joystickot. És szép színű minden oldal, sehol egy strandkorlátkékben, trabantzöldben vagy bugyirózsaszínben harsogó házikó, fa, mozdony, hanem minden épp annyira pasztell és fakó, hogy hitelesen legyen ábrázolva a méla valóság. Nyelvezete egyszerű, sőt. Egyszerűségében ironikus. Ugyanis szépen, világosan van itt leírva a lényeg, viszont az e lényeg mögött húzódó még fontosabb lényeg (ti. hogy a világ gonosz, és baleseteket bámulunk, míg otthon széthull a család) az nincs, ami azért jó, mert nem rágják a szánkba, hogy most pedig tessék kérem sajnálni a főhőst meg a fődgolyót, mert pillanatokon belül bekövetkezik a tragédia, amin ő nem tud segíteni, hanem lehet kajánul vigyorogni, hogy haha, a szerencsétlen még csak észre sem veszi, hogy mennyire rosszul megy neki, és milyen buta életet él egyébként is. Például Hálló úr nevét a barátai az egyszerűség kedvéért ki sem mondják rendesen, hanem lehagyják az utolsó hangot. Egyszerűbb úgy szólni róla, hogy „ez az ember", és jellemzése is távol áll az ifjú Charles Bovary hírhedt sapkájának részletes leírásától, bár annyiban mégis közel áll hozzá, hogy egy némileg elfuserált ruhadarab segítségével láttatja az elbeszélő a főhős jellemét. Ez tehát minden tulajdonsága ennek az embernek, egy kanyarodon élére vasalt pantalló, viszont megtudunk egyet s mást a vasalódeszkáról, és ebből aztán szintén következtethetünk erre-arra, sok hibára. A párbeszédmóddal való jellemzésnek is jut szerepe a történetben, miszerint a családtagok közötti viszonyra utal például az, hogy a családfőhöz szóló négy mondat közül kettő arra végződik, hogy „a fenébe", tehát a ki nem mondott problémákra következtetünk itt (más lapon kiderül, hogy Borbola Erzsi lélekben hűtlen a férjéhez, ennyiben hasonlít egy csomó klasszikus hősnőre, de ez mellékes most). Egyszer-kétszer a narrátor hozzánk is szól, méltó olvasókhoz. Egy alkalommal például a szemünk láttára kap nevet két szereplő (rendőrök) „a könnyebb elbeszélés miatt" (már megint az elkényelmesedés!), csak épp fölöslegesen, mert ezután már nem szólalnak meg, így kár volna 98
