Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Fehér Zoltán: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam”
egy elszegényedett árva abonyi nemes kisasszony, Bogáthy Franciska, akit gyámja, a falu földbirtokosa adott hozzá egy tehetős gazdához. Vallásos nevelése miatt már gyerekkorában így emlegették: Az a Jóska, aki a nagy könyvet viszi a misére. Önálló korában lakásáról már a harmincas években telefonon tudta intézni vásárlásainak, eladásainak egy részét. Ez ügyben rengeteget utazott, sokszor megfordult külföldön is. Üzleti forgalmát maga regisztrálta. Sokféle, jobb- és baloldali újságot járatott. Eljutottak hozzá Szabó Dezső Lúdas Matyi Füzetei és a népi írók könyvei közül is egynéhány. Közéletiségét bizonyítja, hogy községi esküdt és egyházközségi képviselő-testületi tag, rendkívül törvénytisztelő volt. Az iskolák államosítása elleni felszólalása miatt bírósági ítélet nélkül internálták. Mélyen vallásos ember, napi templomba járó, így neveli gyermekeit is. Családjával együtt részt vesz az Eucharisztikus Kongresszus budapesti rendezvényein, de Eszak-Erdély visszatérte után feleségével ellátogat oda, hogy megmutassa neki egykori harcainak színterét. Korteskedett egy kormánypárti képviselő mellett. A paprikamonopólium körül kirobbant politikai harcoknak is egyik vezéregyénisége, s a Magyar Fűszerpaprika-nagykereskedők Szövetkezetének is egyik vezetője. Amikor a minisztériumban egy küldöttség élén a bátyai paprikások panaszát adta elő, a miniszter megkérdezte tőle: Melyik zsidó ügyvéd tanította ki magát erre? Mindemellett hét gyermeke közül ötöt fölnevelt. Módos házának formája épp úgy őrizte a paraszti hagyományokat, mint ahogyan csizmás, kucs- más öltözete is szinte hivalkodóan árulkodott gazdamivoltáról. Fiának is azt mondta: A káposzta árából veszünk neked az András napi vásáron egy télikabátot. De nem akármilyet. Szép fehér báránybunda béléssel, perzsián gallérral, és hozzá kucsmát is, hogy a lányok megforduljanak utánad. A mély, jelképes értelmet őrző szertartások a magyar társadalom két szélső osztályában, az arisztokratáknál és a módos parasztságnál maradtak meg legtovább. Amikor Hegedűs P. József 1919-ben megnősült, az ősi rituálé szerint jártak el. Édesanyám az akkori szokás szerint menyecskének ment. Az anyós úgy várta menyét, hogy az asztalra egy szép háziszőttes szalvétát tett, arra szép piros almát, és abba annyi ezüstpénzt, amennyi csak belefért. Jelképül, hogy szeretik a menyecskét. A konzervatív formaságokhoz való ragaszkodás ellenére gazdálkodásában egész sor újítást kezdeményezett. Gazdálkodásának kezdetén kicserélte lovait jobbakra. A szép járású jó ló rangot jelentett gazdájának. Abban az időben ugyanis a falu versengett, kinek vannak a legszebb lovai. Megragadta az alkalmat akkor is, amikor a fölbirtokos Újváry árulta földjét, minden megtakarított pénzéért birtokát gyarapította. Szerepe volt a csípősségmentes fűszerpaprika kikísérletezésében, a majoránna és a gyógynövénytermesztés népszerűsítésében. Míg a falu népe elsősorban az önellátásra törekedett, ő csekély birtokán szinte teljes egészében az árutermelésre állt át. Egyszer a falu megrökönyödésére háromezer öl káposztát ültetett, majd a termést nem a helyi zsidó kereskedőnek adta el, hanem jóval drágábbért Kiskőrösön és Solton értékesítette. Volt olyan - írja lánya -, hogy a Merkler-malomban tizennyolc pár kő csak az ő paprikáját őrölte. (A malom a világ legnagyobb paprikamalma volt. Zsidó volt a tulajdonosa, aki nagyon szerette édesapámat.) Amikor egy négyszögölnyi búzát sem vetett, legény fiát a lányok azzal kezdték bosszantani, hogy nem lesz a családnak kenyere. Erre mondta aztán az anya azt a provokatív mondatot, ami egy francia királynénak az életébe került. Mondd meg nekik, ha nem eszünk kenyeret, majd eszünk kalácsot. Hasonlóképpen jómódú család volt Bátyán az egyik Lovász ragadványnevű Harangozó família. Érdekes, hogy ősüket még a 19. században gróf Vigyázó Ferenc sárisápi birtokáról azért költöztette bátyai birtokára, mert itt is versenyló-tenyészetet akart létesíteni, s a Harangozó ős lett volna a lovásza. A terv, úgy látszik, dugába dőlt, de a Harangozok itt maradtak, s családjukban éppen úgy, mint Hegedűséknél, kedveltebb volt a magyar szó a rácnál. Harangozó László magnetofonba mondta családja történetét. A nagypapa a 20. század elején még negyven kisholdon gazdálkodott. (Körülbelül egy jobbágytelken.) 82
