Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
jeges időben megcsúsztak a lábaim a grádicson, a félénkebbek jajongtak is egy kicsit, utána meg hazakísértek a kapuig, vitték a kalapomat, lajbimat, ha bődületes volt a meleg, merthogy nehezen viselem a kánikulát... A kampósbotot többen is fogták, kitüntetésnek számított fogni a botot, harangszaga volt, biztosan azért. Csakhogy a tapsolók... hol vannak azóta a tapsolók? Ikertestvér I., II. (lelkesen, egyszerre): Mi tapsolunk! Dilibözsi (szerelmesen): Én is... én is tapsolok! Szomszédasszony (vágyakozva): Viszem én a lajbit. Anya (csendesen): Én viszem a kalapot. Szomszédasszony (hangot váltva, akárha egy cirkuszi mutatványt konferálna be, Ikertestvér I-re mutatva): Annak a szeplősnek a mellén megáll a kanál! Villanyórás (érdeklődéssel, hitetlenkedve): Hogyhogy megáll? Hát ilyesmit nehezen hisz el az ember. Szomszédasszony: Laposan ráteszi a bimbaja mellé, aztán ott marad. Ül, s nem mozog. A nyele kicsit felkunkorodik, tisztára egy csoda. Mindig félek, hogy egyszer megszólal. Anya (szégyenlősen, szerényen): Tulajdonképpen a villa is megáll rajta. És... és utoljára nyolc búzaszem is megült az egyik cicijén. Villanyórás (leül az egyetlen székre, a lányokkal szemközt): Hát ezt akkor látni kell! Ikertestvér I. (közelebb lép a Villanyóráshoz, majd Anyához, ragyogva): Levetkőzzem? Anya (sürgetően): Persze. Magunk vagyunk, nem? Ikertestvér I. (vetkőzni kezd, sietségében belegabalyodik a saját ruhájába, igyekezete nevetséges is, símivaló is; hirtelen sikerül derékig lemeztelenítenie magát) Losonczy (Rendező-Fiúhoz, túlzásba vitt buzgólkodással): Egy kicsi dobpergés, olyan delejes, nem kellene? Mintás szoknyák, hejehuja, izzadságszag, büdösség? Főnök? Rendező-Fiú (elgondolkozva): Hát nézze... Ikertestvér (Losonczyra mutat): Az az ember menjen ki! Én, kérem, eladó lány vagyok, nem Ribanc Nusi! Bárkinek nem vetkőzöm! Rendező-Fiú (int Losonczynak, hogy menjen ki) Losonczy (kifelé menet, gúnyosan): Mesélhetnék! (el) Ikertestvér I. (kikiált a színfalak mögé, immár félmeztelenül): Naaaa! Jocó (berohan, kezében egy evőkanál, megmarkolja Ikertestvér I. egyik mellét, s a mellbimbója mellé ráragasztja a kanalat, érzékeltetve, hogy a kanálra előzőleg valami ragasztót kentek) Anya (a Villanyórásnak befogja a szemét) Jocó (ájuldozva az izgalomtól): Bocsánat, művésznő, bocsánat... csak így lehet, ha... ha jól... jól megfogom... Ikertestvér I. (türelmetlenül): Megállt? Jocó (diadalittasan nézi a mellre ragasztott kanalat, büszkén): Megállt! Ikertestvér I. (int Jocónak): Akkor sicc! Jocó: Igenis, (el) Anya (leveszi a kezét Villanyórás szeméről): Most tessék odanézni! Most! Villanyórás (őszintén értékelve a mutatványt): Őrület! Egyenesen!... Nahát! El vagyok ragadtatva! (közelről nézegeti Ikertestvér I. mellét) Lám csak, falun is olyan! No, nézd csak! Ikertestvér I. (visszarántja magára a ruhát) Villanyórás (a lányokra mutat, lelkesen): Olyan egyformák! Olyan helyesek! Szinte képtelenség lesz választani, (gyanakodva, hangot váltva, Dilibözsit nézegetve) Érmek hibádzik a lába, kérem? Anya (lakonikusan): Tőből. Majdnem. De jó lélek ez is. Főz, mos, vasal, énekel. Villanyórás (mint aki az ilyesmire nem tart igényt): Nem lehetne arrébb vinni egy kicsikét? Főzzön, mosson, s közben énekelhet is, ha akar. Halkan, jó? 29
