Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Balázs Géza: Gyermeknyelv – gyermeksajtó – gyermekirodalom
megbibisedik (kisebesedik), nyihaházik (lovagol). Mint a nyelvtörténetben oly sokszor, a gyermeknyelvben is felbukkan a keveredés: amikor hasonló hangalakú és jelentésű nyelvi elemek vegyülnek. Pl. karimpács (kalapács + krampács), tyúklós (tyúk + kotlós), függöny leges (függőleges + függöny). A gyermeknyelvfejlődés és a valódi nyelvtörténet későbbi fázisában bukkannak föl a szóösszetételek. Pl. nyakonfüggő (nyaklánc), alagútbácsi (kalauz bácsi), ibolyahimlő (rózsahimlő), madárgarázs (kalitka). Bármelyik 19. századi nyelvújító megirigyelné a gyermek kreatív nyelvi tevékenységét! A gyermekben rejtve ott van az ortológus, és szüntelenül kibújik belőle a forradalmár neológus! A gyermek kommunikációs nevelése Visszatérve kiinduló gondolatunkhoz: a gyermeknek a teljes nyelvi repertoárra szüksége van. „Normális" felnőtt családi beszédre, az anya és az apa által a saját, illetve a gyermekkel kapcsolatos cselekvések beszéddel kísérésére, folyamatos, a gyermekhez szóló beszédre. Ha ez nincs, akkor a gyermek a mindenütt szóló televízióból tanul meg beszélni... A gyermekhez szóló beszéd legfőbb sajátosságait sok ezer éve ugyanazok a nyelvi szövegtípusok (folklórműfajok) őrzik. Ezek közül az egyik legfontosabb: a mese. A mesét most tekintsük csak egy kitalált vagy igaz történet elmesélésének. A mese mellett a gyermek nyelvi fejlődésében a legnagyobb szerep a szóbeli gyermekfolklómak jut. Ennek alapszövegei minden szülőben „kódolva" vannak. Ez azt jelenti, hogy „parancsra" aligha tud valaki sokféle gyermekmondókát elmondani, ám, ha gyermeke születik, a program „előhívódik". Olyannyira, hogy a szülő a régi szövegeket újakkal egészíti ki, s úgy adja tovább. Ha megkérdeznénk a szülőket, hogy hányféle szöveget mondanak az anyanyelvét tanuló gyermeküknek, egészen biztosan nem tudnák megmondani, s kevés számú műfajra gondolnának. Mese, mondás, dal, mondóka? Pedig egészen biztosan ők is sokkal többet tudnak. így működik a nyelv! Anyanyelvi tudásunk nem használt elemei elraktározódnak - legalábbis a gyermekkori szövegek használatának elmúltával, úgy hatéves kortól húsz-harminc évre, akkor azután gyermekünk megszületésekor búvópatakként felbukkannak, majd ismét háttérbe szorulnak, s a nagyszülők nyelvi repertoárjában kapnak főszerepet ismét. Mondóka, bölcsődal A gyermeknyelvi folklór legjellemzőbb szövegtípusa a mondóka, amely megszámlálhatatlanul sok további apróbb altípusra oszlik. A gyermekmondóka talán az egyik legősibb folklór- és nyelvi műfajunk, mégis a 20. század közepéig alig érdeklődtek iránta. Az azóta eltelt időszakban azonban számos alapos népköltési gyűjtés készült. Ezek közül is számomra az egyik legteljesebb, a Bihari gyermekmondókák. A nagyváradi Fáklya című újság 1976-ban tette közzé Pályázat gyermekmondókák gyűjtésére című felhívását, amelynek eredményeként (a romániai) Bihar megyéből 34 településről majdnem 7000 gyermekmondóka érkezett. Ezután még személyes gyűjtőmunka is indult, amelynek az eredménye újabb csaknem 3000 szöveg. Ebből a majdnem 10 000 szövegből készült az 5765 mondókát tartalmazó, pontosan elrendezett válogatás. Most csak a 16 nagy típust sorolom föl: dajkarímek, időszámítás, időjárás, állatvilág, növényvilág, hangutánzók, gyermekkonyha, számolósdi, nyelvgyakorló-nyelvtörő, varázsmondóka, mesemondóka, csúfolók, beugratók, cívódók, játékmon- dókák, kiolvasók-kiszámolók. A magyar nyelv szinte minden múlt- és jelenbeli történésére, folyamatára, a nyelvtan minden területére lehet példákat hozni ebből a páratlanul gazdag gyűjteményből. Léteznek archaikus, már nem értett, csak mormogott szövegek, más nyelveket utánzó „értelmetlen" szövegek, bravúros nyelvtörők (amelyek segítenek a hangok megtanulásában, a beszédhibák kiküszöbölésében), kigyűjthetők a kicsinyítés lehetőségei, de talán a legfontosabb: a baba, a gyermek fejlődésének, a mozgások, a beszéd, a társas viselkedés, a játék stb. elsajátításának minden mozzanatára találunk mondókát (életreceptet). Aligha tudatosul bennünk, hogy ezek a „receptek" ott vannak mindannyiunkban, s hogy - bár a szüléinktől, nevelőinktől tanultuk - egyesek múltja talán a honfoglalás előtti időszakba, talán valamilyen közös óeurópai folklórvilágba vezet vissza bennünket. Katona Imre legalábbis ilyenféle következtetésre jutott a csaknem minden (talán minden!) népnél meglévő alapvető műfaj, a bölcsődal elemzésekor. Elaltatásakor gyakorlatilag mindenütt énekelnek a gyermeknek. Altatás nélküli bölcsődal nem ismeretes. A bölcsődal az elaltatás mellett szolgálja 169
